Címerek

2021.12.15. 15:00

Tizenhét községünk új címere készült el, ezzel teljes a megyei címertár

A falu címere a közös identitás szimbóluma.

Bacsó István

Fotó: Bujdos Tibor

Borsod-Abaúj-Zemplén megye tizenhat járásának háromszázötvennyolc települése közül eddig tizenhét nem rendelkezett saját címerrel. Ezt a hiányosságot orvosolta most a megyei önkormányzat, amely anyagi és szakértői segítséget nyújtott e fontos szimbólumok megalkotásához. Az új települési címerek átadására a Megyeháza dísztermében került sor kedden délelőtt. 

 

A jövőről is szólnak 

 

A megyei közgyűlés elnöke, Bánné dr. Gál Boglárka ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy e szimbólumok nem csupán kellékek, nemcsak a múltról, de a jövőről is szólnak. A megye települései jelentős hagyományokkal, történelmi múlttal és értékekkel, valamint nagyszerű természeti adottságokkal rendelkeznek. Ezek a kincsek együtt alkotják egy-egy település múltját és jelenét, és jelennek meg az olyan szimbólumokban, művészeti alkotásokban, mint a címer. A közösség címerének fontos szerepe van az önmeghatározásban, az identitás elmélyítésében, a településhez tartozás érzésének kialakításában is. A mai korban ez egy logó, egy jel, amely az otthon felé vezető utat mutatja. 

 

„Nem csupán azt tartotta fontosnak a megyei önkormányzat, hogy minden településünknek legyen címere, hanem hosszú távú céljaink is vannak velük, szeretnénk, ha itt a Megyeházán minden település címere egységesen megjelenne. Lényeges volt, hogy senki se maradjon ki a sorból azért, mert nem rendelkezik saját címerrel. A megjelenítés pontos formáján még dolgozunk, de terv szerint állandó helyet keresünk számukra, ahol méltó módon reprezentálhatják közösségeiket” – tájékoztatott a megyei közgyűlés elnöke.

A megyei önkormányzat a helyi polgármesterekkel egyetértésben és együttműködésben, a költségeket is megosztva, megbízta Kovács Zsolt heraldikust a tervezéshez szükséges kutatások elvégzésével és a címerek szabályoknak megfelelő elkészítésével. 

 

Aradiné Garai Erika Szilvia, a határszéli Perecse polgármestere nagyon örül az elkészült címernek és köszönetét fejezte ki a megyei önkormányzatnak a támogatásért. „Már évek óta szerettem volna elkészíttetni a falunk címerét, de mint kis önkormányzat, mindig pénzszűkében vagyunk. Erre a célra soha nem jutott. Ezért is örültünk a lehetőségnek, amelyet idén nyáron ajánlott fel a megyei önkormányzat, hogy közös finanszírozásban felkutatják a község múltját és megcsinálják nekünk a címert. A címerünkben megjelenik a határt jelképező sorompó, az erdőinkre utaló tölgylevél és makk, valamit a vallási múltra utaló kettős kereszt” – mondta a polgármester. 

 

„A címertervezés alapja a heraldika szabályainak betartása, amelyek több mint ezer év írott és íratlan hagyományain alapszanak. Pontos útmutatás van a címer formájáról, a színek használatáról, a szimbólumok elhelyezkedéséről. De minden tervezés kiindulópontja a kutatás. Megtalálni a legrégebbi pecsétnyomóit egy településnek, a történelmi hivatkozásokat, az alapítókat, régi tulajdonosokat, mindent, ami fajsúlyos dolog volt a község életében. Ezekből állítható össze a rájuk jellemző szimbólumrendszer, amelyből a címer elkészülhet. Lényeges szempont, hogy egy címer évszázadokra készül, a település múltját és jövőjét egyaránt ki kell fejeznie” – tudtuk meg a készítőtől, Kovács Zsolt heraldikustól. 

 

A közösségek hagyományait és összetartozását jelképező alkotásokat Balajt, Beret, Csenyéte, Fáj, Felsőgagy, Hernádpetri, Kiskinizs, Litka, Monaj, Perecse és Rakaca polgármesterei, képviselői vették át.

 

(A borítóképen: Településvezetők vehették át az új címereket)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában