Együttműködési megállapodás

2022.01.26. 14:00

A borvidék érdekében működnek együtt

Együttműködési megállapodást írt alá a borvidéket alkotó 27 településsel a Tokaj-Hegyalja Egyetem.

Bódisz Attila

Forrás: Vajda János

Dr. Bolvári-Takács Gábor, a Tokaj-Hegyalja Egyetem (THE) megbízott rektora az aláírási ceremónia előtt emlékeztetett rá, hogy intézményük egyszerre kíván lenni a térség elsődleges tudásbázisa, a borászati és turisztikai vállalkozások fejlődését szolgáló partner, valamint Tokaj-Hegyalja népességmegtartó képességének javítását elősegítő innovációs és szellemi műhely. 

 

Mint mondta, tavaly decemberben felkereste az összes érintett település polgármesterét, és együtt tekintették át az általános kérdések mellett azt is, hogy melyek az adott falu vagy város olyan sajátosságai, amelyekre építkezni lehet. Mindenhol megtalálták az egyetem helyi megjelenésének formáját is. Lesz, ahol gyakorlati helyszínt hoznak létre a diákoknak, máshol pedig már bevált és új rendezvényekhez csatlakozik majd az intézmény – sorolta a rektor.

Dr. Alakszai Zoltán, Borsod-Abaúj-Zemplén megye kormánymegbízottja jelentős lépésnek nevezte, hogy a THE alapítói a térség polgármestereivel, valamint értelmiségével összefogva kezdték el a munkát. Kiemelte: Tokaj-Hegyalja fejlődése a múlt és a jövő összefonódására alapozódik. 

 

Mindig segített az összefogás 

 

Aros János, Sárospatak polgármestere arról szólt, hogy kevés cél tudta eddig úgy összehozni a borvidék településeit, mint az egyetem ügye. A településvezetőkkel karöltve együtt tettek hitet az ország legfiatalabb felsőoktatási intézményének támogatása és a közös munka mellett. 

 

Dr. Koncz Zsófia országgyűlési képviselő kifejtette, hogy a mindenki által jól látható gazdasági és infrastrukturális fejlesztések mellett a szellemi központ létrehozása is nagyon fontos a térségben. Hozzáfűzte: biztos benne, hogy ebben az együttműködésben mindenki megtalálja majd a maga szerepét és hasznát. 

 

Dr. Hörcsik Richárd ország­gyűlési képviselő kifejtette: Tokaj-Hegyalja történelmében mindig akkor történtek világraszóló dolgok, amikor sok szereplő összefogott. Megemlítette, hogy ezek az összefogások végzetesnek tűnő helyzetekből is kihúzták a borvidéket. 

 

Hangsúlyozta: fontos, hogy ezt a munkát április harmadika után is együtt tudják majd folytatni.

 

(A borítóképen: Dr. Stumpf István, az egyetemet működtető alapítvány elnöke)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában