ingatlan

2021.11.20. 20:00

Öt év alatt duplájára emelkedett az új építésű ingatlanok négyzetméterára

Új lakást kétszeres áron vásárolhatunk.

Forrás: Shutterstock/illusztráció

Fotó: Shutterstock

Minden használtingatlan-típusnál nőttek a négyzetméterárak az egy évvel ezelőttihez képest a megyeszékhelyeken, öt év átlagában pedig közel duplájára nőttek. Az egyik ingatlanközvetítő elemzése szerint Miskolc azok közé tartozik, ahol tavalyhoz képest most közel 20 százalékkal többet kell fizetni egy használt lakóingatlanért. Az Észak-Magyarország által megkérdezett ingatlanszakértő úgy látja, hogy a hirdetésekben megjelenő és a valós eladási ár között jelentős a különbség, meglátása szerint jelenleg az inflációt valamivel meghaladó mértékű áremelkedést lehet tapasztalni a megyeszékhely ingatlanpiacán.

Folyamatos növekedés

A lakáspiac töretlen élénküléséről számol be a KSH legfrissebb, a 2021 második negyedévének ingatlanárait is összesítő tanulmánya, amelyből kiderül: a járvány ellenére 17 százalékkal emelkedtek az értékesítések. Egy átlagos méretű használt lakás ára ebben az időszakban 19,2 millió forint volt, ami megegyezik a tavalyi év átlagával, a 2020. év végi mélyponthoz képest azonban ez 800 ezer forintos növekedést jelent. Az új lakások átlagára elérte a 40 millió forintot, ami 1,3 millióval magasabb, mint az előző évben. A fővárosi árak ennél látványosabban nőttek, elérték a 48,4 millió forintot.

A lakóingatlanok áremelkedésének mértéke öt év távlatából látványos igazán: új építésűnél 202, használtnál 194 százalékos növekedésről számolt be a statisztikai hivatal. Közlésük szerint a megyeszékhelyeken egy használt lakás átlagos ára elérte a 22 milliót, az egy négyzetméterre jutó ár így 353 ezer forint volt, mindkét érték emelkedett az előző évhez viszonyítva. Az új lakások egyharmadát ugyancsak a megyeszékhelyeken adták el, átlagosan 524 ezer forintos négyzetméterenkénti áron, 15 százalékkal drágábban, mint 2020-ban.

Felzárkózik Miskolc

Az év második felében további áremelkedésről számolt be saját adatai alapján az Otthon Centrum.

Összegzésük szerint a megyei jogú városokban a használt társasházi lakások négyzetméterára napjainkra 387 ezer forintra nőtt, ami tíz százalékkal magasabb a tavalyi értéknél. Az elemzés szerint a közép-dunántúli megyeszékhelyek mellé 2021 második felében Miskolc is felzárkózott, ahol 20 százalékot elérő áremelkedést tapasztaltak egy év alatt. A jelentős növekedés ellenére a borsodi megyeszékhely lemaradásban van a legdrágább városokat összegző listájukon, amelyet a fővárosi agglomerációhoz közeli Érd vezet az átlagosan jellemző 600 ezer forintos négyzetméterárral, maga mögé utasítva a korábbi éllovas Debrecent és Székesfehérvárt, amely városokban az 520 ezer forintos átlagos négyzetméterár az uralkodó.

A használt ingatlant vásárlók körében korábban népszerűbb téglaépítésű lakások árával összehasonlítva közel 13 százalékkal emelkedtek a panellakások árai, amelyek négyzetméterenkénti ára elérte a 348 ezer forintot országos átlagban. A rekorder ebben a szegmensben két egyetemi város, Pécs és Debrecen, ahol 20 százalékot meghaladó drágulást mértek. Értékesítési adataik alapján a legtöbb városban az átlagos fajlagos ár 250–350 ezer forint között alakult az első kilenc hónapban.

Elfogynak a vásárlók

A társasházi lakásokhoz hasonló mértékben emelkedtek a használt családi házak árai a nagyvárosokban, többségében két számjegyű növekedést tapasztaltak. Az átlagos négyzetméterár 307 ezer forint körül alakult, ami 19,7 százalékos áremelkedésnek felel meg 2020-hoz képest. A valós érték meghatározását a házak esetében azonban nehezíti, hogy jelentős különbségek figyelhetők meg a lakásállomány minőségében – hangsúlyozták.

A miskolci ingatlanpiacon lassuló, az inflációhoz igazodó áremelkedést tapasztal Demeter Tibor ingatlanszakértő, aki úgy látja: a meghirdetett és a tényleges eladási árak között jelentős különbség érzékelhető. A piac szélsőséges mozgásokat produkál, egyes időszakokban vásárlási lázzal, máskor a tranzakciók számának akár 80 százalékos visszaesésével is szembesülnek. A keresletben és kínálatban érzékelhető szélsőségek az árakban csak 4-6 hónap késéssel jelennek meg. Az elmúlt két évben általános tendencia azonban a tranzakciók számának folyamatos csökkenése, ami arról tanúskodik, hogy nincs elég vevő a piacon.

A családtámogatások és a falusi csok árfelhajtó hatása a családi házak esetében elsősorban Miskolc környékén és a nagy ipari körzetekben, különösen Tiszaújváros agglomerációjában érvényesült. A gazdasági téren elmaradott, kevés munkalehetőséget kínáló településeken azonban továbbra is stagnálnak az árak, legfeljebb a csok mértékéig nőttek az elmúlt időszakban. A kereslet irántuk azonban nem számottevő – mondta.

A KSH összegzése szerint az agglomerációkon kívül eső községek használtlakás-átlagára országosan 7,3 millió forintot tett ki. A kisebb városokban mért 16,8 millió forintos átlagár pedig nem érte el a 2020. évi szintet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában