Kedvezmények

2021.12.11. 11:30

Mutatjuk, meddig érvényesek a diákigazolványok

Továbbra is igénybe vehetők a kedvezmények a veszélyhelyzetben lejárt diákigazolványokkal.

Nagy-Hankó Krisztina

Több olvasói megkeresés érkezett az Észak-Magyarország szerkesztőségébe azzal kapcsolatban, hogy a lejárt diákigazolványt nem fogadták el bizonyos szolgáltatók. Holott a veszélyhelyzet újabb meghosszabbítása miatt még mindig érvényben van az okmány. Az Országgyűlés döntése alapján 2022. január 1-jéig marad a rendkívüli jogrend, ami a diákigazolványok érvényességét is érinti. Az Oktatási Hivatal által közzétett információ alapján az igazolványok így egészen jövő márciusig érvényesek.

 

Hatvan nappal tovább 

 

 

A közlekedési szolgáltatók a járványügyi veszélyhelyzet megszűnését követően hatvan napig elfogadják a köznevelésben a 2019/2020-as és 2020/2021-es tanév érvényesítő matricájával, a felsőoktatásban pedig a 2019/2020-as, illetve a 2020/2021-es tanév első és második féléves matricájával érvényesített diákigazolványokat – áll az Oktatási Hivatal közleményében. A kedvezményt azon tanulók, illetve hallgatók is a meghosszabbított időtartamig vehetik igénybe, akiknek a jogviszonya a 2019/2020-as vagy 2020/2021-es tanévben lezárult, és rendelkeznek diákigazolvánnyal. Közülük a 2003. augusztus 31. után született tanulók diákigazolványa érvényesítő matrica nélkül is érvényes – írják a hivatal weboldalán. 

 

Azok számára, akik aktív tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek, de bármilyen okból nem sikerült diákigazolványt igényelniük, igazolás állítható ki – ezt az eduline.hu közölte. A 2020. november 4-ét követően kiállított igazolások a veszélyhelyzet megszűnését követő hatvan napig érvényesek, az igazoláson megjelenő érvényességi időtől függetlenül. Az igazolást az intézmények szkennelve, elektronikusan is kiküldhetik, a jogosultak otthon kinyomtathatják. A közlekedési szolgáltatók az igazolásokat nyomtatott aláírással és pecséttel is elfogadják, elektronikus formában azonban – például mobiltelefonon felmutatva – nem fogadják el – tudatták. 

 

Azok is diákjeggyel és -bérlettel utazhatnak a közösségi közlekedésben, akik utolsó félévüket 2019 szeptemberében kezdték meg, így akkor kaptak utoljára matricát az igazolványukra. Tehát a lejárt diákigazolványokat a veszélyhelyzet végét követő második hónap végéig – jelen esetben márciusig – el kell, hogy fogadják a közintézmények, a közlekedési vállalatok, valamint a kereskedők.

(A borítóképen: Még érvényesek a korábbi diákigazolványok)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában