Ünnepség

2022.01.12. 15:30

Ablakot nyitnak a világra

A kormányablak-ügyintézői képzés bizonyítványátadó ünnepségét tartották a megyeháza dísztermében.

NHK

A kormányhivatal 43 munkatársa vett részt a képzéssorozaton, amelynek célja a kormányablakban dolgozók tudásának naprakészen tartása és a munkájukhoz elengedhetetlen ügyfélkezelési kompetenciák elsajátítása volt. Az ünnepélyes oklevélátadón a magasan képzett szakemberek iránti igény és ügyfél-elégedettség fontossága is előtérbe került. A képzés különlegessége volt, hogy a tárgyi tudás mellett a képességfejlesztés kapott nagy hangsúlyt, így ügyfélszolgálati stresszkezeléssel, valamint a fogyatékkal élő személyek ügyintézésével kapcsolatos gyakorlatok is helyet kaptak.
 

Szakmai kompetencia 
 

Az átadón részt vett Almási Győző helyettes államtitkár, aki kiemelte, jelentős változáson, korszerűsítésen ment keresztül a közigazgatás az elmúlt tíz év alatt. „Az ügyintézőknek ehhez fel kellett zárkózniuk, megfelelő szakmai kompetenciákat szerezniük, ebben segített a továbbképzésük. Nagyon sok ügytípust intéznek a kormányablakokban, vannak olyanok, amelyekkel csak ritkán találkoznak a munkatársak, azonban ezeket is tudniuk kell kezelni. Az elektronikus ügyintézés egyre inkább előtérbe kerül, ezért ebben is folyamatosan fejlődik a rendszer, és bővül az ily módon rendezhető ügyek köre” – tudatta az államtitkár. 

Tíz éve reform indult a közigazgatásban. A komplex intézkedéssorozat célja az volt, hogy az államigazgatás korszerűbb, ügyfélbarát oldalát mutassa az embereknek – hangsúlyozta Alakszai Zoltán kormánymegbízott. Hozzátette: megyénkben ma már 23 kormányablak és 2 kormányablakbusz szolgálja az ügyfeleket, és ezekben csaknem 2500-féle ügykör intézhető. A közigazgatás szimbolikusan és ténylegesen is ablakot nyitott a világra, és nagy lépést tett az emberek felé. Megmutatták, hogy képesek alkalmazkodni a mindennapok kihívásaihoz – mondta a kormánymegbízott. 

 

Manapság szinte minden területen elvárt, hogy az ember naprakészen tartsa a tudását. Ráadásul a tisztviselők olyan időszakban bővítették az ismereteiket, amikor számos új feladattal is terheltek voltak a pandémia miatt – hangoztatta kormánymegbízott. „Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tavaly 635 ezer ügyfél látogatott el a kormányablakokba, és 611 ezer ügyet intéztek el a kollégák. A számok azt mutatják, hogy a kormányablakok gyors és egyszerű ügyintézést kínálnak, és az ügyfél-elégedettségi mutatók is ezt támasztják alá. Mindez nem jöhetne létre az ott dolgozó kiváló és felkészült munkatársak nélkül, hiszen ők azok, akik empátiával kezelik az emberek ügyeit. A korszerű, de élettelen kereteket emberséggel töltik meg” – tette hozzá Alakszai Zoltán. 

 

A továbbképzés elméleti és gyakorlati modulból állt. A képzés gyakorlati részét mindenki a saját munkahelyén végezhette el egy nagy szaktudással és felkészültséggel rendelkező mentor segítségével – mondta Antal Eszter, az Edelényi Járási Hivatal kormányablakosztályának vezetője. Hozzátette: a végzettség megszerzésével biztonsággal oldanak meg olyan helyzeteket is, amelyek korábban kihívást jelentettek.
 

(A borítóképen: Előtérbe kerül az elektronikus ügyintézés Almási Győző szerint)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában