Jóízűen beszélgethetünk

2022.01.30. 19:00

A PONTközPONT régi és újonnan induló programjaival csalogat a közösségi térbe

Kétszázötven mécsesből kirakva világított a Weidlich-udvarban a PONTközPONT neve a közelmúltban a Részvétel Hete eseménysorozat záróprogramjaként Miskolcon.

ÉM

Jernei Péter, a Háromkő Egyesület elnöke is kivette a részét a programokból. Fotó: Kozma István

Fotó: Kozma István

A fény nem volt véletlen, hiszen a „fényes” programokat jelképezte. A közösségi térben a záróprogram részeként ínycsiklandó sütiillat fogadta a vendégeket. Kézműves-foglalkozások – ezek között kitűzőkészítés, tervezőnaptár-színezés, társasjátékozás – várta az érdeklődőket, és nem maradt el az interaktív népihangszer-bemutató Boncsér Gábor segítségével, és a néptánc sem Hejczei Gabi és Repka Gyula közvetítésével. A PONTközPONT ugyanis a Magyar Néptánctanfolyamnak is helyet ad. A térhez kapcsolódó kisközösségek közül jelen volt az Ékkő Egyesület a szívpárnaprogrammal, Zámborszky Eszter népi mesemondó pedig tanulságos történettel készült.

 

A hely, a PONTközPONT több mint egy évtizede várja programjaival a városiakat. A közösségi tér a jövőben a Jókai városrész és a belváros Részvételi Pontjaként szolgál majd. Ennek előzménye a négyéves múltra visszatekintő „Jó a Jókain! – közös programok, közös identitás” című projekt volt. A kötetlen beszélgetések és találkozók során a városrészt és az ott élőket érintő kérdésekről, ötletekről volt szó. Ennek mentén született például a gyerekeket a cumizásról leszoktató Cumifa önkéntesek kivitelezésével.

 

Hétköznaponként

 

A jövőt illetően a PONTközPONT régi és újonnan induló programjaival hívogat a közösségi térbe: többek közt Kishonthy-Kardos Rita testorientált coach interaktív előadás-sorozatával és a férfiaknak szóló Apakényeztető programmal, de újra elindul a korábban népszerű HR-tanácsadás Szőllősi Andreával is.

 

A közösségi tér hétköznaponként elérhető Miskolc belvárosában, azok számára is, akik csupán egy jóízű beszélgetésre vágynak. A gyermekkel érkezők igénybe vehetik az ételmelegítési, pelenkázási lehetőségeket, és a játékpolcnál is elidőzhetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában