Közvetítés

2022.01.27. 09:05

Ülésezett Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése

Munkásszállóról, Lézerpontról és illetményekről is szó volt Miskolc város január 27-i közgyűlésén, melyet élőben közvetítettünk Önöknek.

Fotó: Bujdos Tibor

Kiemelt fejlesztési területté akarja nyilvánítani a  miskolci önkormányzat a József Attila 76. szám alatt található volt ipari és kereskedelmi területet, mert ott egy ingatlangazdálkodó cég emeletráépítéssel egy 200 fő befogadására alkalmas munkásszállót szeretne építeni. Többek között erről is szó volt a miskolci közgyűlés csütörtöki – idei első – ülésén, ahol a tavaly év végén megvásárolt Lézerpont épületegyüttes jövőjéről is dönthettek a képviselők.

 

Napirenden volt a  polgármester és az alpolgármesterek illetményének és költségtérítésének megállapítása is, amelyeknek egy jogszabálymódosítás értelmében emelkedniük kell. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése 7 rendes és 2 sürgősségi naprendet tárgyal.  

Forrás: Bujdos Tibor

10:40

 

5. Javaslat a Közgyűlés utólagos tájékoztatására a halaszthatatlan önkormányzati ügyekben meghozott polgármesteri döntésekről

Dr. Ignácz Dávid:

Két közgyűlés között a polgármester hozhat döntéseket, amelyet a testület utólag véleményez. Ebben az esetben három döntésről van szó.

 

6. Javaslat fellebbezések elbírálására egyedi szociális hatósági ügyekben és 7. Javaslat fellebbezés elbírálására egyedi közösségi együttélés alapvető szabályaiba ütköző magatartás miatt kiszabott közigazgatási bírság ügyben napirendi pontokat zárt ülésen tárgyalja a testület.

 

8. Javaslat Miskolc, József Attila u. 76. szám alatt lévő ingatlan kiemelt fejlesztési területté nyilvánítására

Szunyogh László főépítész:

A város nem rendelkezik elegendő munkásszállással. Külső vállalkozó jelentkezett, aki a Fonoda udvarban szeretne munkásszállót kialakítani. Ehhez szükséges rendeletek módosítása.

Pakusza Zoltán, A mi hazánk:

A vendégmunkások honnan fognak érkezni a munkászállóba? Lehet-e tudni erről már valamit?

Szopkó Tibor alpolgármester:

Miskolc gazdaságfejlesztési céljaival szinkronban készült ez az anyag. A város kitörését szolgálja. Ez egy kulcsterület Miskolc szempontjából. Nem tudjuk megválaszolni, honnan érkeznek vendégmunkások a munkásszállóba.

Soós Attila, Fidesz:

Biztosan szeretnénk tudni, hogy hol épül a munkásszálló. A megadott helyrajzi szám a közeli benzinkutat takarja.

Szopkó Tibor:

A döntés előtt egy friss tulajdoni lapra van szükség.

 

9. Javaslat a Miskolc Holding Zrt.-nél a projektmenedzsment tevékenység következtében felhalmozódott veszteség kompenzálására

Miklós Viktor főosztályvezető:

Az előző uniós ciklusban a miskolci projektek megvalósításához az önkormányzat és a Miskolc Holding Zrt. szerződött egymással. Ezeket a szerződéseket felbontották és megkezdődött az elszámolás. A Holdingnak 400 millió forint vesztesége született, ennek felét az önkormányzat szeretné állni.

Szopkó Tibor alpolgármester:

Az előző ciklusban a Miskolc Holding látta el a projektmenedzsmenti feladatokat. 2019 októberében 18 százalékon állt a TOP pénzek lehívása. Tehát egyáltalán nem volt hatékony ez a megoldás. Jelenleg felzárkóztunk szisztematikus munkával. Az előző Holding vezetés adósságát fizetjük meg most.

Dr. Nagy Ákos, Fidesz frakcióvezető:

Inkorrekt, mert a Holding korábbi vezetése nem mondhatja el a véleményét. Az előterjesztést sürgősséggel kaptuk meg, és nem lehet megalapozottan véleményt mondani róla. Így nem lehet dönteni érdemben. Nem támogatjuk.

Szopkó Tibor alpolgármester:

Az adatok tények, bármilyen fórumon vitatjuk is meg az előző Holding-vezetéssel. Nem írunk le egy előterjesztésben blöffből ilyen adatokat. Ennyi bizalomnak kell lennie.

Soós Attila, Fidesz:

Ha van egy ekkora nagy veszteség, amellyel megvádolták az előző Holding vezetést, akkor az 20 milliárd forint elbukott pénz jelent. Inkább az a kérdés, hol bukott el a város ekkora pénzt.

Dr. Mokrai Mihály, Velünk a Város:

Az adatok nem titkosak, hozzáférhetőek, hogy miként keletkezett a veszteség. Nem volt hatékony a projektszervezet, felélték az erre szánt pénzt.

Soós Attila, Fidesz:

Nem kaptuk meg idejében az előterjesztést. Veszteségről van szó, vagy elköltött pénzről? A Pénzügyi bizottságnak ebben kompetenciája nincs. A közgyűlésnek viszont igen. Az állításokat bizonyítani kell.

Szopkó Tibor alpolgármester:

Az tény, hogy a projektmenedzsment lényegesen többet költött el, mint amennyi a bevétele. A büntetőjogi felelősség kérdésével mi magunk is foglalkozunk.

Dr. Mokrai Mihály, Velünk a Város:

Ez az ügy már nem a Holdingé, hanem az önkormányzaté.

Miklós Viktor főosztályvezető:

Tény, hogy mindössze 18 százalékos volt a teljesítés 2019 végén. 

Forrás: Bujdos Tibor

 

10:10

 

4. Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere és az alpolgármesterek illetményének és költségtérítésének megállapítására.

Dr. Ignácz Dávid jegyző:

Jogszabályváltozás miatt van szükség a polgármester és alpolgármesterek illetménye és költségtérítése meghatározására. Erről szól az előterjesztés.

Soós Attila, Fidesz:

A Pénzügyi Bizottság a javaslatokat elutasította.

Dr. Ignácz Dávid jegyző:

Csatolni kell a döntés mellé a törvényességi megjegyzést.

 

Dr. Mokrai Mihály, Velünk a Város:

Ez a 22-es csapdája a város számára. A kormány döntött arról, hogy emelik a polgármesteri illetményt, de forrást nem biztosítottak mellé. A város ezt nem tudja kigazdálkodni. Ez logikai bukfenc. Ráadásul ez egy politikai csapda. Ha elfogadjuk, akkor pazarlónak bizonyulunk. Ha nem, akkor a kormányhivatal törvénytelen döntés miatt kifogást emel, bírságolnak is. Ebbe a csapdába nem akarunk belesétálni. A Velünk a Város frakció nem szavazza meg az előterjesztést, mert nincs rá fedezet. Ez egy végrehajthatatlan szabály.

Dr. Nagy Ákos, Fidesz frakcióvezető:

Ez az előterjesztés egy blöff, itt sem kellene lennie. Bármilyen döntést hoz a közgyűlés, magasabb rendű szabályról van szó. Ez most egy politikai blöff. Máshol úgy oldják ezt meg, hogy például jótékony célra ajánlja fel az emelést a polgármester. A jegyző kötelessége volt az előterjesztés elkészítése.

Szarka Dénes, Velünk a Város:

A kormány ilyen döntéseket hoz, amikor rossz anyagi helyzetben vannak az önkormányzatok. Ez tovább nehezíti az önkormányzatok helyzetét. Állunk a kormányhivatal intézkedéseinek elébe.

Soós Attila, Fidesz:

Háríthatjuk a kormányra a helyzetet, de ez így nem igaz. A kormányrendelet rögzíti a polgármesteri bért. Erről nincs mit dönteni. Az alpolgármesterek bére a polgármesteri bér 70-90 százaléka lehet. Az előterjesztés 90 százalékkal számol. Ez elkerülhető lett volna. Ez a pénzzel való herdálás.

Pakusza Zoltán, A mi hazánk:

Nem fogom támogatni az előterjesztést. Az önkormányzat viszont szembe megy a kormányhivatallal. Máskor ezt nem tette meg, amikor szükséges lett volna.

Szopkó Tibor alpolgármester:

A frakció véleménye maximálisan egyezik a városvezetésével. Mi sem fogjuk támogatni az előterjesztést. Nem a saját munkánkat devalváljuk, mert nagyon értékes munkát végeznek a polgármester és alpolgármester társaim. Ez egy szimbolikus döntés a részünkről, amellyel a rossz anyagi helyzetre akarjuk felhívni a figyelmet.

 

9:35

 

Veres Pál polgármester távollétében Varga Andrea alpolgármester vezetésével kezdte meg munkáját Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése. A közgyűlés 28 tagja közül 20 van jelen, így az határozatképes.

1. Javaslat a Miskolc, Győri kapu 57. szám alatti volt „Lézerpont” ingatlan hasznosítása tárgyában.

Kurcsicsné dr. Zobolyák Ida osztályvezető:

A megvásárolt Lézerpont épületcsoport egy részét átadják a Herman Ottó Múzeum számára térítésmentesen. Itt kap helyett - többek között - a néprajzi részleg és a viseletkiállítás.

Hollósy András, KDNP:

Alapvetően támogatjuk Barna György örökségének ápolását. Nem tartjuk azonban helyesnek a mintegy 300 milió forintos kiadást, mivel a Herman Ottó Múzeum bővítése azért történik meg - eredeti elképzelés szerint -, hogy ott helyezzék el a népviseleti gyűjteményt.

 

2. Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei 01. számú és 02. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság tagjainak megválasztására

 

Dr. Ignácz Dávid jegyző:

Az április 3-ra kitűzött választások miatt szükséges választási bizottságokat életre hívni. Miskolc esetében két bizottság alakul.  

Dr. Nagy Ákos, Fidesz frakcióvezető:

Hiányosnak találjuk az előterjesztést, ezért nem is támogatjuk. A választási bizottság tagjainak különböző kritériumoknak kell megfelelni. A függetlenség elsődleges. Vannak a nevek között olyanok, akik esetében ez erősen megkérdőjelezhető. Az elfogulatlanság látszata is sérül ebben az esetben. Kérik, hogy a jegyző változtassa meg előterjesztését.

Szopkó Tibor alpolgármester:

A lehető legnagyobb bizalommal vagyok a jegyző úr döntése iránt.

Dr. Ignácz Dávid jegyző:  

A jelöltek az összes jogszabályi feltételeknek megfelelnek. A törvény ráadásul minden politikai erő számára biztosítja a bizottságokban való részvételt.

 

3. Javaslat a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény által működtetett bölcsődék 2022. évi nyári nyitvatartási rendjének jóváhagyására

 

Gúr Péter igazgató:

A törvények szerint a bölcsődék nyári nyitvatartási rendjét a közgyűlés hagyja jóvá. Három hét időtartamú bezárásokkal számolnak csak. Figyelembe veszik a szülők igényeit is. Mindenkor lesz bölcsődei ellátás nyáron is. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában