Miskolc

2022.01.25. 07:00

Már a városé a Lézerpont, de még nem tudni, mikor és miből lesz kiállításlátogatók fogadására alkalmas

A Herman Ottó Múzeum szakemberei megkezdhetik a néhai Barna György két gyűjteményének átvételét.

SZB

Fotó: Kozma István

Miskolc kizárólagos tulajdona lett a város önkormányzata és a Flipp Bt. között 2021. december 27-én létrejött adásvételi szerződés értelmében a Győri kapu 57. szám alatt lévő, Lézerpont néven ismert ingatlancsoport. 

 

Az előzetes tárgyaláson az ingatlan vételárát a tulajdonos 290 millió forintban határozta meg, amely a Miskolc Holding Zrt. ingatlanbecslése szerint méltányos árnak tekinthető. 

 

Ennek alapján a miskolci közgyűlés októberi ülésén áldását adta az adásvételre. 

 

A teljes vételárat – a megállapodás szerint – 4 esztendő alatt fizeti ki az önkormányzat. Az első részlet, 40 millió forint az adásvételi szerződés megkötésekor volt esedékes. A továbbiakban idén és 2023-ban 80-80, 2024-ben pedig 90 milliós fizetési kötelezettsége lesz az önkormányzatnak. 

 

A magyar kormány a 2006/2021. (XII. 29.) számú határozatával engedélyezte Miskolc számára „az ingatlan tulajdonjogának megszerzésére irányuló éven túli kötelezettségvállalást”. 

 

Ez a döntés alapfeltétele volt az adásvételi szerződés hatálybalépésének. 

 

Méltó hely az örökségnek 

 

Mint ismert, a miskolci önkormányzat azért vásárolta meg a Lézerpont épületet, amely szerves részét képezi a városlakók körében közismert Tokaj Vendéglátóháznak, mert itt található a Kárpát-medence népviseletei néven ismert gyűjtemény, amelyet az azóta elhunyt Barna György lokálpatrióta gyűjtő ajándékozott Miskolcnak még 2013-ban. Az adományozó azt kérte, hogy méltó kiállítóhelyet hozzanak létre a gyűjteménynek, és tegyék azt minél több látogató számára hozzáférhetővé. 

 

Az előző – dr. Kriza Ákos polgármester vezette – önkormányzati vezetés égisze alatt született meg az a pályázat, amelynek célja az volt, hogy a Herman Ottó Múzeum Görgey utcai központi épületének bővítésével alakítsák ki a kiállítóterületet, amely méltó helyet biztosíthat a Kárpát-medence népviseletei gyűjteménynek. 

 

A projekt azonban lelassult, mert ugyan volt nyertese a közbeszerzési eljárásnak, ám az építőipari árak emelkedése révén a rendelkezésre álló mintegy 700 millió forint nem volt elegendő a projekt megvalósításához. A helyzeten a magyar állam segített 2020. decemberben, amikor mintegy egymilliárd forintra egészítette ki a projekt pénzügyi keretét. 

 

Az építkezés el is kezdődött, ám már szó sem volt arról, hogy a látványtárként ismert népviseleti gyűjtemény az épülő új szárnyban kapna helyet. A jelenlegi – Veres Pál polgármester vezette – önkormányzat ugyanis már nem ott képzelte el Barna György örökségének kiállítását. 

 

Akkor már sejteni lehetett, hogy az önkormányzat szeretné megszerezni a Lézerpont épületet és eredeti helyén hagyni az ominózus népviseleti gyűjteményt. 

 

Változtak az elképzelések 

 

Így jutottunk el a múlt októberi közgyűlési ülésig, ahol napirendi pontként szerepelt az épület megvásárlása. 

 

A mellette szóló érvek között szerepelt, hogy – idézzük az előterjesztést – „a gyűjtemény jelenlegi statikájának megbontása komoly kockázattal jár, mivel a gyűjtemény nagy részlét képező népviseleti textíliák koruknál fogva speciális tárolást és bemutatási körülményeket igényelnek, amelynek a gyűjteménynek jelenleg is helyet adó épületrész maradéktalanul megfelel”. 

 

Ez annyiban ellentmondásos, hogy a Herman Ottó Múzeum központi épületében folyó pályázatos bővítés egyik eleme egy restaurátor-műhely kialakítása, amelynek elsődleges feladata a népviseleti gyűjtemény darabjainak felújítása lenne, tehát a megbontás, szállítás elkerülhetetlennek látszik. 

 

Érdekesség, hogy a megvásárolt épületben van még egy néprajzi és kulturális szempontból figyelemre méltó anyag, a kismesterségek gyűjteménye, amely korabeli bútorokból, berendezési és kisipari, illetve egyéni használati tárgyakból áll. Barna György örököse ezt ingyen átadta a miskolci önkormányzatnak az épület adásvételi szerződésének megkötésével egyidejűleg. 

 

Honnan lesz rá pénz? 

 

A miskolci közgyűlés január 27-én esedékes havi ülésén újra terítéken lesz a megvásárolt Lézerpont ügye. 

 

A komplexum azon részei, amelyekben ma is kereskedelmi, vendéglátóipari létesítmények üzemelnek, a Miskolc Holding Zrt. kezelésébe mennek át. 

 

A többi területet a gyűjteményekkel együtt a Herman Ottó Múzeum kezeli majd. 

 

A tervek szerint ide költözne át a főépületből a múzeum néprajzi részlege, és kezelné, kiállíthatóvá tenné az átvett gyűjteményeket. 

 

Az önkormányzatnak olyan elképzelései is vannak, hogy egyfajta városrészi közösségi tér kapna helyet az épületben. 

 

A legbizonytalanabb pontnak az látszik, hogy honnan lesz pénz az épület mintegy 800 millió forintra taksált felújítására, és ki fogja fizetni utána a működtetési költségeket. A felújítással kapcsolatban annyit sikerült megtudnunk, hogy a városvezetés elképzelései szerint az elnyert TOP Plusz programból próbálnak rá pénzt szerezni. Ez viszont nem csekély időt vehet igénybe.

 

(A borítóképen: Az épület felújítása sokba fog kerülni az önkormányzatnak)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában