Interjú: Mike Martin református lelkésszel

2021.12.25. 15:30

„A forma és a tartalom együtt jár”

„Az embereket hitre kell ébreszteni, az üdvösség útjára vezetni. Ez komoly felelősség és teher, de ugyanakkor szép feladat és hivatás.” Mike Martin gondolatait idézzük. Beszélgetésünk rávilágít a gyülekezetépítés fontosságára.

Nagy-Hankó Krisztina

Hernádkak református lelkipásztora, Mike Martin megálmodta, hogyan szeretné megújítani a templomot, ahol a külső és a belső, a forma és a tartalom egyaránt fontos. Nemrégiben készült el a felújítás, már csak a templomkert rendezése van hátra az egységből, amely tükrözi mindazt, amit a fiatal lelkész képvisel.

A korábbi sárga szín eltűnt, de nem ez volt az egyetlen, ami megváltozott. Mi volt az elképzelése? 

 

A belső felújításnál az volt a cél, hogy legyen magasztos, fenséges, Isten dicsősége jelenjen meg. Ezt a hangulatot sugározza a templom, amikor ide valaki belép. A másik, ami fontos volt, a hagyományos református egyszerűség, puritánság. Az egyház és a lelkipásztor és hívek közötti nyitottságot és közelséget igyekeztünk még hangsúlyozni, amit például a templomot körülölelő, tágasabb teret nyújtó kerítés vagy az alacsonyabbra és az igehallgatókhoz közelebb kerülő szószék szépen jelképeznek. A belső tér terveit Bunyik Emese építész készítette, a fehér szín, a padlóburkolat, a világítás kiválasztása vele együtt zajlott. A külső felújítással az volt a fő szándék, hogy az eredeti állapotokat visszaállítsuk. A templom 1937–1939 között épült. Szerettük volna itt is a hagyományos, református puritán színt választani, ezért lett fehér. Régen az volt a szokás – amely részben ma is megmaradt –, hogy a gyülekezeti hívek a templom előtt várakoztak, amíg megérkezett a lelkipásztor, majd együtt mentek be az istentiszteletre. Ezért építettek egy előtetőt a bejárathoz, hogy csapadékos idő esetén be tudjanak állni alá. A valamikori előtető elkészítésekor a költséghatékonyság volt a szempont. Most azonban a támogatásnak köszönhetően volt rá lehetőség, hogy építészeti tervek készüljenek a templom külsejéhez is. A külső megújulásához Rudolf Mihály építész készítette el a terveket. Megálmodott egy stílusában illeszkedő új előtetőt, amely az épületre jellemző karakteres oszlopokat nem takarja el. A tető is új héjazatot kapott a korábbi zsindely helyett. Antracit cink bádoglemez került a templom tetejére, ami impozáns megjelenést ad az épületnek.

Szempont volt a templom korszerű megjelenése, de nemcsak a szemek gyönyörködtetésére, hiszen a közösség építése is fontos, hogy a hívek szívesebben menjenek be. Ez volt a cél? 

 

Nagyon fiatal voltam, mindössze 25 éves, amikor Hernádkakra kerültem. A parókia éppen festés és felújítás alatt állt. Igyekeztek a hernádkaki reformátusok a lehető legjobb körülményeket megteremteni az új lelkipásztor számára. Meglehetősen kaotikus állapotok voltak akkor a parókiában, de a híveket fogadni kellett. Volt egy asztal és néhány szék, ahová le tudtunk ülni, körülöttünk festékesvödrök, fóliák. Meghatározó első élményem volt, amikor jöttek a keresztelendő gyermek szülei megbeszélni a keresztelőt, és ugyanúgy megadták a tiszteletet, mintha évek óta ott szolgáló lelkipásztor lennék. Ezt még több hasonló élmény követte. Éreztem a tiszteletet, amit azonban még nem személyesen érdemeltem ki, hanem a lelkipásztori tisztségemnek szólt. Viszont emellett a megelőlegezett szeretetet is éreztem. Ez volt az első olyan munkahelyem, ahol teljes felelősséggel kellett képviselnem a rám bízottakat. Amit vasárnap a templomban mondtam, azt az emberek érdeklődéssel és tisztelettel hallgatták. Ezek olyan gondolatokat és érzéseket indítottak el bennem, hogy itt, ezeknek az embereknek én felelősséggel tartozom. Itt mindenképpen építeni, fejleszteni kell. Az embereket hitre kell ébreszteni, az üdvösség útjára vezetni. Ez komoly felelősség és teher, de ugyanakkor szép feladat és hivatás. Számomra a lelkipásztori tisztség leginkább arról szól, hogy közösséget formáljak. Hernádkakon pedig volt mit tenni, mert abban az időben nem igazán volt jelentős közösségi, társadalmi élet.

Mi okozhatta azt, hogy nem voltak erős kötődések a közösségben? 

 

A faluban van, volt egy régi közösség, amelynek tagjai generációk óta Hernádkakon élnek. Rajtuk kívül sok a Miskolcról – vagy máshonnan – betelepülő, hiszen nagyon közel van a város. A lakosság tehát összetett. Nem mindenki kapcsolódott be a falu életébe. Hogy ez megváltozzon, azért az elmúlt években igyekeztünk sokat tenni. Kirándulásokat, családi napokat, református bálokat szerveztünk együtt. Nyáron biblia- és hittantáborokat tartottunk, de többnapos közös utazásokra is sor került. Ezt minden évben megtettük, kivéve természetesen a koronavírus-járvány miatti korlátozások időszakában. A sok közös élmény folytán kialakult egy bázis, a gyülekezet magja. Jó érzéssel töltött el, hogy van eredménye a munkámnak. Ha ez nincs, akkor hiába a szép épület, önmagában semmit nem ér. Viszont megfelelő infrastruktúra és feltételek kellenek ahhoz, hogy a folyamat még erőteljesebb legyen. A gyülekezet építésével párhuzamosan az új templomot is elkezdtük tervezni, majd forrásokat keresni rá. A pályázat beadása 2016-ban történt meg, és mostanra értünk a munka végére. A teljes megújulás része a gyülekezet tovább építése is, azonban a pandémia derékba törte a szolgálatot, kis túlzással szinte elölről kell kezdeni a munkát.

Mekkora most a gyülekezeti közösség? 

 

Hernádkakon 2000 alatti a lakosság létszáma, melyből a legutóbbi népszámlálás alkalmával, amit 2011-ben tartottak, 450 fő református volt. Az önkéntes egyházfenntartói járulékot – amit a közbeszédben egyházadónak mondanak az emberek, de ez valójában nem az – kicsivel kevesebb mint 200 fő fizeti. Szorosan véve pedig 100 körüli azoknak a száma, akik rendszeresen járnak a templomba. Egy átlagos vasárnapi istentiszteleten persze nincs ott mindenki minden alkalommal. Nagyjából egy átlagos gyülekezetnek számítunk ezekkel a számokkal.

Nemcsak a közösség építésében vállal nagy szerepet, hanem előremutató személyiségével új színt visz a szolgálatba. Ez tapasztalható, ha valaki meghallgatja önt az istentiszteleten. A fiatalos lendületet, szemléletmódot mennyire fogadják el a hívek? 

 

Egyedül nem lehet közösséget építeni, összefogással és együttműködéssel leszünk erősebbek. Vannak szövetségeseim, partnereim, mint például a főgondnok úr, Tirk Tamás, aki a település polgármestere is egyben. Ő és mások is egyetértenek velem, és támogatják az elképzeléseimet. Hozzáteszem, hogy hasonlóan én is igyekszem segíteni a polgármester urat a nagyon nehéz szolgálatában. De vannak olyanok a gyülekezet tagjai között, akik kicsit tartanak a változásoktól. Velük többször egyeztetni kell, hogy elfogadják az újdonságokat. Jó példa erre a református bál, ahol megvoltak a régi hagyományok, hogy mit, hogyan csinálnak, ettől hosszú évek alatt nem tértek el. Én viszont picit másképpen képzeltem, szerettem volna a bál fényét kicsit megemelni. Ezért néhány változtatást kértem. Amelyek nem nagyok, de elegánsabbak, és jobban illenek a református egyházhoz. Ezek közül csak egyet kiemelve: az addig hosszú sorba rendezett asztalok helyett különálló kerek asztalokat terítettünk a vacsorához.

Nyilván vannak ellenzői is az elképzeléseinek. 

 

Igen. Nem mindenki ért egyet. Lehet, hogy valaki emiatt átmenetileg eltávolodik a gyülekezettől, mert nem nézi jó szemmel a változásokat. De ha vannak is elégedetlenek, én hiszek a változás erejében. Ha jól átgondolt a vízió, ha a célok jól ki vannak tűzve, akkor abban hiszek, hogy az átmeneti nehézségek után még több ember kapcsolódik majd be a gyülekezet életébe. A magasztos cél pedig, hogy Istenhez is egyre többen megtalálják az utat.

Ha még élnek a régi sztereotípiák a lelkipásztorokkal kapcsolatban, akkor azt az ön személyisége bizonyosan felülírja. 

 

Az emberek úgy képzelik többnyire a református lelkészt, hogy egy idős ember fekete ruhában, fekete palástban, és mond egy nem túl érdekes beszédet. Ez ma már nem így van. Nagyon kevesen képviselik ezt az irányt. Sikerült túllépnünk ezen, hiszen van egy fiatal generáció is a lelkipásztorok között, de nem feltétlenül csak az életkor határozza ezt meg. Azt tanítják, hogy nekünk nem kell alkalmazkodnunk a mai korhoz, hiszen egy örök igazságot hirdetünk. De véleményem szerint azt el kell érnünk, hogy az emberek szeressenek templomba járni, értsék és szívesen hallgassák a prédikációt. Az a mi felelősségünk, az enyém és a többi lelkipásztoré, hogy minél többen jöjjenek el a templomba.

Hogyan lehet ezt elérni? 

 

Jó lenne, ha erre tudnám a választ. A forma és a tartalom együtt jár. Sajnos a világ abba az irányba megy, hogy a tartalom egyre kevésbé fontos. Inkább a szépség, hogy valami jól nézzen ki kívülről, de a belső már kevésbé érdekes. A közösségi média ezt erősíti. Az utcákon is ezt érzékeljük. Ha végigmegyünk egy nagyváros utcáin, akkor a karácsony üzenetét nem igazán látjuk, inkább csak azon megy a verseny, hogy melyik üzlet a fényesebb, csillogóbb. Azonban a másik véglet sem jó, hogy ha a külsővel nem, csak a tömény tartalommal foglalkozunk. A kor embere ezt nem érti. Igenis fontos a hangulat és a külsőségek. Emiatt muszáj megfelelő köntösben tálalnunk Isten igéjét. Ezért kell ilyen templom is, hogy ne azt érezzék a hívek, hogy egy elavult helyre érkeznek. Hanem olyan helyre, ami szép és jó a hangulata, ahol jól érzik magukat. Volt, aki azt mondta, amikor először belépett a felújított templomba, hogy „olyan, mintha a mennyországban lennék”. Persze ez egy kicsit túlzó, de jólesik ez az elismerés. Hiszen ezért dolgoztunk, ez volt a cél, hogy így érezze magát, aki ide belép.

A karácsony közeledtével, az adventben, illetve az ünnepen többen látogatják a templomot, mint egyébként? Milyen feladatokat jelent ez az év többi időszakához képest? 

 

Valójában a keresztyének legnagyobb ünnepe a húsvét, és hozzánk, reformátusokhoz a megváltásunkat jelentő nagypéntek áll még közel. De a nyugati világban úgy alakult, hogy a karácsony került jobban fókuszba. Valóban, ilyenkor talán kicsit többen jönnek az istentiszteleti alkalmakra. Hiszen a családot meglátogató rokonok is eljönnek. Illetve azok, akik kicsit is kötődnek a gyülekezethez. A lelkésznek pedig sűrűbbek a teendői, mert istentisztelet is sokkal több van ebben az időszakban. Egy évszázados hagyomány részeként ilyenkor egy legátus (követ) is érkezik a parókiára, aki hozza magával a teológia/hittudományi egyetem köszöntőjét, ott is lakik együtt a helyi lelkésszel, és ő is szolgál, prédikál a templomban. Nekünk, lelkészeknek pedig úgy gondolom, az a feladatunk, hogy olyan üzeneteket fogalmazzunk meg, amelyek buzdítóak, bátorítóak, amik építik az embereket, és passzolnak a karácsony üzenetéhez, a békéhez és szeretethez. Sajnos karakterjegye a református lelkészeknek és az igehirdetőknek általában, hogy könnyen abba a hibába esünk, hogy ostorozzuk a népet. Ami egyrészről jogos, mert a bűnre rá kell mutatni, a rossz dolgokat le kell leplezni, és változásra kell hívni az embereket. Viszont az is fontos, hogy bizalmas és szeretetteljes kapcsolat legyen a hívek és a lelkészük között. És az utóbbinak véleményem szerint sokkal hangsúlyosabbnak kell lennie. „Dicsőség mennyben az Istennek, békesség földön az embernek” – ahogyan egyik szép karácsonyi dicséretünk mondja.

Milyen hagyományokat őriznek és gyakorolnak? 

 

Régen házról házra jártak a kántálók. Sajnos tavaly a pandémia miatt elmaradt és idén is kétséges, hogy meg tudjuk-e tartani e szép szokást. Általában ilyenkor énekelünk, karácsonyi igeverseket olvasunk. Manapság már nem is minden házhoz, de közel ötven helyre biztosan elmegyünk, ahová elvárnak minket.
 

(A borítóképen: Mike Martin: egyedül nem lehet közösséget építeni, összefogással és együttműködéssel leszünk erősebbek)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában