Év végi ülés

2021.12.12. 19:00

Összehangolt működés, folyamatos fejlődés

Megtartották a Nyékládháza és Térsége Területfejlesztési Önkormányzati Társulás év végi ülését.

ÉM

A társulás tizenöt településen megvalósuló helyi foglalkoztatási paktum paktumszervezete, melynek célja a gazdaságélénkítés és munkahelyteremtés mellett minél több ember kijuttatása a munkaerőpiacra, ezenkívül pedig a települések infrastrukturális fejlesztése. 

 

„Különösen fontosnak tartom megemlíteni, hogy a társulás polgármesterei az együttműködésnek, az összehangolt gondolkodásnak, illetve a rendszeres tapasztalatcserének köszönhetően hatékonyan használták ki a pályázatok adta lehetőségeket a települések fejlődése érdekében. Közös célunk azonban továbbra is az, hogy ezek a települések folyamatosan és egyre többet fejlődjenek” – fejtette ki gondolatait a rendezvényen Tállai András országgyűlési képviselő.
 

Szavaztak is 
 

A Nyékládháza és Térsége Területfejlesztési Önkormányzati Társulás évzáró értekezletén több fontos napirendi pontról szavazhattak a tagok, melyek között szerepelt például ügyrendi, valamint munkatervi pont is. 

 

A megbeszélésen Nyékládháza, Berzék, Bükkaranyos, Bükkszentkereszt, Emőd, Harsány, Kisgyőr, Kistokaj, Köröm, Mályi, Ónod, Répáshuta, Sajóhídvég, Sajólád, valamint Sajópetri polgármesterei vettek részt.
 

(A borítóképen: Tállai András a társulás hatékony működéséről is beszélt)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában