Felújítás

2021.12.16. 08:30

A növekvő létszám indokolta

Átadták a Hegyközi Tündérvarázs Óvoda és Mini Bölcsőde felújított és kibővített épületét.

BSZA

Fotó: Bódisz Attila

Begala Andrásné intézményvezető az eseményen elmondta, ritkán adódik ilyen mértékű fejlesztésre lehetőség intézményük életében. Kiemelt jelentőségű lépésnek nevezte az új tornaszoba kialakítását, amely most már kiváló lehetőséget biztosít a gyermekeknek a mozgásos tevékenységekhez. Ezenkívül csoportszobákkal és öltözőkkel, valamint kiszolgálóhelyiségekkel bővült az intézmény. A beruházásnak köszönhetően az úgynevezett régi épületben felszabadult csoportszobákban mini bölcsődét és fejlesztőhelyiséget alakítottak ki, amely értekezletekre, megbeszélésekre is használható – tette hozzá az intézményvezető. 

 

Szebeni Endre, Pálháza polgármestere, az óvodabővítésre pályázó Hegyközi Területfejlesztési és Alapellátási Szövetség elnöke azt mondta: a beruházásra azért volt szükség, mert az utóbbi években egyre több fiatal család költözött a kisvárosba, és így növekszik a bölcsődei és óvodai ellátást igénylők száma is. Hozzátette: a fejlesztést két forrásból biztosították, amelynek összértéke meghaladta a 93 millió forintot. 

 

A polgármester elismerően szólt a Magyar Falu Programról, mint mondta, nagyon sok olyan fejlesztést sikerült végrehajtani ebből a keretből, amelyre máshonnan nem lehet támogatást szerezni. Ezek összessége adja azt a fejlődő környezetet, amely eredményeként Pálháza és térsége vonzóvá vált a gyermeket vállaló fiatalok számára – közölte. A hegyközi kisvárosnak van jövőképe, és immár jó intézményhálózattal is rendelkezik – mondta, utalva a tavasszal átadott felújított általános iskolára is. Hozzáfűzte: többen más településekről költöztek Pálházára, de külföldről is érkeztek haza fiatalok, általuk lett több a kisváros lélekszáma. Megemlítette azt is: vannak még fejlesztési terveik, amelyek sorában előkelő helyen áll a mini bölcsőde felújítása is.

 

Érték az összefogás 

 

Dr. Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: szívesen támogatta a kezdeményezést, hiszen ez a beruházás is a térség fejlődését segíti elő. Kiemelte azt is, hogy a zempléni Hegyköz egyik nagyon fontos értéke a települések közötti összefogás. Véleménye szerint a polgármesterek tisztában vannak azzal, hogy nem egymásra kell licitálniuk, hanem megosztják a feladatokat és ezekhez igazítják a fejlesztési irányokat is. Emlékeztetett rá, hogy több forrásból számos út újul meg a kistérségben a következő hónapokban, amely tovább javítja a falvak és városok élhetőségét, versenyképességét. Arra biztatta a megjelent polgármestereket, hogy továbbra is éljenek a Magyar Falu Program pályázataival, és használják ki jól a lehetőségeket.

 

(A borítóképen: Szebeni Endre, Begala Andrásné és dr. Hörcsik Richárd az átadón)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában