Miskolci Egyetem

2021.11.04. 17:30

Géptervezők és Termékfejlesztők 37. szemináriuma a Miskolci Egyetemen

„Megháromszorozódott a Miskolci Egyetem költségvetése 2021-ről 2022-re” – jelentette ki Palkovics László miniszter Miskolcon, az egyetemen zajló tudományos fórumon, az intézmény modellváltása kapcsán.

Fotó: Ádám János

A Géptervezők és Termékfejlesztők immár 37. szemináriumát rendezték meg idén a campuson. A tanácskozáson ünnepélyes keretek között megnyitották a Terplán Zénó emlékkiállítást is, a tanszékalapító születésének centenáriumán.

Egy évszázada

Terplán Zénó (1921-2002) Széchenyi-díjas magyar gépészmérnök, egyetemi tanár, számos szakmai és civil szervezet munkájában vett részt. Az 1949-ben alapított Nehézipari Műszaki Egyetem gépelemek tanszékének alapító vezetője volt, Miskolc díszpolgára, és több külföldi egyetem tiszteletbeli és díszdoktora.

„Azon professzorok egyike volt Terplán Zénó, aki a Miskolci Egyetemet a hazai mellett a felsőoktatás nemzetköz térképére is felhelyezte” – emelte ki beszédében Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora. – Megnyitjuk a kamarakiállítást, amivel rá emlékezünk. Egyelőre ideiglenes helyszínen, a régi aulában, azonban, ha elkészül az egyetemi könyvtárunk felújítása, ott kap majd helyet a születésének 100. évfordulóján megnyílt tárlat – tette hozzá a rektor.

Megújuló oktatás

„Terplán Zénó professzorban és kollégáiban ott volt az elhivatottság, nagyra értékelték azt a lehetőséget, amit az élet adott nekik, hogy az első pillanattól kezdve egy születő újnak lehettek az alakítói.” – vont párhuzamot Varga Judit, utalva az egykori tanszékalapító munkája és a mai kihívások között. Az Universitas Miskolcinensis Alapítvány elnöke köszöntőjében beszélt a felsőoktatás modellváltásáról.

„A szabadság új távlatokat nyit meg, ennek legnagyobb kihívása az oktatás megújítása, versenyképessé tétele; a tudomány, az alkalmazott kutatások eredményeinek integrálása az oktatásba a piaci szereplők bevonásával, és a régió megtartó erejének növelése.” A modellváltásnak köszönhetően minden idők legnagyobb beruházásai valósulhatnak meg a campuson – húzta alá Varga Judit, utalva többek között a Tudományos és Innovációs Park létrejöttére.

Finanszírozási háttér

A magyar felsőoktatás legnagyobb, és legnagyobb támogatással rendelkező modellváltásának nevezte a most folyó munkát Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium minisztere Miskolcon. – Ennek az első eleme, az egyetem fenntartási rendszerhálózatának megváltoztatása már megtörtént. Azokat a szerződéseket, amelyek a finanszírozás hátterét jelentik, már aláírtuk – hangsúlyozta. „Megháromszoroztuk a Miskolci Egyetem költségvetését 2021-ről 2022-re, ami csak az állami támogatások része. Bízom abban, hogy nemcsak a lehetőséget biztosítottuk, hanem a hozzá szükséges feltételeket is” – mondta az innovációs miniszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában