Megállapodás

2021.12.06. 14:02

Ingyenes marad az M30 Miskolcot elkerülő szakasza

Jó hír az autósoknak, nem kell fizetni januártól az úthasználatért.

Január elsejét követően is ingyenesen használhatják az autósok az M30-as autópálya miskolci elkerülő szakaszát – erről hétfőn állapodott meg Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium minisztere és Csöbör Katalin, a térség országgyűlési képviselője.

Október 26-án adták át ünnepélyes keretek között az M30-as autópálya újabb, 56,8 kilométeres szakaszát Miskolc és a tornyosnémeti határátkelő között, így már sztrádán lehet közlekedni Miskolc és Kassa között.

Az M30-as autópálya Miskolc és Kassa közötti szakaszának átadását követően kezdődtek meg a tárgyalások arról, hogy január elsejét követően is ingyen használhassák az autósok a miskolci elkerülőt. Az új szakasz megépítésével és átadásával ugyanis az útdíj mértékéről és az útdíjköteles utakról szóló rendelet értelmében a korábban ingyenesen használt elkerülő szakasz is fizetőssé vált volna. Miskolcon azonban az úthálózat-fejlesztések miatt jelenleg is több helyen építkezések zajlanak, ezzel együtt a forgalomterelések is gyakoriak a városban.

Épül az Y-híd projekt, aminek már a folytatásáról is döntött a kormány és egy négysávos belvárosból kivezető úttal bővül majd Miskolc úthálózata, a szirmabesenyői ipari parknál egy körforgalom kerül majd kialakításra, amely az ipari parkban üzemelő cégek és az ott dolgozó több száz helybéli közlekedését segíti majd és tervben van a Miskolci Egyetemhez vezető Futó utca kibővítése is. Ezért is volt fontos, hogy továbbra is ingyenesen használható maradjon a miskolci elkerülő szakasz, hogy ne terheljék tovább Miskolc belvárosi forgalmát azokkal az autókkal, akik esetleg az útdíj fizetés miatt az elkerülő helyett, a belvárosi közlekedést választották volna. Ezt felismerve kezdeményezett tárgyalást a kormányzattal még októberben Csöbör Katalin, a térség Fideszes országgyűlési képviselője.

A képviselő hétfőn jelentette be, hogy sikerült megállapodnia Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel, így az autósok továbbra is ingyenesen használhatják majd a miskolci elkerülő szakaszt. Csöbör Katalin a miskolciak és Miskolc környékiek nevében is megköszönte, hogy a kormány és a miniszter is konstruktívan állt a kéréshez.

Palkovics László elmondta, még korábban kereste meg a kéréssel a képviselő. Örömtelinek nevezte, hogy Miskolcon és a régióban több olyan gazdaságfejlesztési projekt is folyamatban van, amely igényli, hogy a mobilitás érdekében az emberek megkerülő megoldásokat használjanak.

– Úgy gondoltuk indokolt az a kérés, amit képviselő asszony a kormány felé továbbított, miszerint a zajló infrastruktúra fejlesztések hatását ne érezzék se az idejükön, se a pénztárcájukon azok az ott élők, akik napi szinten veszik igénybe ezeket a közlekedési területeket. Ezért tegyük elérhetővé, ingyenessé az M30 miskolci elkerülő szakaszát ennek a kérésnek örömmel tettünk eleget – mondta a miniszter.

 

 

12:30

Az M30 autópálya Miskolcot elkerülő szakasza – a Miskolc déli lehajtótól egészen a Miskolc észak lehajtóig – jövő januártól is ingyenes marad, tudta meg az Észak-Magyarország. Az eredeti tervek szerint az útszakasz fizetőssé vált volna a jövő hónaptól.

 

Csöbör Katalin országgyűlési képviselő már a Miskolc-Kassa autópálya szakasz októberi átadását követően tárgyalásokat kezdeményezett Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel a kedvezmény elérése érdekében. Múlt héten pedig úgy fogalmazott az Észak-Magyarországnak, hogy a végső szakaszához érkeztek a tárgyalások, így reményei szerint hamarosan örömteli hírekkel szolgálhat.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában