Szent Vince napja

2022.01.21. 16:30

Idén sem szakad meg a régi hagyomány Hegyalján

Ebben az évben is megszentelik a tőkéket és a borokat Hegyalján.

Bacsó István

Egy korábbi szőlőtőke- és borszentelésen. Fotó: Erdős József

Fotó: ERDOS JOZSEF

„Ha megcsordul Vince, tele lesz a pince.” A szólásmondás alapja az a népi hagyomány, hogy ha január 22-én, Szent Vince napján olvad a hó, jó lesz a szőlőtermés. Sok helyen levágott szőlővesszőből is megjósolják az őszre várható szőlőtermést. A sok évszázados Vince-napi hagyományt a kétezres években élesztették fel újra a hegyaljai gazdák – tudtuk meg a hétvégi tokaji rendezvény szervezőjétől Finta Gábortól, aki elmondta azt is, hogy ezzel indul az idei rendezvényszezon is egyben. A közös program a négy történelmi egyház lelkészeinek szőlőtőke- és borszentelésével kezdődik a Tokaj-Hétszőlő birtok dűlőjén. Ezt követően a Szerelmi pincesoron egész nap várják a vendégeket, kóstolásra, pincebemutatóra. Az új és régebbi borok mellett harapnivalóból sem lesz hiány.

 

Jó lett az évjárat

 

Makai Gergely, a Hétszőlő birtok igazgatója szerint a múlt évi hideg tavaszt szerencsére meleg és hosszú ősz követte, ezért nagyon jó lett a 2021-es évjárat. Különösen az édes borok és az aszú kategóriában nagyon szép borok készültek. De a termelésük mintegy harmadát kitevő száraz borokra sem lehet panasz. „Mindenki el tudta készíteni a saját szakmai vágyainak megfelelő borokat, akár szamorodnit, akár aszút, jó, markáns savtartalommal” – mondta.

 

A szombati eseményen elsősorban a már palackozott nedűk megáldására kerül sor a korábbi évjáratokból, a kóstoltatás azonban már az új borokból lesz. Borbarátoknak kitűnő program a hétvégére.

 

(A borítóképen: Egy korábbi szőlőtőke- és borszentelésen)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában