Tokaj

2022.01.24. 15:00

„Az örökség tartást ad”

A magyar kultúra és Tokaj napját együtt ünnepelték szombaton. Arra is emlékeztettek: ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának.

SfL

Fotó: Serfőző László

Májer János tokaji alpolgármester festőművészeket bemutató köszöntője nyitotta meg az ünnepi programsorozatot szombaton, amit a magyar kultúra napja alkalmából tartottak a borok fővárosában. A festménykiállítással egybekötött program alkalmat adott Tokaj Város Napjának ünneplésére is. 

 

Megmutatásra érdemes értékek

 

Az eseményen Simon M. Veronika Cserhát–Munkácsy- és Holló-díjas, valamint Szentpéteri Tóth Márta Bor István- és David Art’s díjas festőművésznők műveiből láthattak válogatást az érdeklődők a Paulay Ede Színházban. Az alkotók tíz-tíz festményüket ajándékozták a település önkormányzatának. Posta György polgármester később a magyar kultúra napjához kötődő beszédében jegyezte meg, hogy a Kölcsey Ferenc által írt és ezen a napon letisztázott Himnusz különleges szerepet tölt be a város életében, hiszen Tokaj egyetlen magyar helységként név szerint szerepel a költeményben. 

 

– Himnuszunk a nemzeti géniusz sűrítménye – mondta a polgármester, majd számot adott a város jelenlegi helyzetéről, tervezett, folyamatban lévő és már befejezett fejlesztéseiről. Beszédének végén közölte, kezdeményezi, hogy a Tokaji Írótábor napja essen majd egybe a magyar kultúra napjával (az írótábor idén ünnepli 50. születésnapját).

 

– A mai nap annak a tudatosítására is alkalmas, hogy ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkéknek lennünk – mondta az eseményen Koncz Zsófia, a térség országgyűlési képviselője. – Ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának. Az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, segíthet a mai gondok megoldásában is. Tokaj-Hegyalja mindenféle szempontból megvalósítja azt az összhangot, ami miatt a magyar kultúra napját életre hívták – mondta Koncz Zsófia, majd gondolatait a történelmi borvidék fejlesztéseire fókuszálta – megjegyezve, hogy az itt található értékeket, meg kell mutatni a nagyvilágnak. 

 

L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, a Tokaji Írótábor Egyesület elnöke kiemelte, hogy történelmet illetően térben és időben is változtak az ünnepeink. Sok olyan van, ami őseinknek fontos volt, de napjainkra elveszítette jelentőségét, amin lehet sajnálkozni, joggal, de megváltoztatni már nehezen lehet. Szembe kell nézni azzal, hogy nem minden ünnep fontos mindenkinek, hiszen ami az egyiknek veszteség, az a másiknak nyereség. 

L. Simon László a tokaji ünnepségen | Forrás: Serfőző László

– Folyamatosan változó világunkban új ünnepet bevezetni nagyon nehéz, de a magyar kultúra 1989-ben megvalósított napját széles körű konszenzus veszi körül, mindenkinek meg kell élni önazonosságunk sok-sok momentumát, ünnepeljük a magyar kultúrát! – hangsúlyozta L. Simon László. 

 

Az esemény végén a város kitüntetéseinek átadására került sor, műsort adott Tokaj Város Vegyeskara, továbbá Iván Szandra énekes, zeneszerző, zongorista.

 

(A borítóképen: Koncz Zsófia Tokajban)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában