politika

2021.12.03. 11:30

Gyurcsány visszavonulót fújhatott a DK-nak

A Demokratikus Koalíció kihátrál az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter mögül.

Rejtett üzenetet tartalmazó, de beszédes nyilatkozatot tett közzé Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a Facebook-oldalán. A posztot sokan úgy értelmezték, hogy Gyurcsány Ferenc továbbra is teljes mellszélességgel támogatja Márki-Zayt: „Ezentúl azt tesszük, úgy és akkor, amikor azt ő kéri, mert ő a kapitány.” Az Amerikai Népszava írása szerint azonban éppen az ellenkezőjéről van szó, a nyilatkozat azt jelenti, hogy a DK kihátrált Márki-Zay mögül, és nem vesz részt a közös kampányban, csak akkor csinál bármit, ha a közös miniszterelnök-jelölt azt kéri. Úgy tűnik azonban, hogy ő ezt nem fogja kérni...

A következő választásra készül

A DK elnökének megnyilvánulása ugyanis előrevetíti, hogy Márki-Zay öntörvényű s Donáth Anna, a Momentum elnöke által is fideszesnek nevezett kampánya az ellenzéki összefogást lényegében szétveri. Gyurcsány Ferenc nyíltan nem mondta fel az ellenzéki összefogást, elkerülte, hogy a választási vereség miatt az önmagában is az ellenzék legjelentősebb erejét képviselő DK-t tegyék felelőssé. Az Amerikai Népszava szerint Gyurcsány Ferenc olyan nyilatkozatot tett, ami csak látszólag jelenti Márki-Zay támogatását, valójában egyértelműen az ellenkezőjéről szól. A DK valószínűleg már a következő választásra, választásokra készül.

Kollektív zavar a baloldalon

Így vélekedik a helyzetről Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet munkatársa is, hiszen bárhogyan is alakuljon a tavaszi választás, a Demokratikus Koalíciónak lesz az ellenzéki pártok közül a legnagyobb frakciója a Parlamentben.

Az ellenzéki összefogás nem képes együttműködni, ez látszik a vidéki nagyvárosokban is – Nagy Ervin

„Látszik, hogy Márki-Zay Péter zavaros identitása nem a másik oldalon, hanem a baloldal pártjai között okozott zavart. Már az is nehezen értelmezhető volt, hogy jobboldalinak definiálta magát, de baloldali politikát hirdetett és baloldali koalíciót szeretne vezetni. Mindezt teszi úgy, hogy mögötte nincs társadalmi beágyazottság. Az ellenzéki oldalon – a DK-t leszámítva – jelentős válságot élnek át a pártok. Egyedül a DK az, amely szervezetileg és politikailag is stabil. Éppen ezért cseppet sem véletlen, hogy miközben Márki-Zay Péter zavaros nyilatkozatokat tesz, Gyurcsány Ferenc szépen háttérbe helyezkedett, Dobrev Klára pedig teljesen kivonult a politikai közéletből. Ez a háttérbe vonulás egyértelműen tudatos. Gyurcsány engedi Márki-Zaynak, hogy önállóan politizáljon, és megvárja azt, hogy ez az egész hová vezet.”

A DK sajátos politizálása, kihátrálása a baloldali összefogásból jól érzékelhető például Miskolcon is, ahol 2019-ben az ellenzéki összefogás szerezte meg a város vezetését úgy, hogy a független Veres Pál polgármesterjelölt mögé sorakoztak fel. A kezdeti győzelmi eufóriát követően sorra következtek az arra utaló események, hogy repedések hálózzák be az ellenzéki koalíciót, és a repedések árkokká szélesednek. Kezdetektől fogva tüske a DK körme alatt, hogy nem jutott alpolgármesteri pozícióhoz és az előválasztás is sikertelenül zárult jelöltjei szempontjából. A magát függetlennek valló Veres Pál polgármester a DK jelöltjével, Hegedűs Andreával szemben az MSZP-s dr. Varga László mellett tette le a voksát.

Ilyen lenne nagyban is

A DK nem rejti véka alá a polgármester ténykedéseivel kapcsolatos elégedetlenségét. Bírálták, amikor elvállalta a Miskolci Egyetem kuratóriumi tagságát (nemrég derült ki, hogy ingyen végzi a munkát – a szerk.). Az MSZP-sből DK-ssá avanzsált dr. Mokrai Mihály, az önkormányzat gazdálkodási tanácsnoka pedig egyenesen légvárnak nevezte Veres Pál gazdaságpolitikáját, megjegyezve: „Miskolc polgármestere nem nagyon kíváncsi sem Miskolc gazdálkodásának összefüggéseire, sem pedig javaslataimra.”

Az idei júniusi miskolci közgyűlési ülést pedig bojkottálta a három DK-s képviselő, aminek eredményeként nem volt meg a polgármester minősített többsége. Ennek fontosnak ítélt, elfogadásra váró rendeletek, rendeletmódosítások látták a kárát – legalábbis a következő közgyűlésig. Ősszel pedig, amikor Veres Pál 4 millió forintos jubileumi jutalmáról volt szó a közgyűlésben, jelezték, hogy ellenzik annak kifizetését és csak azért szavaznak igennel, mert a jutalom törvény szerint jár. N

agy Ervin elmondta, hogy ma Budapesten az látszik, hogy az ellenzéki összefogás nem képes együttműködni, és ugyanez látszik egyre gyakrabban a vidéki nagyvárosokban is. „Ez megmutatja kicsiben, hogy mi lenne, ha nagyban ugyanez az összefogás irányítaná az országot.”

(A borítóképen: Ami nagyban megy Márki-Zay és Gyurcsány között, az megy kicsiben Veres és Mokrai között)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában