útfelújítás

2021.11.16. 12:00

Új utakra léphetett a fejlődés Sajókeresztúron

A József Attila utca két érintett szakasza és a Kossuth Lajos utca teljes hossza aszfaltszőnyegezésen esett át.

Wille Stefan, Fehér Tibor, Kollár Miklós, Csöbör Katalin, Tóth Dénes és Galó Gábor

Fotó: Bujdos Tibor

A település útfelújítása a magyar kormány Belügyminisztériumának és a Magyar Falu Program keretében nyert támogatásnak köszönhetően valósulhatott meg. A beruházás ünnepélyes átadóját Kollár Miklós polgármester, valamint az önkormányzat képviselő-testülete hétfőn délelőtt tartotta meg.

– Mindig büszkeséggel és örömmel tölt el, amikor egy-egy befejezett beruházás átadási ünnepségén vehetek részt. Nem kis túlzással mondhatom, hogy az utóbbi 10-12 évben Sajókeresztúr folyamatosan és dinamikusan fejlődik, ami nagyban köszönhető a vezetőségnek, hiszen élhető, rendezett, barátságos környéket alakított ki. Értem ezalatt többek között az új közteret, a közintézmények megújulását, a járdák, utak burkolatait, az eszközbeszerzéseket – fogalmazott Csöbör Katalin, a terület országgyűlési képviselője.

– Ehhez és a további elképzelésekhez a kormányzat és jómagam is minden támogatást megadunk, amit remélem, az itt élők is értékelnek majd. Ugyanúgy, mint a választókerületem többi településének, Sajókeresztúrnak is megígérhetem, hogy ha rajtam múlik, az eddigi fejlődés töretlenül haladhat tovább a jövőben is – mondta a képviselő.

– A támogatás Sajókeresztúr főútjának utolsó szakaszát és két mellékútjának a teljes felújítását biztosította számunkra. A főút hat, a mellékutak négy méter szélességben kaptak új aszfaltszőnyeget – számolt be az átadón Kollár Miklós polgármester. – Szeretném megköszönni az együttműködést képviselő asszonynak, valamint a rugalmasságot Szirmabesenyő lakosságának és vezetőségének, hogy az összekötő útszakasz felújítása nem okozott fennakadást a közlekedésben – emelte ki végezetül.

(A borítóképen: Hétfőn adták át a közlekedőknek az útszakaszokat)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában