Régi téma volt már

2022.01.15. 19:00

Nagy múltú címer Hernádpetrinek

Urbán János polgármester Hernádpetri új címerének ősi múltját mutatta be.

Kiss Dániel

Forrás: Polgármesteri Hivatal

Hernádpetri polgármestere, Urbán János a falu történetének jelentőségére hívta fel a figyelmet: a megyeházán átvett címeradomány ugyanis egy több évszázados múltú szimbólumot hozott vissza a település életébe, mely a kereszténység, a római katolikus egyház, a helyi szőlőtermelés, az erdő és az állatvilág jelképe egyben. Régi téma volt már a címer kérdése, a polgármester elmondása szerint már tíz-tizenöt évvel ezelőtt is felmerült, de más ügyek alakították időközben az önkormányzat munkáját.

 

Forrás: Polgármesteri Hivatal

 

„Más dolgokkal kellett foglalkozni, például a műemlék templom felújításával, aminek a tetőszerkezetét kellett kijavítani. Ennek a tornyát is javítani kellene, és belül is festéseket kellene még végezni” – mondta Urbán János az Észak-Magyarországnak, majd kiemelte: a megyei önkormányzat így egy terhet levett a vállukról a címer elkészítésével.

 

Tetszik a helyieknek

 

Az új címert azóta befogadta a közösség, a legutóbbi falunapon már a zászlón megjelent.

 

„Tervben van még egy önkormányzati nagy zászló készítése is, amit egy európai uniós zászlóval együtt az önkormányzatnál tárolnánk” – tette hozzá a polgármester. Elmondása szerint a helyi lakosoknak tetszik a címer, különösen azoknak, akik idősebbek, foglalkoznak a történelemmel és tisztában vannak a település múltjával.

 

Tervben van még egy önkormányzati nagy zászló készítése is - URBÁN JÁNOS

 

A honfoglalás óta lakott települést 1234-ben említették először oklevélben, 1314-ben pedig vármegyegyűlést is tartottak itt. A címer első formájában pedig már 1585-ben feltűnt a falu pecsétnyomóján, ami megyénk egyik legrégebbi leírt nyomata. Ezen pajzsban kereszt és pásztorbot volt, ami a Szepesi Káptalant jelképezte, amihez a település nagyon sokáig tartozott. A község másik pecsétnyomója 1688-ból való, amin egy felhőből kinyúló kéz tart egy szőlőfürtöt. Ez lett a jelenlegi címer másik eleme, a szőlők jelképeként. A fölötte lévő szarvas pedig az erdőt és annak állatvilágát szimbolizálja.

 

Urbán János a település történetéhez még hozzátette: „Valamikor itt papi nevelde volt és könyvtár; nagy múltú település Hernádpetri, de sajnos Trianon által leépült. Kiváló búzatermő földje viszont megmaradt, ami arról ismeretes, hogy valamikor a gönci malomban a malmos mindenkit félreállított, hogy előreengedje a petri szekereket, mert olyan jó minőségű búzát hoztak.”

 

(A borítóképen: Urbán János elmondta, a település lakóinak tetszik a címer)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában