Infrastrukturális fejlesztések

2021.11.25. 16:00

Megújult utakon járnak Szirmabesenyőben

Két útszakasz korszerűsödött 33 millió forintos kormányzati támogatásból.

Méhes László

Bodnár Krisztián Szirmabesenyõ polgármestere, Csöbör Katalin országgyûlési képviselõ és Kocsis Béla a Silex-94 Kft ügyvezetõje

Fotó: Bujdos Tibor

Az ünnepélyes átadáson szó esett azokról a Magyar Falu Program segítségével megvalósult beruházásokról is, amelyeknek köszönhetően idén összességében 63 millió forintos infrastrukturális fejlesztést hajtanak végre a településen.

– A kormány elkötelezett a kistelepülések megújulása mellett, ennek köszönhetően Szirmabesenyő is dinamikusan fejlődő községgé vált – fejtette ki a település megújult útjainak keddi hivatalos átadásán Csöbör Katalin, a térség önkormányzati képviselője.

Emlékeztetett: nem csak a Petőfi és az Alkotmány utca beruházása készült el, hanem az egészségügyi és a családsegítő központ, valamint az óvoda korszerűsítését is meg tudták valósítani.

A Szirmabesenyőt Sajókeresztúrral összekötő, mintegy 800 méter hosszú út felújítására a Belügyminisztérium pályázatán nyertek 20 millió forintot, amit 10 millió forint önerővel egészítettek ki. A Petőfi utca újraaszfaltozására pedig a Magyar Falu Programban nyertek 13 millió forintot – elevenítette fel Bodnár Krisztián polgármester. További fejlesztéseiket sorolva szólt a temető infrastruktúrájának fejlesztésére elnyert 2 millió forintról, az önkormányzati ingatlanfejlesztésre kapott 7,8 millió forintról, valamint arról a 10 millió forintos támogatásról, amelyet a király-hegyi útszakasz megújulására nyertek el. A polgármester elmondta: a kormányzati együttműködésben rejlő lehetőségek alkalmat adnak arra, hogy a településen élők életminőségét javító fejlesztéseket megvalósíthassák.

(A borítóképen: Bodnár Krisztián, Csöbör Katalin és a kivitelező képviselője, Kocsis Béla az átadáson)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában