Füzérradvány

2022.01.02. 21:00

Óévbúcsúztató a kastélyban

„Immár 19. alkalommal gyűltünk össze óévbúcsúztató koncertre Magyarország legvarázslatosabb kastélyában, a Füzérradványi Károlyi-kastélyban!”, írta dr.  Hörcsik Richárd, Abaúj és Zemplén országgyűlési képviselője közösségi oldalán.

 

Hozzátette: „a Budapest Gipsy Swing művészeivel és Szőke Nikoletta énekesnővel a ’30-as, ’40-es évek hangulatát, a történelmi időket idéztük vendégeink elé itt, a Károlyi-kastélyban, mely az ország egyik első, 1938-ban megnyílt híres kastélyszállója volt. Varázslatos történelmi helyen,  felemelő dallamokkal, remek tokaji borokkal, pálinkákkal és hegyközi ízekkel búcsúztattuk az óesztendőt. Többszörös öröm volt ez az alkalom, hiszen hosszú évek munkája által és a kormány sikeres kastélyprogramjának hála újra régi pompájában láthatjuk ezt a szívemhez oly közel álló kastélyt, és ezen a 19. alkalmon még megadatott, hogy az est fővédnöke, a kastély egykori tulajdonosa lehetett. Gróf Károlyi László személyében és kedves feleségével velünk örülhetnek a kastély méltó rekonstrukciójának.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában