Miskolc

2021.11.27. 15:30

Megkísérlik „eltüntetni” Miskolc belső adósságait

Majdnem egymilliárddal nagyobb követelést jelölt meg az MVK Zrt., mint amennyi az önkormányzat elszámolásában szerepel.

Szaniszló Bálint

Forrás: ÉM

Fotó: Shutterstock

Tartozik és követel. Néhány miskolci gazdasági társaság esetében mindkét lehetőség szerepel abban a kimutatásban, amely azzal a céllal készült, hogy a miskolci önkormányzat, a hozzá tartozó költségvetési szervek, valamint az önkormányzati többségi tulajdonú gazdasági társaságok és a Miskolc Holding Zrt., valamint tagvállalatai között meglévő – évekkel ezelőtt és mostanában keletkezett – adósságokat összegezze.

Tízmilliárd a nagyságrend

A Miskolc Holding Zrt. oldaláról nézve a társaság – beleértve a tagvállalatokat – összes követelésállománya saját nyilvántartása szerint meghaladja a 10 milliárd forintot. A cégcsoport bevételeinek jelentős hányada az önkormányzat megrendelései által keletkezik. Nem kell pénzügyi szakembernek lenni ahhoz, hogy érzékeljük, ekkora kifizetetlen követelésállomány nem csekély likviditási gondot okoz a társaságnak. A koronavírus-járvány miatt kialakult válsághelyzet tovább rontott mindkét oldalhoz tartozók anyagi helyzetén, hiszen a működési bevételek, a parkolásból, a közösségi közlekedésből, a bérbeadásból vagy a turizmusból, illetve a kulturális területről befolyó bevételek jelentősen csökkentek.

Ennek a helyzetnek a kezelésére adott utasítást saját hatáskörben idén tavasszal Veres Pál polgármester arra, hogy a 2020. december 31-i állapot alapján készüljön terv arról, miként lehetne ezt a helyzetet kezelni.

Első nekifutásra is bizonyosnak látszik, hogy jelen gazdasági helyzetben a 10 milliárdos nagyságrendű adósságállomány kezelése több esztendőt fog igénybe venni. Olyan végső megoldást kell találni, amely mindkét fél számára elfogadható, figyelembe veszi az önkormányzat anyagi teherbíró képességét, valamint a jogi, adózási, számviteli és egyéb szempontokat.

Könyvelés itt és ott

A miskolci közgyűlés csütörtöki ülésén került a képviselők asztalára a pénzügyi követelésekkel és kötelezettségekkel kapcsolatos elképzelés.

Dr. Mokrai Mihály, az önkormányzat gazdálkodási tanácsnoka, a városvezető Velünk a Város frakció DK-s tagja fontos döntésnek nevezte, hogy a jelenlegi nem túl rózsás helyzetben a város nekilátott ennek a grandiózus feladatnak a megoldásához. Mint mondta, komoly probléma volt, hogy a különböző számviteli könyvekben nem voltak rendezve a tartozások és követelések. Nem ugyanazok az összegek szerepelnek a különböző nyilvántartásokban. Ráadásul a számvitellel kapcsolatos jogszabályok időközbeni változása is bonyolította a helyzetet. „Nem kis munka lesz, hogy a végén mindegyik helyen ugyanazok az összegek szerepeljenek, és belátható időn belül ki is egyenlítődjenek.”

Nem csekély gondot jelent tehát az adós és a követelő nyilvántartása, könyvelése közötti differencia.

Ebben a kérdésben a legszembetűnőbb a Miskolc Holding Zrt. tagvállalataként működő Miskolci Városi Közlekedési (MVK) Zrt. ügye. Az önkormányzat nyilvántartása szerint az általa – például veszteség ellentételezéseként – meg nem fizetett összeg mintegy 3,9 milliárd forintot tesz ki. Ugyanez a Miskolc Holding adatai, azaz az MVK könyvelése szerint viszont 4,8 milliárd forint. Mindenképpen meg kell találni az úgynevezett arany közép­utat, amelynek nyomán el lehet kezdeni majd a törlesztést. Hosszú munka áll még a pénzügyi szakemberek előtt, de a cél az, hogy 2022. június 30-ig megszülessen a kompromisszum és megköttessék a megállapodás a felek között.

Régóta szükség lenne rá

A közgyűlés ülésén a Fidesz és a KDNP vezérszónokaként felszólaló Soós Attila hiánypótlónak nevezte az előterjesztést. „Régóta szükség lenne rá” – mondta.

Hozzátette: „Egy felelős döntéshozónak azonban tudnia kell, hogy milliárdos nagyságrendben halmozódhatnak fel ilyen kötelezettségek.” Azt is megjegyezte, hogy az összegekkel kapcsolatos véleménykülönbségek miatt jó lett volna ebben a kérdésben megismerni a pénzügyi szakma álláspontját. A kérdés fontos: hogy lehet kezelni ezeket a helyzeteket?

(A borítóképen: Jó sok matekozásra lesz szükség, hogy a különböző pénzösszegeket közelítsék egymáshoz)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában