Parkolás

2021.12.21. 17:30

Láthatónak kell lennie a bérletnek

Önkormányzati rendelet írja elő a parkolóbérletek és -jegyek láthatóságát, így a helyszínen nincs esély mérlegelésre.

Ujlaki Attila

Fotó: Ádám János

Korábban beszámoltunk arról, hogy egy olvasónkat annak ellenére büntették meg, hogy volt érvényes parkolóbérlete. Akkor leírta a panaszos, hogy mindig jól látható helyre, a szélvédő jobb felső részére helyezi el az éves parkolóbérletet, de most bosszantó dolog történt vele, mivel szélvédőtakarót használt a lefagyás ellen, így nem látszódott a bérlete, és megbüntették. Annak jártunk utána, hogy mik az erre vonatkozó jogszabályok, és mit tehet a panaszos, ha mégis megbüntetik annak ellenére, hogy van érvényes parkolóbérlete vagy -jegye. 

 

A várakozási területeken történő várakozás esetén a megváltott parkolójegyet, parkolóbérletet, parkolási igazolványt, a várakozás időpontjának megkezdését jelző más dokumentumot a gépjármű első szélvédője mögött, szélvédő hiányában a jármű elején kívülről jól látható helyen és érvényességének ellenőrzését biztosítva, teljes egészében láthatóan, olvasható módon kell elhelyezni, szükség esetén rögzíteni – áll Miskolc megyei jogú város önkormányzati rendeletében. Ennek értelmében, hiába a digitalizált rendszer, a bérletnek és jegynek mindenképpen látszódnia kell. A rendelet kitér arra, hogy ha valakit ennek ellenére büntetnek meg, akkor van mód a büntetés után jeleznie a Városgazda Kft.-nek, hogy érvénytelenül kapott büntetést, és érvényes bérlet vagy jegy bemutatása mellett a büntetést elengedik. A parkolóőrök ugyan a náluk lévő PDA készülékkel tudják ellenőrizni az autó rendszámával, hogy rendelkezik-e bérlettel, de a rendelet pontosan fogalmaz, a kézi készülék igazolása önmagában nem elég, az ugyanis csak a cég munkatársainak munkáját segíti. A bérletnek bizony látszódnia kell. 

 

Abban az esetben egyébként, ha hó hullik a szélvédőre, tehát valamilyen külső környezeti hatás akadályozza a bérlet leolvasását, a parkolóőr nem tehet semmit. Ugyanis az autóhoz hozzá nem nyúlhatnak az őrök, így a havat sem söpörhetik le, hogy ellenőrizzék, mi is rejtezik alatta. Természetesen szerettük volna megkérdezni a Városgazdát is a korábban leírt esetről és a tapasztalatairól, de nem tartotta fontosnak tájékoztatni az olvasókat.

 

Megválaszolatlan kérdéseink

 

– Pontosan milyen szabályok vonatkoznak az autósokra a bérlet láthatóságát illetően? 

– A mobilparkolásokat hogyan ellenőrzik papíralap hiányában? 

– Ha a szélvédő lefagy, és emiatt nem látható a bérlet, méltányolható körülmény-e a büntetés tekintetében? 

– Milyen gyakoriak a panaszos által leírt esetek?

 

(A borítóképen: Ha letakarjuk a szélvédőt, könnyen megbüntethetnek)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában