A KRESZ előírásainak megszegése a fő ok

2022.01.20. 14:00

Máshol több, megyénkben kevesebb a vasúti átjárós baleset

Országosan emelkedtek a számok tavaly, míg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csökkentek.

Horváth Imre

Illusztráció/Fotó: Kovács Péter

Fotó: KOVÁCS PÉTER

Jelentős emelkedést mutatott 2021-ben az útátjárós vasúti balesetek statisztikája a korábbi öt évben tapasztalt stagnáló értékek után.

 

A vasúti átjárókban történt baleseteket az oda behajtók figyelmetlensége és a KRESZ előírásainak megszegése okozza, évente 800-900 félsorompó rúdját törik le az autósok. A MÁV teljes hálózatán 2008 óta nem volt vasúti hibából bekövetkezett, halálos áldozatot követelő baleset, tájékoztatott a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága.

 

Ugyanannyi sérült

 

2020-ban 62 útátjárós baleset történt (amelyeknél valamilyen jármű vagy gyalogos az átjáróban balesetezett az érkező vonattal), ez tavaly 24 esetszámmal emelkedett.

 

A 2021-ben történt 86 vasúti átjárós balesetből 16 követelt emberéletet, 15 végződött súlyos és 14 könnyű sérüléssel, a többi esetben anyagi kárt regisztrált a vasúttársaság.

 

Az útátjárós események következtében a vasúttársaság 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó kárral volt kénytelen számolni, tudatták megkeresésünkre az Észak-Magyarországgal.

 

Szerettük volna megtudni, hogy megyénkben miként alakultak a számok ezen a területen, és vajon itt emelkedtek-e az adatok a baleseti statisztikában, ezért a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságtól kértük ki az ide vonatkozó statisztikákat. Mint kiderült, a sérüléssel járó balesetek száma gyakorlatilag stagnált, míg az anyagi káros esetek jelentősen csökkentek.

 

2020-ban megyénkben a vasúti átjárókban két halálos, két súlyos sérüléssel járó baleset történt, míg könnyű sérüléssel járó egyetlenegy sem. Ugyanezek a számok 2021-ben úgy alakultak, hogy szintén két halálos és egy-egy súlyos, valamint könnyű sérüléssel járó esetet regisztráltak. Összességében tehát mind a két évben négy személyi sérüléssel/halállal végződő vasúti átjáróban történő baleset fordult elő.

 

Törtek a sorompók

 

Ezzel szemben az anyagi káros esetekben egy jelentősebb csökkenés mutatható ki. Míg 2020-ban 66 anyagi káros baleset történt, addig 2021-ben 47. A megyei adatokban megjelenő esetek döntő többsége sorompóletörés, amikor a járművel későn lassítottak, vagy nem álltak meg időben, és a sorompót letörték, de vonat még nem érkezett, vagy már elment, így ütközésre nem került sor.

 

Tovább árnyalja a képet, hogy úgy tudjuk, a 2020-as esetek egy jó része ugyanazon vasúti átjáróban történt, amely korábban jóval kisebb forgalmat bonyolított, de az autópálya-építéshez kapcsolódó terelések miatt egy ideig nagy lett az átmenő forgalma, és ezalatt fordultak elő az esetek.

 

A MÁV Zrt. tájékoztatása szerint a vasúti átjárókban történt baleseteket az oda behajtók figyelmetlensége és a KRESZ előírásainak megszegése okozza.

 

A gépjárművezetők nem néznek körül az átjáróba történő behajtás előtt, illetve a csúcsforgalomban bent ragadnak a kereszteződésben, ahol tilos és életveszélyes megállni. A legtöbb vasúti átjárós balesetet a gyorshajtás – a „még átérek” gondolkodásmód –, az agresszív vezetési stílus, a vezetés közbeni telefonálás és a vasúti fényjelző tilos jelzésének figyelmen kívül hagyása okozza. A záródó sorompórudakat látva a járművezetők megállás helyett sokszor gyorsítanak, néhányan még a lezáródott félsorompót is megkerülik, teszik hozzá.

 

Fülhallgató, mobiltelefon

 

Kiemelt veszélynek vannak kitéve azok a gondatlan kerékpárosok és gyalogosok is, akik körültekintés nélkül haladnak át a kereszteződéseken, vagy nem a kijelölt átjárókat használják. Az őket ért baleseteket sok esetben az érzékszervek működését akadályozó tényezők, például a fülhallgatóval történő közlekedés, a kapucnis ruházat vagy a mobiltelefon használata okozza. Kétvágányú pályán az elhaladó vonat után – kijelölt átjáró esetén tilos jelzésnél – elindulva nem látják a másik sínpáron, ellenkező irányból gyorsan érkező vonatot, teszi hozzá a vasúttársaság.

 

„A hazai vasútbiztonság a régión és szélesebb kitekintésben az Európai Unión belül is kedvező. A vonat féktávolsága több száz méter, így a mozdonyvezetőnek az átjáróban szinte semmi esélye nincs az ütközés megelőzésére. Sajnos a közúti közlekedők figyelmetlensége miatt mozdonyvezetők is életüket vesztették vagy megsérültek az elmúlt években. 2021-ben útátjárós balesetekben is megsérültek vasúti munkavállalók – köztük mozdonyvezetők –, egy esetben súlyosan, három esetben pedig könnyebben” – tudtuk meg a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságától.

 

A vasúti átjáróra vonatkozó szabályok:

 

  • A vasúti átjárót csak fokozott óvatossággal szabad megközelíteni.
  • Biztosított vasúti átjárón csak akkor szabad áthajtani, ha mindkét sorompó nyitva van, a fényjelző vagy hangjelző berendezés nem ad tilos jelzést, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér jelzést ad.
  • A vasúti átjárón folyamatosan, megállás nélkül, legalább 5 kilométer per órás átlagsebességgel szabad áthaladni.
  • Vasúti átjáróban és közvetlenül előtte tilos előzni. 
     

(A borítóképen: Fénysorompó és félsorompó is segít, hogy ne legyen baleset az átjáróban. Az úton közlekedőkkel szemben követelmény a szabályok betartása)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában