Miniszteri elismerés

2022.01.27. 07:00

Már nem üldözik, hanem megelőzik a bűnt

Minden hozzájuk fordulónak igyekeznek segíteni az egyesület tagjai.

Horváth Imre

Borsod-Abaúj-Zemplén. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Tanács egyik tagja, a Prevenciós, Oktatási, Módszertani és Iskolai Konfliktuskezelést A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Tanács egyik tagja, a Prevenciós, Oktatási, Módszertani és Iskolai Konfliktuskezelést Segítő Egyesület, azaz a Promise Egyesület tavaly decemberben miniszteri elismerésben részesült „a bűnmegelőzés területén végzett kimagasló tevékenysége, együttműködése elismeréséül”. 

 

Összefoglalva a Promise Egyesület komplex bűnmegelőzéssel foglalkozik, mely során a szülők, a gyerekek, a pedagógusok és a köznevelési intézményekhez köthető szakemberek is a célcsoportjukhoz tartoznak. A tájékoztatáson, az élménypedagógiai módszerek alkalmazásán és az interaktív ismeretátadáson túl akkreditált pedagógusképzések, programok, rendezvények, eszköztárbővítések, bűnmegelőzést érintő kríziskezelések tartoznak a tevékenységükhöz a társszervezetek bevonásával, segítségével. Mindezt Majó Márktól, az egyesület elnökétől – egyben a megyei bűnmegelőzési tanács titkárától –, Szabó Péter irodavezetőtől és Nagy László titkártól tudtuk meg, akik Miskolcon, a Petőfi téren található központjukban meséltek nekünk a munkájukról.

 

Megvolt a kapcsolatrendszer 

 

Így azt is elmesélik, hogy a Promise Egyesület 2019 óta működik jelenlegi formájában, de a tagok már több mint tíz éve ismerik egymást, dolgoznak együtt. Ahogy az is kiderül, hogy mindhárman vagy a rendőrség, vagy a büntetés-végrehajtás kötelékében dolgoztak, mielőtt a civil pályára léptek volna. 

 

– A promise azt is jelenti, hogy fogadalom, ígéret, a mi fogadalmunk pedig az, hogy akinek csak lehet, a segítségére legyünk – mesélik. 

 

A korábbi munkájuk okán megvolt a kapcsolatrendszer, és amikor elkezdték a civil munkát, ugyanúgy keresték őket, hogy segítséget kérjenek, illetve a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács is szinte azonnal megkereste őket. A legfőbb célja a tevékenységnek a segítés, illetve az információátadás. Ez a munka a járványhelyzet alatt sem állt meg, sőt nagyon sokan keresték őket az online térben elkövetett esetek miatt, szülői értekezletet tartottak online. Nemcsak szülők és gyerekek, hanem pedagógusok és szakemberek is folyamatosan keresik őket. 

 

– Nyilván mindig elmondjuk, hogy kompetenciahatárok vannak, tehát ami nem tartozik a mienkbe, ott segítünk azokat megkeresni, akik kompetensek az ügyben. Tudatosan úgy építettük fel az egyesületet, hogy minél szélesebb területet tudjunk lefedni, nemcsak prevencióval foglalkozunk, hanem van egyfajta krízisintervenciós tevékenységünk is. Ha kérést kapunk egy problémában, akkor megyünk, akár oktatási intézménynek, családnak vagy egyénnek van szüksége ránk – mondja az elnök. 

 

A kompetenciahatárokra példaként említik, hogy ha egyértelműen bűncselekmény gyanúja merül fel, akkor segítenek a megfelelő jelzést megtenni, de a továbbiakban nem vesznek részt az eset hatósági részében. Ellenben a szociális vonalon felmerülő kérdések, problémák feldolgozásában, a kérdések megválaszolásában segítenek. Van az egyesületben szociális munkás, szociálpedagógus, orvos, addiktológiai konzulens, kriminológus, antropológus, jogász, jogi asszisztens, és mindenki a saját szakterülete szerint vesz részt a munkában. 

Képzésekkel is segítenek 

 

Az oktatási tevékenység kapcsán elmondják, hogy vannak saját akkreditált képzéseik, illetve olyanok, amelyekben trénerként vesznek részt, ez arra szolgál, hogy képessé tegyék a szakembereket, pedagógusokat arra, hogy ők is tudjanak a felmerülő helyzetekkel, problémákkal foglalkozni. A megyében dolgozó iskolaőrök oktatásában, vizsgáztatásában is szerepet vállaltak. 

 

– Az nagy siker a számunkra, amikor jön egy telefon, és megkeres egy pedagógus vagy egy intézmény, hogy felmerült egy helyzet, és segítséget kérnek, hogy mit tegyenek. Az elmúlt évben nagyon sok pedagógus vett részt a képzéseinken országos szinten is, és hívnak, szólnak, jeleznek, kérdeznek, ami nagy dolog. Személyes és online képzéseket is tartunk, ahogy szükség van rá. A módszertani alkalmak persze nemcsak a pedagógusokra fókuszálnak, hanem a szakemberekre is. Lényegesek a társszervezetek is, így jelenik meg például a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs és megelőzési osztálya, amellyel szintén szoros a kapcsolatunk. A főkapitányság bűnmegelőzési referenseivel is leültünk már egyeztetni. A cél, hogy a bűnmegelőzési tevékenységet tovább erősítsük megyei szinten – magyarázza Szabó Péter. 

 

2020 szeptemberében jött létre a megyei bűnmegelőzési tanács az országban másodikként. A tanács 26 tagot számlál, szerepet vállalt benne a rendőrség, a katasztrófavédelem, a büntetés-végrehajtás, a polgárőrség, a megyében működő önkormányzati rendészetek, a szociális ellátó intézmények, a kormányhivatal, a köznevelési, oktatási intézmények fenntartói, a Miskolci Egyetem, az egyházak képviselői, mind vezetői szinten. Egy évben négy ülést tartanak, ahol olyan problémákkal foglalkoznak, ami éppen aktuális a megyében.

 

Impulzust adnak 

 

Azt is hangsúlyozzák: nagyon fontos alappillér, hogy élményalapú legyen, amit csinálnak. Impulzust adnak a gyerekeknek, és a közösségi feladatmegoldást helyezik előtérbe. Bátorítják őket arra, hogy gondolkodjanak, közösen dolgozzanak. 

 

Két futó pályázatban is részt vesznek, amelyből kiemelték a megyei önkormányzat Borsod-Abaúj-Zemplén megyei identitás erősítése projektjét, amelyben konzorciumi partnerek, az egyesület részéről öten is dolgoznak benne. 

 

Az elismerés kapcsán elmondták, nem is számítottak ilyesmire, de jó, hogy van, ahol mérik, elismerik a munkájukat, ez az egész szervezetet dicséri. Hozzátették: nagyon fontos, hogy egy biztos családi hátterünk van, ami mellett tudják ezt a munkát végezni. Gyakran ugyanis bőven munkaidőn túl érkezik segítségkérés hozzájuk, de ők minden esetben azonnal segítő kezet nyújtanak.

 

(A borítóképen: Nagy László, Szabó Péter és Majó Márk az elismeréssel)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában