Iskolai nyílt nap

2022.01.19. 17:30

Suliba csalogatják az ovisokat

Megtalálják a módját a kapcsolatteremtésnek kommunikációs csatornáikon, de bíznak a személyes találkozásokban is.

Nagy-Hankó Krisztina

Az általános iskola kiválasztása a leendő első osztályos gyermek részére komoly és felelősségteljes döntés a család életében. Ehhez először informálódni kell, hogy megtaláljuk a gyermek és a család igényeinek leginkább megfelelő intézményt. Erre a pandémia miatt most korlátozottabb lehetőségeik vannak a szülőknek, ahogyan a pedagógusoknak is. Azonban az iskola számára is fontos, hogy minél többen megismerjék a munkájukat, és őket válasszák. Így alternatívákat, a helyzethez igazodó megoldásokat alkalmaznak, hogy megismertessék magukat és ők is megismerkedhessenek az óvodásokkal, akikből potenciális tanulóik lehetnek.

 

Nekik is fontos

 

Már szeptemberben elkezdték megtervezni, hogy mely időpontokban szeretnének majd foglalkozásokat, nyílt napokat tartani, hogy betekintést nyújtsanak az iskola életébe, ezt azonban az aktuális járványügyi helyzet időről időre fölülírja – mondta Csík Tibor, a Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola igazgatója. Mivel ősz folyamán karanténba kerülő osztályok voltak az intézményben, ezért volt olyan ismerkedési alkalom, amit le kellett mondani. Óvatosak és körültekintőek a szervezést illetően. Az iskola vezetése úgy döntött, inkább többször adnak lehetőséget a találkozásra, de azt is adminisztrálják, előzetes bejelentkezéshez kötik – hangsúlyozta az igazgató. Hozzátette: nekik is fontosak ezek az alkalmak, hogy beiskolázási esélyeiket növeljék.

 

Kisfilmmel mutatkoznak be

 

Az óvodásoknak és szüleiknek szóló foglalkozásokat a délutáni órákra teszik, hogy minél kevesebben legyenek egyszerre adott időpontban az épületben. Ezeket pedig védett – három oltással rendelkező – pedagógusok vezetik majd. Február közepére nyílt órákat is terveznek, de az még kétséges, valóban meg tudják-e tartani. Készülnek egy videóval is, amely bemutatja az iskolát, ezt pedig hamarosan internetes felületeiken, weboldalukon, közösségi csatornáikon közzéteszik, ahol jelenleg is kommunikálnak.

 

A korábbi „Sulikóstoló” elnevezésű rendezvényeiket jelenleg a rendkívüli járványügyi helyzetre való tekintettel jelenléti formában nem tartják meg. Ezért részletes bemutatássorozatot nyújtanak iskolájukról, programjaikról a weboldalukon – mondta Vadasné Joó Katalin, a Jókai Mór Református Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola intézményvezetője.

 

Mindenki bekapcsolódhat Decemberi, januári és februári időponttal is terveztek bemutatkozó alkalmakat, amelyekből most úgy tűnik, csak az utolsót tudják majd megtartani, de legalább egyet mindenképpen szeretnének. Addig is a leendő elsős tanító nénik is be fognak mutatkozni internetes felületükön – tudatta a vezető. Több kisebb csoportban, fórum jelleggel szerveznek majd személyes találkozásokat a szülőkkel tavasz elején. Amennyiben ez nem lehetséges, akkor – ahogyan tavaly is – élő videós összeköttetéssel 15 perces intervallumokban. Aki pedig erről a három napig tartó folyamatról lemaradna, azzal is kapcsolatot tudnak teremteni e-mailen, ahol felteheti kérdéseit, és arra a pedagógusok válaszolnak.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában