COVID

2022.01.19. 11:30

Mi a teendő, ha koronavírusos diák van az osztályban?

Ha egy kisdiák covidos lesz, csak az oltatlan osztálytársaknak kell karanténba vonulniuk.

Hegyi Erika

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Ugyanaz a szabály vonatkozik az alsó tagozatosokra január 15-étől, mint a felsősökre. Ha koronavírusos diák van az osztályban, csak az oltatlan gyerekek vonulnak karanténba. A fertőzött diáknak hét napig kell karanténban lennie, majd három tünetmentes nap után újra mehet iskolába. A karantén a tünetek megjelenésétől számított ötödik napon is feloldható negatív Covid-gyorsteszttel. A szoros kontaktok (osztálytársak) közül az oltottak továbbra is járhatnak iskolába, a többiek számára öt nap karantént kell elrendelni. Az intézménynek gondoskodnia kell arról, hogy ezek a gyerekek megkapják a feldolgozott tananyagot és a házi feladatot. Az óvodákban marad az eddigi eljárásrend.

 

– A tanév első felében nem kellett egész osztályokat karanténba helyezni – mondta az Észak-Magyarországnak Vadasné Joó Katalin, a Jókai Mór Református Általános Iskola, AMI és Óvoda intézményvezetője. – Az osztály egy része mindig jelen volt, mert ők nem találkoztak a fertőzött gyerekkel. Azonban egy-egy osztályban többször is karantént kellett elrendelni, mert a tanulók olyan órákra is járnak, ahol több osztály tanulói vannak együtt. Az új szabályok szerint gyakorlatilag megfeleződik a karanténban töltött napok száma, de majd a jövőben dől el, hogy ez milyen hatással lesz az iskola életére. Természetesen a jelenléti oktatást semmi sem pótolja. Azonban a hiányzók online segítséget kaptak a tanuláshoz, és bizonyos órákba be is kapcsolódhattak, szintén online. Ha pedig elakadtak, kérhettek segítséget a pedagógustól – sorolta az igazgató.

 

Hozzátette: jó lenne, ha a diákok közül is már mindenki be lenne oltva, és a vírus nem okozna többé problémát. Az intézménynek óvodája is van, ahol a nagycsoportosok jó részét már beoltatták a szüleik.

 

Rendkívüli szünet

 

Szerencsés helyzetben van a göncruszkai Talentum Református Tehetséggondozó Általános Iskola és Óvoda, hiszen eddig nem kellett osztályokat karanténba helyezni.

 

– Akadtak covidos gyermekeink, de szerencsére épp akkor fertőződtek meg, amikor előtte két nappal nem találkoztak az osztálytársaikkal – jelezte az Észak-Magyarországnak Palescsák Veronika igazgató. – Január elején is volt egy covidos tanulónk, de ő a karácsonyi szünetben lett beteg, így nem akasztotta meg a tanítás menetét. Az új szabályok javítanak a helyzeten, hiszen mindenképpen jó, ha a gyerekeknek kevesebbet kell hiányozniuk az iskolából, főleg, ha első osztályosokról van szó – hangsúlyozta az igazgató.

 

A Halmaji Gárdonyi Géza Általános Iskola Felsődobszai Tagintézményének vezetőjétől, Csoltó Lajostól azt tudtuk meg, hogy diákjaik között alacsony az átoltottság, és ebben a tanévben két felsős osztályuk került karanténba. Az Oktatási Hivatal rendkívüli szünetet rendelt el erre az időre, így ezeket a tanítási napokat be kell majd pótolni. Az alsó tagozatban egy osztály volt „kényszerpihenőn”. Itt a pedagógus online tartotta a kapcsolatot a gyerekekkel, online küldte el a tananyagot és a feladatokat is.

 

– Az új szabály könnyebbséget jelent, hiszen a gyerekek csak öt napra esnek ki az oktatásból – tette hozzá a tagintézmény-vezető.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában