Áremelkedés

2021.12.11. 19:01

Halhiány nincs, drágulás van

Az áremelkedés ellenére is keresett a hal, sok asztalra kerül abból készült finomság karácsonykor.

AB

Fotó: Ádám János

Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Ma-hal) szóvivője korábbi nyilatkozatában kihangsúlyozta, hogy halhiánytól nem kell tartani az idén, viszont 7-10 százalékos áremelkedésre számítani kell. 

 

A Búza téri piacon járva a halszaküzlet előtt mindig álltak vásárlók, hol többen, hol kevesebben. Látszólag már most nagy az érdeklődés a halhús iránt. Káposzta Zsolt, a szaküzlet vezetője azonban sokéves tapasztalatai alapján úgy gondolja, hogy majd az utolsó héten fognak tobzódni a pult előtt az emberek. 

 

– Az előző évekhez képest egyelőre még kevesebben jönnek, talán az áremelkedés is visszavetette a vásárlói kedvet. Nálunk körülbelül 8-10 százalékos drágulásról tudok beszámolni az összes halfaj esetében, viszont a beszerzési ár 15-20 százalékot is emelkedett. Kínálatunkban többek között megtalálható a ponty, busa, amur, harcsa, kárász, keszeg, pisztráng. Ezek közül leginkább a pontyot és a harcsát keresik, bár az utóbbi népszerűségét gyakran visszaveti az ára. A halak zömét egy másik megye szövetkezetétől, a pisztrángot Garadnáról kapjuk. Meglátásom szerint van elég hal, nem lesz hiány karácsonykor, bár előfordulhat, hogy előbb-utóbb kisebb lesz a választék – mondta a vezető. 

 

– Az ünnepi időszakban adjuk el a halaink 50-60 százalékát. Azt is mondhatnám, hogy a 10-12 nap alatt ugyanannyi halat adunk el, mint egész évben, karácsony után ugyanis síri csend honol az üzlet környékén. Decemberben az ellenőrzések is gyakoribbak, kétszer-háromszor megfordulnak nálunk is az árusítás körülményeit, a minőséget ellenőrző szervek – tette hozzá.

 

Változatosan elkészítve 

 

Stubnya Istvánné pontyot vásárolt a szaküzletben, melyből halászlevet fog főzni családjának karácsonyi vacsorára. Sőt ahogy mondja, külön nokedlit is szaggat majd hozzá, ugyanis a három fiúunokája így szereti. – Minden héten egyszer eljövök a piacra, szeretek itt vásárolni, sok a szép alapanyag, a halat is mindig itt szerzem be. Karácsonyig még biztosan eljövök néhány hozzávalóért – árulta el lapunknak a nagymama. 

 

Margit Tállyáról érkezett a miskolci piacra, hogy pontyot vásároljon, rántott halat fog belőle készíteni. – Év közben nem túl gyakran fogyasztok halhúst, karácsonyra viszont mindig megveszem – fogalmazott. 

 

Jánosék szintén pontyból fogják elkészíteni az ünnepi menüt, kétféle ételt terveznek, halászlevet és rácpontyot. – Mindenféle halat szívesen fogyasztunk, legyen szó hazairól vagy tengeriről. Havi szinten 2-3 alkalommal teszünk az asztalra változatosan elkészített halételt. Leggyakrabban a piacról vagy halsütödéből szerezzük be az alapanyagot – mesélt szokásaikról János.

 

Halárak (forint/kilogramm)

 

Busaszelet: 1600 

Pontyszelet: 2500 

Amurszelet: 2500 

Folyamiharcsa-szelet: 5500 

Folyamiharcsa-filé: 6500 

Tisztított keszeg: 1600 

Belezett pisztráng: 3500 

(A borítóképen: Decemberben adják el az éves halkészlet 50-60 százalékát)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában