Közfoglalkoztatási program

2021.12.16. 14:10

Tízmillió a legjobbaknak

Oklevéllel és tízmillió forinttal térhettek haza Szegilong, Olaszliszka és Sajógalgóc díjazott polgármesterei.

Bacsó István

Fotó: Kozma István

A Megyeháza dísztermében csütörtökön megrendezett eseményen három megyei település közfoglalkoztatási programját díjazta Pintér Sándor belügyminiszter, akinek elismerő szavait Varga Péter ezredes tolmácsolta az ünnepségen megjelent díjazottaknak. A belügyminiszter méltatta a közfoglalkoztatókat, akik nehéz körülmények között értek el kiemelkedő eredményeket, többnyire hátrányos helyzetű kistérségekben, ahol magas a munkanélküliség és elöregszenek a falvak. Kiemelte, hogy a Start Plusz 2021. díjban részesült Jaskó Péter Sajógalgóc polgármestere, Talárovics László Szegilong polgármestere és Kerekes Attila Olaszliszka polgármestere vezetésével országosan is példamutató közfoglalkoztatási programokat valósítottak meg az érintettek, amelyek hozzájárultak a kistelepülések munkanélküliségi gondjainak enyhítéséhez, miközben értékteremtő munkát végeztek. Érdekes adatként említette, hogy a munkanélküliség csökkenése látványosan kiürítette a közfoglalkoztatásból a munkaképes férfiakat, a jelenleg foglalkoztatottak mintegy nyolcvan százaléka nő, jelentős részük képzetlen.

 

„Az elismerés értékét emeli, hogy annak odaítélésére a Covid járvány miatt olyan időszakban került sor, amikor a közfoglalkoztatóknak kiemelt figyelemmel és megértéssel kell lenniük a nehéz helyzetbe kerültek megélhetésének biztosítására.” - mondta az ezredes. Hozzátette: „Az a 2011-ben meghirdetett társadalompolitika, amely a munkanélküliek munkába történő visszavezetését tűzte ki célul, ebben az évben beérett, elérte célját. Olyannyira, hogy a 2015-16-os szintnek a felére, van ahol a harmadára csökkent a munkanélküliek száma. Ez azt is mutatja, hogy a velük foglalkozó szakemberek jó munkát végeztek, és azt is, hogy a szakképzetteknek, munkaképeseknek van valós esélyük visszatérni a munka világába.” A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a rendszerben maradók jelentős részének nincs meg még a nyolc osztályos végzettsége sem. Ez a helyi önkormányzatok, közfoglalkoztatók vállára is jelentős terhet rak, amellyel meg kell küzdeniük.

 

A mostani díjazottaknál is kiemelten értékeltük azt a mindennapi harcot, amelyet meg kell vívniuk a rendelkezésre álló humán erőforrással és a nehézségek ellenére kellett eredményeket elérniük.

 

Szegilong esetében azt a tíz éves munkát értékelték, amely által létrejött egy ma már országosan is ismert szociális szövetkezet.

 

Sajógalgócon a famegmunkálást fejlesztették olyan színvonalúra, amely eredményeként szinte iparművészeti értékű fa termékeket tudnak előállítani. Többnyire kézműves módszerekkel.

 

Varga Péter végezetül Juhász Gyula: Karácsony felé című versével kívánt boldog karácsonyi ünnepeket és sikeres új esztendőt az ünneplőknek.

 

„A munkanélküliség 2010-ben megyénkben tizenhét százalékos volt, ma a járványhelyzettel együtt is, alig öt százalék. A kormány által bevezetett közfoglalkoztatási program és a térség munkahelyteremtést szolgáló támogatásai eredményesek. Megyénk huszonkét milliárd forint támogatást kapott, amelyből tizennyolcezer embernek biztosítottak megélhetést.” - mondta dr. Alakszai Zoltán kormánymegbízott, a Megyei Kormányhivatal vezetője. A számok mögött teljesítmények, lehetőségek és sikerek vannak. A program lendületet és esélyt ad a vidéknek, hogy az emberek ne segélyből, hanem munkából éljenek. A díjazott települések, sőt, a megye többi települése és az ott élő emberek nagy utat tettek meg a közfoglalkoztatási programnak köszönhetően. Felfedezhették saját erőforrásaikat, megtalálták egyéni karakterüket. Az elért eredményekben benne van a közfoglalkoztatás hozzáadott értéke is. Szegilong tésztaüzeme, Sajógalgóc fafaragásai és Olaszliszka savanyított termékei is országosan ismertek lettek. Méltán lehetnek erre büszkék. A programot tovább viszi a kormány, januártól a közmunkások bére százezer forintra emelkedik.

 

A kormánymegbízott kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy 2010-óta hetvenhét százalékkal nőtt Borsod-Abaúj-Zemplén megye ipari teljesítménye. Amely fejlődés a közfoglalkoztatási programokkal együtt lényegében felszívta a korábban munka nélkül lévők jelentős részét. Ezért csökkent tizenhétről öt százalék alá a munkanélküliek száma. Akik nem tudnak könnyen elhelyezkedni a valós munkaerőpiacon – például képzettség, iskolai végzettség nélkül –, azoknak jelent komoly lehetőséget és segítséget a közfoglalkoztatás, hogy ne segélyből, hanem munkából tarthassák fenn magukat és családjukat.

 

A sokszor még nyolc általános iskolai osztályos végzettséggel sem rendelkezők esetében a legfontosabbnak azt nevezte, hogy legyen számukra munka. Már az nagy eredmény, hogy ezeknek az embereknek is tudnak munkát és munkabért adni. Ez önmagában is ad egy tartást az embereknek, hiszen nem segélyből kell élniük. A közfoglalkoztatási program azonban nem csak munkát ad, hanem sokféle képzési lehetőséget is nyújt, amelyeken tovább képezhetik magukat, azok is, akiknek alacsony az iskolai végzettségük. Akár szakmát is szerezhetnek. Ez egy esély, egy kiút lehet a nehéz munkaerőpiaci helyzetükből. A kormánymegbízott szerint van hajlandóság arra, hogy részt vegyenek ezeken a képzéseken. A polgármestereknek, közfoglalkoztatóknak feladatuk is, hogy motiválják ezeket az embereket a tanulásra. A Kormányhivatal is számos kampányt indított és támogat, hogy az információk eljussanak az érintettekhez, és segít őket meggyőzni a továbbképzés fontosságáról.

 

A csütörtökön díjazott három település vezetője díszoklevelet és a hozzá tartozó tíz millió forint összegű közfoglalkoztatási támogatást vehetett át a Megyeháza dísztermében, amelyet további fejlesztésekre, beruházásokra, eszközbeszerzésre fordíthatnak.

 

Jaskó Péter Sajógalgóc polgármesterétől megtudtuk, hogy onnan jött náluk a fafaragás, fa eszközkészítés ötlete, hogy a faluban régen az emberek maguk készítették el a használati tárgyaikat, megfaragták a fakanalat, a tálat, a szerszámnyelet. „Erre próbáljuk most megtanítani a közmunkásainkat. Akik elsősorban hölgyek. Különböző használati tárgyakat készítünk, a pálinka kínálóktól a kis ajándéktárgyakig. Bármit, amit el lehet képzelni fából. Kell hozzá tehetség is, de minden megtanulható. Ezekben az emberekben bennük van az érzék a kézművesség iránt. Kis segítséggel, irányítással el tudták sajátítani az ismereteket és ma már érzik az alkotás örömét.” - a polgármester szerint. 

 

Fontos, hogy az emberek érzik, hogy tudnak alkotni, hogy nem feleslegesek. A Galgóci Faragdában jelenleg tízen dolgoznak. Igyekszenek többféle terméket készíteni, több lábon állni, hogy minél eladhatóbb tárgyakat kínálhassanak és tudjanak profitot is termelni. A tízmillióból továbbfejlesztik a műhelyt, olyan gépekkel, amelyekkel gyorsabban, többet tudnak termelni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában