Összetartó közösség

2022.01.25. 12:00

Közösen kezdték az évet a helyi vállalkozókkal

Összetartó közösség – így jellemezte a szerencsi vállalkozókét a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke.

Balogh Csilla

Fotó: Nagy Istvan

A hagyományoknak megfelelően ismét újévköszöntő fogadásra hívta egy év pandémia miatti kihagyás után a helyi vállalkozókat, az intézmények, a partneri kapcsolatban lévő szervezetek vezetőit Szerencs önkormányzata.

 

A technika erősítheti a cégeket 

 

A Rákóczi-vár színháztermében megtartott eseményen a helyi adót fizető cégeket Nyiri Tibor, Szerencs polgármestere köszöntötte. 

 

A városvezető beszédében elmondta, hogy Szerencsen egyszerre vannak jelen a legnagyobb multik és a kis- és középvállalkozók is, akik több ezer embert foglalkoztatnak egyszerre. 

 

A polgármester beszélt a járvány okozta nehézségekről is. 

 

– Hiszem, hogy a gazdasági világválság kedvezőtlen hatásaiból adódó problémák és a koronavírus-járvány miatti nehézségek együtt, közös erővel legyőzhetők – mondta a többi között, s megköszönte, hogy a vállalkozók a pandémia ellenére is befizették az adójukat. 

 

Dr. Koncz Zsófia, a térség országgyűlési képviselője a Vali rendszert ismertette és ajánlotta a megjelenteknek kipróbálásra. Mint mondta: regisztráció után minden tulajdonos aktuális tájékoztatást kap a vállalkozása számára elérhető támogatásokról, hitelekről, képzési és szakértői szolgáltatásokról. 

 

Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke örömét fejezte ki, hogy Szerencsen mindig összetartó közösséget lát, ahol jól érzik magukat a cégek tulajdonosai és vezetői, majd felhívta a figyelmet a robotizációra, az okoseszközök és a mesterséges intelligencia lehetőségeire, amelyek a jövőben tovább erősíthetik a cégeket. 

 

A beszédeket követően a Két szoknya egy nadrág formáció szórakoztatta a megjelenteket.

 

(A borítóképen: Újévköszöntőre várta a gazdaság szereplőit a szerencsi önkormányzat)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában