Ezt írtuk 2011-ben

2021.12.23. 07:30

Fogyatkozik a megyénk, tenni kellene valamit ellene

Az elvándorlás témájával foglalkozott a megyei közgyűlés, a NAV elemzése alapján.

ÉM

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Bár továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén az ország második legnagyobb megyéje, de a lakosság lélekszáma folyamatosan – az országos átlagnál nagyobb arányban – csökken. 2011. december 21-én írt erről az Észak-Magyarország, annak kapcsán, hogy a témával a megyei közgyűlés is foglalkozott, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága által készített gazdasági elemzés alapján. Ebből kiderült: 2010-ben a megye lakosságának száma 5,6 százalékkal (azaz 41 ezer fővel) volt kevesebb, mint 2005-ben. A kedvezőtlen tendencia erősödéséhez nagyban hozzájárult az elvándorlás az ország más régióiba és sok esetben külföldre is. A fogyásban szerepet játszott a gyengébb gazdasági teljesítmény más fejlettebb régiókhoz képest. A gazdasági mutatók visszaesése miatt a foglalkoztatási lehetőségek is szűkebbek voltak, és ez erősítette a migrációt.

 

A helyzet ismertetése után az is megfogalmazódott, hogy a nehézségeken a megye önerejéből nehezen tud felülkerekedni, ezért a parlamentben kell segítséget kérni a megoldáshoz.

 

(A borítóképen: A Borsod-Abaúj-Zemplénből elvándorlók elsősorban a közép-magyarországi régiót választották új otthonuknak)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában