Sajtótájékoztató

2022.01.06. 17:24

Fontos avasi fejlesztések

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Csöbör Katalin országgyűlési képviselő az Avason tartott sajtótájékoztatójukon a foglalkoztatás kérdéseiről és a munkahelyteremtés eredményeiről is szóltak.

ÉM

Forrás: Kozma István

Novemberben 4 millió 677 ezer ember dolgozott, és nagyon alacsony szinten volt a munkanélküliek száma is, 3,7 százalék – ismertette tegnapi sajtótájékoztatóján Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Csöbör Katalin országgyűlési képviselő (Fidesz–KDNP). – Volt olyan hónap 2009-ben, hogy 10 százalék fölött volt a munkanélküliség, ami ma 3,7 százalék – vetette össze a korábbi adatokkal a kormányszóvivő.

 

Jelentős béremelések – A kormánynak mindig fontos elképzelése és feladata volt, hogy azokból a gazdasági eredményekből, amelyeket közösen el tudunk érni az országban, a magyar emberek is részesedjenek – hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra. Példaként említette a 13. havi nyugdíj visszaépítése mellett a 25 év alattiak idén januártól érvényes adómentességét vagy a családi adó-visszatérítést.

 

– Az elmúlt évtized legnagyobb vállalása az volt, hogy 1 millió munkahelyet hozzunk létre, ez mára megközelítőleg sikerült – húzta alá a kormányszóvivő. – Ezzel párhuzamosan vissza tudtuk állítani a munkahelyek számát és a munka becsületét is – hangsúlyozta.

 

A 2022-es év is jelentős béremelésekkel indult. Januártól folytatódik az ápolók béremelési programja, újabb 21 százalékos béremelés lesz, és folytatódik az orvosok béremelési programja, illetve a tavaly indult béremeléseknek köszönhetően az orvosi fizetések két év alatt átlagosan két és félszeresükre nőnek. Januártól 20 százalékkal nő a szociális gondozók, a bölcsődei és a kulturális dolgozók bére is, és 10 százalékos béremelés jár a pedagógusoknak, a rendőröknek és a katonáknak is. A rendvédelmi dolgozók hathavi fegyverpénzt is kapnak. A közszféra béremeléseiről szólva a kormányszóvivő elmondta, hogy ezek is folytatódnak. Megközelítőleg 800 milliárd forintot fordít a kormány arra, hogy versenyképes maradjon ez a szektor is. A kormány további 750 milliárdos adócsökkentéssel is segíti a vállalkozásokat, hiszen a komoly minimálbér-emelkedés mellett segítséget is nyújt az állam, hogy ezt a munkáltatók is ki tudják gazdálkodni.

 

Három fejlesztési terület

 

Az Avasi lakótelepen 3 fontos fejlesztési területet nevezett meg Csöbör Katalin országgyűlési képviselő. – Az egyik a szemétlerakás ügye, a másik a parkolóhelyek bővítése, a harmadik pedig az utak állapota – sorolta. – Mindent megteszek azért, hogy ezek a fejlesztések megvalósulhassanak. Hangsúlyoznom kell azonban, hogy ezek nem országgyűlési képviselői, hanem önkormányzati feladatok, de mivel tudom, hogy ez az itt élőknek fontos, ezért mindent megteszek, hogy segítsek – emelte ki Csöbör Katalin. A tárgyalások már operatív szakaszba léptek – hangsúlyozta a politikus.

 

Miskolc és környéke egy olyan fejlődési pályára léphetett, amelyet a múltja alapján megérdemel, erről is Csöbör Katalin országgyűlési képviselő beszélt.

 

– Nem volt könnyű feladatunk, hiszen nagyon mélyről indultunk. Miskolc patinás épületei, évtizedekig működő üzemei, gyárai váltak az enyészetté a baloldali kormányzás alatt – hangsúlyozta Csöbör Katalin.

 

Autópálya Kassáig

 

– Ebben az időben tettek zárat az Avas szállóra, nem tudtunk strandra sem járni, mert bezárták a miskolctapolcai és a selyemréti strandot, emellett bezárt az acélgyár, Lyukóbánya, leépült a diósgyőri kórház – idézte fel a politikus. – Nemcsak az épületek mentek tönkre, hanem nagyon sokan tömegesen munkanélküliek lettek – tette hozzá. – 2014 után 5500 munkahelyet hoztunk létre, 1000 milliárd forint fejlesztés történt. Megépült a Miskolc–Kassa autópálya, megépül az Y-híd, a kormány már döntött az úthálózat négysávosításáról is, a településeken pedig járdák, utak, bölcsődék épültek – emelte ki a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában