Segítség

2022.01.30. 13:00

Támogatókra lelt az Abigél

A fővárosi baráti társaság úgy döntött, segítő kezet nyújt a szendrői gimnáziumnak.

HE

Pár hónapja egy alapítvány is segíti a szendrői Abigél Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnáziumban folyó munkát és az ott tanuló diákokat.

 

Az intézményről már többször írtunk. A pedagógusok a térség hátrányos helyzetű, többségében roma származású diákjait juttatják érettségihez és a tervek szerint szakmához is. Munkájukban nagy szerepet kap a sport, hiszen a tanulók számára ez az egyik motiváló erő. Látva a pedagógusok odaadó munkáját és szakértelmét, az intézmény mellé állt egy fővárosi segítőkből álló csapat. Alapítványt hoztak létre, nevük beszédes: Tanulj Tesó Alapítvány. 

 

Az alapítvány kuratóriumában a hátrányos helyzetű gyerekek segítése iránt fogékony szervezeti tanácsadó, újságíró, sőt még szendrői születésű, de már Budapesten élő cégvezető is szerepet vállalt. A kuratórium elnöke Juhász Gábor, aki egyébként egy fővárosi, orvosi műszereket fejlesztő cég vezetője. Történetük nem mindennapi.

 

Szakmát adnak 

 

– Egy baráti társasággal nyaralunk minden évben Magyarország különböző tájain. Amikor 2019-ben Szemerén töltöttünk néhány napot, azzal szembesültünk, hogy nagy-nagy szegénységben élnek itt az emberek. Elhatároztuk, hogy vízitúrát szervezünk a gyerekeknek, de a járvány felülírta a tervünket. Rádöbbentünk, hogy a Covid miatt azok a szülők is elvesztették a munkájukat, akiknek egyáltalán volt ilyen, úgyhogy a családoknak sokkal nagyobb gondjuk is van annál, minthogy megy-e nyaralni a gyerek, vagy sem. Ekkor kerültem kapcsolatba az Age of Hope (Remény Kora) Alapítvánnyal, és velük közösen vittünk a térség településeire élelmiszer- és tisztítószer-adományokat. Így jutottunk el Szendrőbe. Már az első alkalommal láttuk, hogy az Abigél-iskola igazgatója, Kavalyecz András és a tantestület más, mint egy szokványos intézmény pedagógusai. Tisztában vannak a problémákkal, és nagyon tudatosan, szervezetten dolgoznak a hátrányos helyzetű gyerekekért. Láttuk, hogy sok problémájuk megoldódna anyagi támogatással, de rájöttünk, ehhez kevés a baráti társaság. Egy alapítvány szükséges, hogy szélesebb körben szerezhessünk támogatókat – sorolta Juhász Gábor. 

 

Hozzátette: ruha- és élelmiszer-adományokkal továbbra is segítenek, hiszen ezeket a legkönnyebb szerezni. Ezenkívül ösztöndíjjal támogatják a legszorgalmasabb diákokat. De ami a legfontosabb, hogy a jövőben szakmai képzést biztosítanak majd azoknak a tanulóknak, akik sikeresen eljutottak a 11. osztályig. A szendrői Abigél-iskola ugyanis jelenleg csak érettségit adhat, de az alapítvány kifizetné az OKJ-s képzések árát. Mindemellett támogatják a szendrői sportklubot is úgy, hogy taotámogatást próbálnak meg szerezni az ismeretségi körükből. A felnőttcsapatnak és a Bozsik-programos csapa - toknak edzője is Kavalyecz András. 

 

– Szendrő mellett döntöttünk, mert úgy láttuk, hogy itt van egy olyan megbízható csapat, amelyik erején felül mindent megtesz a nemes cél érdekében – fogalmazott Juhász Gábor.

 

(A borítóképen: Ételosztás a szendrői Abigél-iskolában. A fotón: Kavalyecz András igazgató, Tamás Rita újságíró és Juhász Gábor kuratóriumi elnök)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában