Magyar Falu Program

2021.11.16. 15:00

Jobb minőségű utakon közlekedhetnek Kissikátorban

Az Ózdhoz közeli Kissikátorban belterületi szakaszok és a bekötőút is megújult.

Marosréti Ervin

Fotó: Marosréti Ervin

Az alig háromszáz lelkes zsákfaluban olyan közlekedési fejlesztések valósultak meg ebben az esztendőben, amelyek jelentős mértékben javítják a lakosság életminőségét. Az elvégzett fejlesztések hosszú évek óta jogos igényként merültek fel, amelyre több forrást felhasználva idén találtak megnyugtató megoldást. Ebből két beruházás a Magyar Falu Programhoz kötődik.

Templomhoz, temetőhöz

– Tavasszal készült el a település határában található Árpád-kori alapokon nyugvó körtemplomunkhoz vezető szakasz – tekintett vissza az elmúlt időszak eseményeire Kocsik László Csaba, Kissikátor polgármestere. – Addig murvás, poros úton kellett közlekedni, de ez a helyzet szerencsére már a múlté. Több szempontból is fontos volt számunkra mindez. Egyrészt a templomunk turisztikai nevezetességének számít, másfelől a temetőt is innen kell megközelíteni, ezért a lakosság számára is sikerült javítani a körülményeken. Ezt az aszfaltozást az egri érsekség segítségével lehetett megvalósítani, ezután pedig további részek következtek.

Méghozzá a Kissikátorba bevezető útszakaszra vonultak ki a közútkezelő munkatársai. A falu bejárata előtt évtizedek óta csak a toldozgatásra-foldozgatásra futotta. A helyzetet nehezítette, hogy ezen a részen található volt egy „agyagdugó”, ami mindig alaposan megkárosította az aszfaltot. A szakemberek ezért döntöttek úgy, hogy a nagyobb műszaki tartalomnak köszönhetően megnyugtató megoldást találnak a problémára.

Ráfér

– Hetven méter hosszú szakaszon teljesen új alapot kapott az út, így a jövőben nem kell attól tartanunk, hogy rövid idő alatt ismét problémánk lenne vele – tette hozzá Kocsik László Csaba. – Ezután hozzáláttunk a Szabadság utca aszfaltozásához, amelyet már egy elnyert önkormányzati pályázatnak köszönhetően valósíthattunk meg. Erre is ráfért már a rekonstrukció, az elnyert szűk 13 millió forintnak köszönhetően 330 méter hosszúságban, teljes szélességben valósulhatott meg a kivitelezés.

Hajrában

Az elvégzett útfelújítások ellenére a településkép még nem adja vissza a kívánt állapotot, amely elsősorban a Kissikátorban zajló szennyvízprogramnak köszönhető. Ezzel kapcsolatban nagyon hosszadalmas és aprólékos munka végéhez közelednek, a tervek szerint jövő tavaszra zárulhat le teljes egészében a kivitelezés.

– Ezen a területen vannak még hiányosságok, de mindent elkövetünk annak érdekében, hogy hónapokon belül lezárjuk a projektet – fogalmazott hivatalában Kocsik László Csaba polgármester. – A legfontosabb most az, hogy még idén elkészüljön a szennyvíztelepünk, amire nem sokkal később majd rá lehet kötni. Ha ez megvalósul, akkor Kissikátor összkomfortossá válik, ami ugyancsak régi vágyunk volt. A kivitelezés miatt most még a településkép nem optimális, és ha végzünk, akkor a belvízelvezetéssel és a belterületi árkokkal is lesz dolgunk. Mint ahogyan van még néhány utcánk, amire ráférne az aszfaltozás. Összességében tehát idén nagyot léptünk előre, de bőven van még feladatunk a faluban.

(A borítóképen: Idén több szakaszon is aszfaltoztak a faluban)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában