Pályaorientáció

2022.02.10. 13:30

Az esélyteremtés közös ügy

Újabb piaci szereplő segíti a gyermekvédelmi gondozásban nevelkedőket a pályaorientációban.

BI

Fotó: Kozma István

A „Mosolyt fakaszt” mentorprogramot a Zip’s Brewhouse étterem indította útjára még 2019-ben, azóta a Borsod megyei gyermekotthonok számos lakóját fogadták. Céljuk, hogy az állami gondozásból kikerülő fiatalok is esélyt kapjanak, és megvalósíthassák álmaikat az által, hogy már tanulókként megismerkedhetnek különböző munkaterületekkel, ahol nem ritkán gyakornoki programokkal is segítik őket a megfelelő munkahely megtalálásában. A magyar kormány gyorsan felismerte a civil kezdeményezés hasznosságát, és felkarolta a programot, amelyet azóta is aktívan támogat.

 

Élményalapú pályaorientáció 

 

„Az ötlet abból a felismerésből született, hogy nekünk a vendéglátásban folyamatosan szükségünk van utánpótlásra, új kollégákra. Úgy gondoltuk, hogy a gondozásban élő gyermekek között is találhatunk olyanokat, akiket érdekel ez a munka, és később lojális kollégáink lehetnek. Ez egy élményalapú pályaorientációs program, és ha mindenki nem is választja majd a vendéglátást, akkor is megismerik az ezzel foglalkozók napi munkáját, és kapnak egy gasztronómiai élményt” – mondta el Halász Norbert, a Zip’s Brewhouse ügyvezető igazgatója.

 

Melléálltak 

 

A program gyorsan népszerű lett, a Stílusos Vidéki Éttermiség Egyesületen keresztül egyre több vendéglátóhely kapcsolódott be. Azáltal vált országos mentorprogrammá, hogy felkarolta az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A szerdai esemény egy új mérföldkő, amikor becsatlakozik az autóipar is, amely a fiatalok számára egy másik nagyon vonzó terület. 

 

Sándor Attila, a Miskolc Autó Kft. ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy a cégük számára mindig nagyon fontos volt, hogy segítsenek olyan embereken, csapatokon, alapítványokon, akik és amelyek jó ügyeket vállalnak fel. Ilyen volt a nagybarcai gyermekotthon nyílászárócseréjének finanszírozása, a folyosó kifestése is, és ezért kapcsolódnak be a „Mosolyt fakaszt” programba is.

 „A kormány aktív munkahelyteremtő programja tizenkét év alatt a munkanélküliségi mutatót 12 százalékról 4 százalék alá tornázta le, ezt a mi régiónkban is sikerült elérni, ma közel 4,7 millió ember dolgozik Magyarországon. Ebben kiemelkedő szerepük van a civileknek, akik segítenek az embereket a munka világába integrálni. Nagy büszkeség, hogy van ez a »miskolci modell«, amelyben azokat a fiatalokat invitálják a munkába, akikhez ezek a behívó üzenetek talán nehezebben jutnak el. A gasztro- és az autóipar a jövő iparágai, érdemes a fiataloknak ezeket választani” – biztatta a jelen lévő nagybarcai tinédzsereket dr. Kiss János, a miskolctapolcai fürdő és környezete fejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos.

 

Közös ügy 

 

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy nemcsak a foglalkoztatás, hanem a gyermekvédelem területén is elengedhetetlen a civil szféra bevonása. A két terület össze is kapcsolódik, hiszen ha a gyerekek felnőtté válásánál nincsenek olyan gazdasági társaságok, munkáltatók, amelyek azt mondják, hogy szívesen veszik az olyan munkavállalókat, akik a gyermekvédelemből jönnek, akkor a gondozói, nevelői munka is kudarcra van ítélve. „Össze kell hozni azokat a gazdasági szereplőket, akik hajlandóak ezzel foglalkozni, energiát szánnak arra, hogy előzetesen megismertessék az adott szakmával a későbbi, potenciális munkavállalóikat, akik aztán kitanulhatják azt. Ezért támogatjuk ezt a programot és mindazokat, akik ebben a munkában velünk vannak. A gyermekvédelem nemcsak az állam ügye, hanem közösségi ügy, amiben mindenkinek szerepet kell vállalnia” – hívta fel a figyelmet az államtitkár. BI 

 

(A borítóképen: A program kibővítéséről szerdán tájékoztattak Miskolcon)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában