Helyi közélet

2021.12.24. 13:30

Volt még bőven utolsó pillanatos vásárlás

Az árusok többsége, a rendszeresen piacra járók úgy látták, szenteste előtt egy nappal egyáltalán nem voltak sokan a miskolci Búza téri piacon.

Apagyi Beáta

Fotó: Ádám János

A szenteste előtti nap egy átlagos pénteknek felelt meg a forgalmat illetően – mondták az általunk tegnap megkérdezettek. 

 

Vojkó Tiborné Böbe zöldséget, gyümölcsöt értékesít a Miskolc éléskamrájának számító Búza téri piacon. Véleménye szerint tegnap, szentestét megelőzően nagyon kevés volt a vásárló. 

Forrás: Ádám János

– Csütörtökön a normál, pénteken már csak félnapos nyitvatartással várjuk a vásárlókat, akik ebben az időszakban nálunk a gyümölcsöket keresik, többek között a mandarint, a narancsot, banánt. A zöldségek már nem fogynak. A megmaradt készletet zárás után a raktárba szállítjuk, és megpróbáljuk a két ünnep között eladni. Tisztán lehet látni, hogy nem hozzuk a tavalyi forgalmat, amikor is a karácsony előtti utolsó nap volt a legforgalmasabb – osztotta meg az Északkal. 

 

Nem panaszkodott az egyik tojást és zsírt árusító eladó. Úgy látta, az ő standjuknál sokan megfordultak, szép számmal vitték a tojást. Volt, aki nagy tételben, 200-300 darabot is egyszerre. Az árakat illetően igyekeztek akciókkal várni a vásárlókat. 

 

A piacon találkoztunk tegnap vásárlás közben Kádasné Mihalik Ildikóval, aki elmondta, hogy aktuálisan friss dolgokat szerzett be, elsősorban zöldségfélét. 

Forrás: Ádám János

– Az ajándékok már elkészítve, becsomagolva, szenteste előtt a sütés-főzés kerül középpontba. Szerintem sokan vannak, akik még az utolsó pillanatokat is kihasználják az ünnepi menü hozzávalóinak megvásárlására, a tavalyihoz képest annyi különbséggel, hogy idén komplett családok érkeznek a bevásárló körútra, nem pedig csak egy-egy ember. Az előző évben a vírus miatt szűkre szabtuk a karácsonyozást, idén együtt ünnepel az egész család. Kilencen leszünk, és ragaszkodtam hozzá, hogy a teljes menüt én készítsem el – mesélte a családanya.
 

Annyit, mint tavaly 
 

– A szezon kezdetén lehetett látni, hogy kevesebb a fa itt a piacon – hangsúlyozta a fenyőfát árusító Namesnyik László. Ez annak köszönhető, hogy a város több pontján is értékesítik. Régen gyakorlatilag mindenki ide jött – tette hozzá. – Megváltoztak a fogyasztói szokások is. Évekkel ezelőtt 22-én és 23-án nagyon nagy volt a roham, egymás kezéből szedték ki a fenyőket az emberek – folytatta. – Teljesen változó, hogy mit keresnek, Nordmann-, ezüstés lucfenyőt tartunk, vitték is mind a hármat. A lucból talán kicsit kevesebbet. Az árban legértékesebb Nordmannból, reméljük, a teljes készlet elfogy. Ha valamelyik kereskedőnél marad is valamennyi fenyő, vagy a tűzre teszi, vagy a minőségiből a virágárusok szoktak vásárolni. Földlabdás karácsonyfával is készültünk, de abból kevesebbet vittek, még mindig van belőle, a vágottat jobban kedvelik az emberek. Körülbelül sikerül annyit értékesítenünk, mint az előző években – fogalmazott az eladó. 

 

– Nem mondom, hogy meglepett a tömeg, amikor csütörtökön a reggeli órákban bementem egy ünnepektől független néhány darabos bevásárlást elintézni az egyik nagyáruházba. Rengetegen voltak. Összeszedtem, amire szükségem volt, majd naivan azt gondoltam, hogy az önkiszolgáló kasszánál gyorsan végezhetek. Nem jött be a tervem, 20 percet álltam sorban, mire meglátta az előttem álló hölgy a kosaram szerény tartalmát, és maga elé engedett a fizetésnél. Jólesett a figyelmesség – mesélte el a bevásárlással kapcsolatos élményét Szilvia.
 

(A borítóképen: Karácsonyfának való fenyők között a miskolci Búza téri piacon. Tegnap lehetett még miből válogatni)
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában