Felújítások

2022.01.11. 16:00

Modernizálnak, és utakat építenek

Forrás: Marosréti Ervin

A valamivel több mint nyolcszáz lelkes Domaházán az elmúlt években több olyan fejlesztésnek értek a végére, amely a helyi lakosság életminőségének javítását eredményezte. A megye legnyugatibb falujában természetesen rendkívül fontos volt a belterületi utak minőségének javítása, amelyet több lépcsőben ért el az önkormányzat. 

 

– Ezt a munkát a Petőfi út aszfaltozásával tudtuk elkezdeni, amelyre pályázati forrásból 30 millió forintot fordíthattunk – mondta hivatalában Elek István, a település polgármestere. – Ebből az összegből 680 méter hosszban készült el a kivitelezés. Ugyan nem főútról, de a falu szempontjából egy nagyon fontos szakaszról beszélünk, hiszen itt található az orvosi rendelő és a községháza is. Ezután egy másik forrásból az Ady Endre út következett, 11 millió forintból 150 méter aszfaltozás valósult meg.

 

Kerítés a temetőnél 

 

A közelmúlt eredményei közül legalább ilyen fontosnak tartja Elek István a temetőnél elkészült új kerítést, hiszen a lakosság számára rendkívül fontos, hogy az elhunyt szeretteiket mennyire rendezett körülmények között tudják felkeresni. Az ötmilliós fejlesztésnek köszönhetően két kovácsoltvas kapu, valamint betonelemekből álló kerítés készült több mint 200 méter hosszban. 

 

– Ugyancsak büszkék vagyunk arra, hogy a közintézményeink folyamatosan újulnak meg. Az óvodánkat ötvenmillió forintból varázsoltuk újjá, ami azért is lényeges volt, mert telt házzal üzemel. A 850 fős településünkön 60 óvodáskorú gyermekünk van, ami jelentős számnak mondható. A kulturális programjainkat is egészen más körülmények között bonyolíthatjuk le, mint korábban. A Művelődési Házon ugyanis energetikai fejlesztést hajtottunk végre. Kicseréltük az összes nyílászárót, korszerűsítettük a fűtésrendszert, szigeteléssel láttuk el a falakat, a tetőszerkezetre pedig napelemek kerültek, így a fenntartási költsége is jóval kevesebb lett.

 

Büszke az egyesületre 

 

A településszépítésre is nagy hangsúlyt fektetnek Domaházán, hiszen a környéken található természeti értékek, valamint a vadászat kapcsán is egyre többen látogatnak el a faluba.

 

 – Folyamatban van azoknak a kommunális eszközöknek a beszerzése, amelyek nagy segítségünkre lesznek a jövőben – tette hozzá Elek István. – Fűkaszát, bozótvágót, motorfűrészt, szivattyút vásárolhatunk az előttünk álló hónapokban. A környezettudatosságot is szem előtt tartjuk, ezért nem benzinüzemű, hanem akkumulátoros gépek érkeznek majd hozzánk. 

 

Büszkék vagyunk arra, hogy a közintézményeink folyamatosan újulnak meg. - Elek István

 

A Domaházi Hagyományőrző Egyesület jubileumára külön kitért Elek István. Nagy büszkeséggel tölti el, hogy fél évszázadon keresztül ilyen magas színvonalon végezték a munkájukat. A novemberben megtartott gálát az önkormányzat is segítette, emellett megkapták a Domaháza Községért díjat, amelyet a település fennállása óta összesen öten vehettek át. 

 

– Az ünnepek előtt valamennyi nyugdíjaskorú domaházi lakosnak anyagi támogatást tudtunk biztosítani – árulta el a polgármester. – Negyven- és nyolcvanezer forint közötti juttatással igyekeztünk megkönnyíteni a karácsonyi készülődést, ami mindenkinek sokat jelentett. Örülök neki, hogy ezt ismét meg tudtuk valósítani.

 

Tervek ’22-re

 

A tavalyi sikerek után természetesen az idei esztendőre is több tervet megfogalmaztak már. Akár a közösségi rendezvényekkel, akár a nagyobb beruházásokkal kapcsolatban: 

 

– Márciusban tartunk egy egészségmegőrző rendezvényt, az ehhez hasonló programok a környező falvakban már tavaly lezajlottak – fogalmazott Elek István a 2022-es tervekkel kapcsolatban. – Szűrővizsgálatokkal, tanácsadással, a gyerekeknek ügyességi játékokkal készülünk. Ezek az események jól szoktak sikerülni, bízom benne, hogy ezúttal is nagy lesz majd az érdeklődés. Ami nagyon fontos, hogy idén az iskolánk energetikai korszerűsítését végre tudjuk hajtani, mert az az egyetlen intézményünk, amely még nem felel meg a kor követelményeinek. Bízom benne, hogy erre sem kell majd sokat várnunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában