Átlagkereset

2022.01.20. 07:00

Milyen munkával kereshetünk a legtöbbet? Mutatjuk!

A magasabb kereset eléréséhez nem feltétlenül kell diplomásnak lenni.

ÉM

Fotó: Shutterstock

Régen megdőlt az a tézis, hogy a magas fizetés eléréséhez diplomát kell szerezni. Erről tanúskodik a KSH foglalkozások szerinti átlagkereseti összesítése, amelyből kiderül: számos területen egyetemi-főiskolai végzettség nélkül is elérhető az átlagot jócskán meghaladó kezdő fizetés, öt-tíz éves szakmai tapasztalattal pedig már az álomhatárt jelentő milliós bér is.

 

A tények 

 

 

A statisztikai hivatal nemrég jelentette meg a foglalkozásszintű kereseti statisztikát a 2020-as évre vonatkozóan. A nemzetgazdasági átlagkereset akkor 414 ezer forint volt (2021 októberére ez 439 ezerre nőtt a közfoglalkoztatás nélkül számolva). Ezt az átlagot nem minden területen érték el a teljes foglalkoztatásban állók, köztük számos kezdő diplomás. A közzétettek szerint kezdőként az általános és középfokú oktatás, a gyermekgondozás, a kultúra és közművelődés területén munkába állók bére maradt el az országos átlagtól, de található a statisztikai bérlistának ebben a körében kezdő fogorvos, biológus, táj- és kertépítő mérnök is. 

 

A kezdő munkavállalók kereseti kimutatása szerint a légiforgalmi irányító a legjobban fizetett szakma, amely bár havi 680 ezer forintról indul, 50 év felett már meghaladja a 3 millió forintot. Betöltéséhez nem szükséges diploma, a kétéves képzés és az alkalmassági vizsgák viszont szigorúak, ezért nem is a legelterjedtebb foglalkozások közé tartozik. 

 

A tőzsdei és pénzügyi ügynöki, magyarán a brókerállás betöltéséhez sem szükséges felsőfokú végzettség, viszont szaktanfolyami képzést követően letett sikeres vizsga szükséges az 1 millió feletti átlagfizetés eléréséhez. 

 

A pénzügyi szektorral össze nem hasonlítható, de az átlagot mindenképpen meghaladó keresetet lehet elérni az információtechnológia területén a programozói állással, amihez a szükséges ismereteket 1–1,5 éves képzéssel el lehet sajátítani. A kezdő fizetés a szoftver- és alkalmazásfejlesztés területén 600 ezer forint körül indul, öt-tíz év szakmai tapasztalattal pedig mai ismereteink szerint ennek a duplája is lehet. A statisztikai hivatal összesítésében azonban 900 ezer forint körül alakul a maximum. 

Szakirányú szakmai végzettség megléte szükséges az alternatív gyógymódot alkalmazó terapeutáknál, ez azonban nem föltétlenül diplomát jelent. Viszont a tudás és a tapasztalat idővel megtérül, átlagban 1 millió forint keresetről számol be ezen a területen a KSH. 

 

Végzettség nem, viszont a tehetség és a szorgalom elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki sportoló legyen. A fiatalok kezdő bére meghaladja az 1,2 millió forintot, ami a 30– 39. életév között 1,7 millió fölé is felkúszik. A kor előrehaladtával és a teljesítmény csökkenésével azonban csökkennek a keresetek, végül a kezdő bér harmadára apadnak. 

 

Kontrasztként álljanak itt a 2020-as kereseti lista végén álló, legrosszabban fizetett szakmák, amelyek közül az egyszerű erdészeti, vadászati, halászati foglalkozás, a kubikos, a konyhai kisegítő, a háztartási takarító, a textilműves, a nád- és fűzfeldolgozó, valamint a zöldségtermesztő munkakörökbe soroltakat emeli ki az összesítés. Az ezekben a munkakörökben foglalkoztatottak a 2022. január 1-jén életbe lépett bérminimum alatt kerestek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában