„Jelenleg mindenki dolgozhat, aki akar”

2022.02.01. 07:00

Akár több ezren is munkába állhatnának Borsod megyében

Szinte bármennyi munkaerőt el lehetne helyezni Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – mondta Ádám Imre, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnökhelyettese, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezet elnöke. A jövő a digitalizációban és az automatizációban rejlik.

Balogh Csilla

Elsősorban fizikai munkásokból van kritikusan kevés. Fotó: Kiss Annamarie

Fotó: Kiss Annamarie

Jelenleg szinte minden ágazatban szakemberhiány van, hívta fel a figyelmet a VOSZ megyei elnöke. Ám, mint Ádám Imre fogalmazott: ez nem csupán Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, hanem az országban máshol, sőt Európa-szerte is így van. Egyre nagyobb gondot okoz a különböző nemzetek gazdaságának a munkaerőhiány. Az elnök az Észak-Magyarországnak elmondta: elsősorban fizikai munkásokból van kritikusan kevés, de az ipartól kezdve egészen a szolgáltatószektorig számottevő a szakemberhiány. – A megye vállalkozásai jelenleg akár több ezer dolgozót is foglalkoztatni tudnának – hangsúlyozta, s mint mondta: ez a munkavállalók számára rendkívül pozitív. Magyarországon jelen pillanatban mindenki dolgozhat, aki akar, és gyakorlatilag bármilyen foglalkozás elsajátítása a biztos megélhetés lehetőségét kínálja a pályaválasztás előtt állóknak vagy a pályát módosítóknak, de még a leghátrányosabb helyzetben lévő csoportoknak is.

 

Nincs utánpótlás

 

Ádám Imre kiemelte, hogy a legnagyobb munkaerőhiány a koronavírus-járvány miatt a turizmusban alakult ki. A bezárások miatt ugyanis a munkaerő más területekre vándorolt, akiket nehéz visszacsábítani a megyébe. Nagyon kevés a kamion- és teherautó-sofőr, és az őket kiszolgáló személyzet, például a targoncakezelők száma is. Sok telephelyen huzamosabb ideje állnak a tehergépjárművek, mert a vállalkozók nem találnak ezekre sofőröket.

 

– Gondot jelent az is – sorolta az elnök –, hogy a gépkocsivezetőknek a fele már 50-en felül van, 10 százalékuk pedig már a 60. életévét is betöltötte, utánpótlás viszont alig van. Mindez pedig a későbbiekben veszélyeztetheti az áruellátást, végső soron pedig maga után vonhatja az egész magyar gazdaság teljesítményének csökkenését is, hiszen szállításra és fuvarozásra minden ágazatban szükség van – mutatott rá Ádám Imre, hozzátéve, hogy a fiatalok körében kicsi a vállalkozókedv, és bár egyre többen, de még mindig kevesen szeretnének szakmát tanulni.

 

A VOSZ megyei elnöke kifejtette, hogy a cégek mindent megpróbálnak bevetni annak érdekében, hogy megoldják a szakemberhiányt. Ennek megfelelően elsősorban házon belüli munkaerő-átszervezéssel, túlmunkákkal próbálják kiküszöbölni a hiátusokat, és egyre jobban felismerik a digitalizáció, a technológiai fejlesztés, az automatizálás szükségességét annak érdekében, hogy kisebb létszámmal is elláthassák feladataikat. Természetesen mindent azonban nem lehet automatizálni, a jól képzett szakembereket nem pótolhatja semmi sem. Ezért a külföldi munkavállalók nagy ütemű bevonása is megkezdődött az űr betöltésére.

"A kormány jelentős lépéseket tesz a szakemberhiány megoldására" - Ádám Imre. Fotó: Bujdos Tibor

 

Ádám Imre úgy látja, hogy a kormányzat jelentős lépéseket tesz a szakemberhiány megoldásának érdekében, például rengeteg pályázatot írt és ír ki, melyek közül a technológiai modernizációra, vállalkozásfejlesztésre megjelentetett pályázatok rendkívül népszerűek, és amelyekre óriási az igény megyénkben is. Mindezek mellett azonban szükség lenne a szakképzési rendszer további finomítására és a jövő munkavállalóinak a kinevelésére, amit a duális képzés további fejlesztésével, a fiatalok életpályamodelljének kidolgozásával, valamint a vonzó munkakörülmények és biztos megélhetést nyújtó fizetések kialakításával képzelnek megvalósítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában