közvetítés

2021.11.25. 09:31

Az idei költségvetés korrekciójáról is tárgyaltak a mai ülésén Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése

Megkezdődött Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata novemberi rendes ülése. A Borsod Online olvasóit élőben tudósítjuk a novemberi testületi ülésről!

Fotó: Ádám János

13:30

10. Javaslat az alpolgármesterek, a tanácsnokok és a települési önkormányzati képviselők munkájáról szóló tájékoztatás tudomásulvételére

Dr. Bodnár Tibor:

Éves kötelezettség, hogy a képviselők és tisztségviselők, hogy számot adjanak munkájukról. Az előterjesztéshez csatolták valamennyi beszámolót.

Cseléné Figula Edina, Velünk a Város:

A 27 képviselőből 15 tett eleget a jegyző felkérésének. Mi azt ígértük, hogy átláthatóan végezzük a munkánkat. Ezt bizonyítjuk beszámolónkkal. Hosszan lehetne sorolni, milyen munkát végeztünk, milyen eredménnyel.

Dr. Nagy Ákos, Fidesz frakcióvezető:

A Fidesz és a KDNP frakciók tagjai eleget tettek beszámolói kötelezettségüknek. A beszámolók a Fidesz és a KDNP Facebook-oldalán megtalálható és állunk a lakosság rendelkezésére.

Dr. Mokrai Mihály gazdálkodási tanácsnok beszámolójában a polgármester gazdaságpolitikáját bírálja és azzal vádolja, hogy lepaktál a Fidesszel. Tragikus ez a hozzáállás. Hogyan lehet így dolgozni? Amíg önök sem tudnak egymással együtt dolgozni, hogyan várják el, hogy mi is együttműködjünk önökkel?

Veres Pál polgármester:

A Miskolci Egyetem kuratóriumában végzett munkát ingyen vállaltam.

Dr. Kovács László, KDNP:

Egy kényszerkoalíció vezeti ezt a várost. Kényszerkoalíció szerezte meg a többséget. Lassan itt a ciklus fele. Nincs kétség, hogy ezt a koalíciót nehéz lesz összetartani. Másfél éven át csak pletykákat hallottunk a széthúzásról, idén már konkrét esetek voltak. A gazdasági tanácsnok kritikája pedig egyenesen hadüzenet a saját polgármesterének. Ezt ma már az egész város látja. Tudnánk nagyon sok dologban együttműködni. De amíg széthúzás van a vezetés oldalán, erre nincs remény.

Hollósy András, KDNP:

Miért nem láthatjuk az MVK menetrendjének átvilágításával megbízott céggel kötött szerződést, és az átvilágítás eredményét?

Badány Lajos alpolgármester:

Valóban kezdeményeztem az MVK menetrendjének átvilágítását. A szerződés nyilvános és az eredményről is be fogunk számolni.

Szilágyi Szabolcs, Velünk a Város:

A Fidesz képviselői arról nem beszélnek, hogy ők milyen munkát végeztek. Miért nem hozták be a közgyűlés elé? Mert nem is csináltak semmit.

Bajusz Gábor, Fidesz:

A polgármesterhez kellett fordulnom, hogy Szilágyi Szabolcs körzetében található roncsautót elszállítsák.

Szilágyi Szabolcs, Velünk a Város:

Nem az én körzetemben volt a roncsautó, nem kaptam ilyen felkérést.

Molnár Péter, KDNP frakcióvezető:

Mint minden évben, most is elkészítettük éves beszámolónkat. Ez meg is található minden miskolci számára.

Bajusz Gábor, Fidesz:

Én is küldtem levelet Szilágyi Szabolcsnak, de nem válaszolt rá. Van egy másik ilyen roncsautó, elküldöm a címére szívesen, ha elolvassa a levelet.

Deák-Bárdos Mihály, Fidesz:

Visszautasítom, hogy Szilágyi Szabolcs azzal vádoljon minket, hogy nem végzünk munkát.

Szopkó Tibor alpolgármester:

Vannak véleménykülönbségek a frakcióban, de a céljaink közösek és képesek vagyunk irányítani ezt a várost. Nagyjából ugyanolyan jót akarunk Miskolcnak, csak legfeljebb más eszközökkel. Ez a módszer, amivel irányítjuk a várost, életképes. Ez a valódi demokrácia.

Dr. Nagy Ákos, Fidesz frakcióvezető:

Olvasta-e Szilágyi Szabolcs a beszámolóinkat? Fogalma sincs róla, hogy mi van benne. Olvassa el és kérdezzen!

Hegedűs Andrea, Velünk a Város:

Csak az én körzetemben sok tucatnyi olyan gondot tudnék megmutatni, amit örököltem és sikerült megoldani.

Soós Attila, Fidesz:

Vannak dolgok, mit nem kellemes miskolciként országos sajtóban olvasni. Kiteregetni az országos sajtóban a szennyest, nem helyénvaló. Dr. Mokrai Mihály és Veres Pál vitáját országos médiába vinni, komoly bajt jelez. Jelzi, hogy igenis komoly feszültségek vannak a Velünk a Város oldalán.


12:35

6. Javaslat az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft. között megkötendő közszolgáltatási szerződés jóváhagyására

Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója:

Fontos a színház számára, hogy az intézmény kettős fenntartása – önkormányzat, kormány – megmaradjon. A színház nemsokára 200 éves lesz. Ez egy olyan évforduló, amit méltóképpen kell megünnepelni. Ebben segítsenek, politikai hovatartozás nélkül. Ebből az ünnepből ne csináljunk politikát!

Dr. Kovács László, KDNP:

Az ország első vidéki kőszínháza a miskolci. Ez a múlt kötelez.

Dr. Nagy Ákos, Fidesz frakcióvezető:

A kultúra nem lehet politikai terep. A közszolgáltatási szerződés szerint fontos szerepe van a színháznak a magyar kultúra terjesztésében. Erre ügyelni kell.

Bazin Levente, Velünk a Város:

Intézzen a város levelet a kormányhoz, hogy a színház 200. évfordulójára támogassa a programokat.

Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója:

Ha a színház nem kritikus, akkor semmilyen.

7. Javaslat az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Miskolci Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. között megkötendő közszolgáltatási szerződés jóváhagyására

Szászné Pónus Krisztina, a Miskolci Szimfonikius Zenekar igazgatója:

A zenekar 2023-ban lesz 60 éves. Ez is szép évforduló. Komoly nemzetközi hírnévvel rendelkeznek művészeink. Fontos számunkra a közszolgáltatási szerződés.

Dr. Nagy Ákos, Fidesz frakcióvezező:

Elfogult vagyok a zenekarral, világszínvonalú munkát végeznek. Idén januárban egy zenésznek bruttó 230 ezer forint volt a havi fizetése. Ez tarthatatlan.

8. Javaslat a Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás 2021. évi munkájáról szóló beszámoló elfogadására.

Dr. Bodnár Tibor osztályvezető:

2017-ben jött létre a térségi hulladékgazdálkodási társulást, amely nagyon fontos a tagtelepülések számára. A beszámoló éves kötelezettség.

Bajusz Gábor, Fidesz:

Remekül halad a munka a hulladékgazdálkodási társulásban. Jó lenne viszont a város területére is koncentrálni, mert elárasztja a várost az illegális hulladék. Én Badány Lajos alpolgármestert javasolnám felelősnek, mert ebben van tapasztalata.

Badány Lajos alpolgármester:

Vállalom a munkát, és kérem hozzá a segítséget.

Bartha György, Velünk a Város:

Az illegális hulladékot miskolciak helyezik el. Rá kell venni az embereket, hogy oda vigyék szemetüket.


12:03

2. Javaslat a 2022. évi átmeneti gazdálkodásról szóló önkormányzati rendelet megalkotására.

Szilágyi Kornél főosztályvezető:

A törvények szerint arra az időre, amíg a következő évi költségvetést el nem fogadják, az önkormányzat folytatólagosan működhet. Erről szól a rendelet.

Nem volt vita.

3. Javaslat az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 37/2021. (XII.19.) önkormányzati rendelet módosítására

Dr. Bodnár Tibor osztályvezető:

A szervezeti és működési szabályzat módosítására azért van szükség, mert a településképi rendelet alapján a polgármester felelős ezért a területért. A módosítás része – többek között – az is, hogy a diákpolgármester és az önszerveződő csoportok képviselője is részt vehessen a közgyűlésen és a bizottsági üléseken.

Dr. Nagy Ákos, Fidesz frakcióvezető:

Jó dolog, hogy a diákpolgármester és az önszerveződők is részt vehetnek az üléseken. Reméljük, a diákpolgármester megkérdezi – többek között -, hogy mi van a fiatalok nyelvvizsga szerzésének és a jogosítvány szerzésének támogatásával, vagy mi van az iskolakezdési támogatással.

Szarka Dénes, Velünk a Város:

Ez a városvezetés végre törődik a fiatalokkal és partnerként kezeli őket. Miért nem volt korábban diákpolgármester? Miért nem volt konzultáció a fiatalokkal? Sorolni lehetne az előző városvezetés hiányosságait.

4. Javaslat közterületek elnevezésére

Szunyogh László főépítész:

Törvény kötelezi az önkormányzatokat a közterületek elnevezésére. A kilencből hét esetben egy már meglévő közterület meghosszabbításáról van szó, kettő esetben új.

5. Javaslat Miskolc Megyei Jogó Város Önkormáyzata költségvetési szervei és minősített többségi tulajdonú gazdasági társaságai, valamint a Miskolc Holding Zrt., illetve tagvállalatai között fennálló rendezetlen követelésekkel kötelezettségekkel kapcsolatos döntések meghozatalára

Szilágyi Kornél főosztályvezető:

A polgármester tavasszal saját hatáskörben elrendelte, hogy a 2020. december 31-ig meglévő „belső” kötelezettségeket rendezni kell. Vannak több évre visszanyúló tételek is. Például az MVK Zrt.-vel kapcsolatos önkormányzati adósságok. Nem egyszerű dolog, hiszen más-más elszámolási rendszereket kell egyeztetni. Nem értünk a munka végére. Több esztendő alatt hajtható végre a művelet. Az önkormányzat érdeke, hogy megtörténjen mindez.

Dr. Mokrai Mihály, Velünk a Város:

Komoly probléma volt, hogy a különböző számviteli könyvekben nem voltak rendezve a tartozások és követelések. Nem ugyanazok az összegek szerepeltek a különböző nyilvántartásokban. A törvények változása is bonyolította a helyzetet. Az a lényeg, hogy mindegyik helyen ugyanazok az összegek szerepeljenek és belátható időn belül ki is egyenlítődjenek.

Soós Attila, Fidesz:

Hiánypótló előterjesztés. Régen szükség volt már rá. Egy felelős döntéshozónak tudnia kell, hogy milliárdos nagyságrendben halmozódhatnak fel kötelezettségek véleménykülönbségek miatt. Jó lett volna, ha ebben a kérdésben megismerhetjük a szakma álláspontját. Hogyan lehet kezelni ezeket a helyzeteket?


11:32

A közgyűlés 12 normál és további 5 sürgősségi előterjesztést tárgyal meg.

1. Javaslat az Önkormányzat 2021. évi költségvetésének megállapításáról szóló 8/2021. (III.5.) önkormányzati rendelet módosítására és a kapcsolódó döntés meghozatalára (III. negyedéves korrekció)

A napirendi pont két órát meghaladó vitát váltott ki a közgyűlésben.

Szilágyi Kornél főosztályvezető:

Év elején 38,1 milliárd forint főösszeggel fogadták el a költségvetést és 54 milliárd kiadási előirányzattal. Most két módosítás lesz, a többletbevételi forrásokat osztják el. 350 millió forint rendkívüli állami támogatást kapott, amelyet a költségvetési szervekhez osztanak szét. A víz- és csatornapályázati támogatás keretében 42 millió forint támogatás érkezett. A Népkertbe tervezett futókör megépítése is támogatást kapott. Az MVK Zrt. plusz 200 millió forint plusz támogatásra számíthat. A főösszeg 102,1 milliárd forintra módosul.

Szopkó Tibor alpolgármester:

Az önkormányzat gazdálkodása mindenben megfelel az előírásoknak és a felelős gazdálkodás alapelveinek. Normál rendben folyik az önkormányzat gazdálkodása még akkor is, ha nagyon nehéz körülmények között tesszük ezt. Milliárdos nagyságrendben csökkentek a bevételeink és ugyanilyen nagyságrendben növekedtek a kiadásaink. Csak az iparűzési adó elvonásának kompenzációja ne pótolta az elszenvedett veszteséget. Mindezek ellenére a város működik, kötelezettségeinket teljesítjük és fejlesztésre is jut pénz.

Soós Attila, Fidesz:

Arról szoktunk beszélni a Fidesz-KDNP-ben, hogy a pohár félig tele van. De egyre több a jel, hogy itt, Miskolcon a pohár immár félig üres. Az a költségvetés egy egyre inkább romló helyzetet hagy maga után. Miskolc elindult egy lejtőn, és nem tudjuk ennek hol a vége. Ezt a városvezetést belső hatalmi harcok feszítik, és városvezetés helyett ez viszi el az energiát. Látjuk a polgármester magára maradását. Látjuk a belső hatalmi harcokat. Annak ellenére, hogy becsületes képviselők alkotják a vezető frakciót. Kérjük, kezdjenek el együttműködni, és belső hatalmi harcok helyett ezt a város vezetni. Ezek a típusú költségvetések, amelyek – mint a mostani – nem tartalmaznak érdemi fejlesztéseket, nem fogják építeni ezt a várost. Nem merülhet ki minden abban a mondatban, hogy a kormány nem ad pénzt. Azt nem lehet évekig emlegetni, ehelyett építkezni kell. A fejlesztések vagy az előző ciklusból húzódnak át, vagy a kormány révén valósulnak meg. Nincs megfelelő gazdasági programja a városnak. Ha megnézzük a hasonló városokat, ott a problémák megoldásán dolgoznak. Itt is ezt kellene csinálni.

Molnár Péter, KDNP frakcióvezető:

Köszönjük a polgármesteri hivatal szakembereinek munkáját. Nincs könnyű dolguk, hiszen utasításokat kapnak. Minden alkalommal elmondtuk, hogy ez nem túl fényes költségvetés. A korrekciók sem mutatják azt, hogy lenne benne dinamika. Nincsenek beruházások, fejlesztések, azaz nincs perspektíva. Ezt sajnos a városlakók is érzik, és egyre inkább hiányolják. Nem találtam a mostani módosításban, hogy az önkormányzat és a városi cégek dolgozói kapnak-e év végén megérdemelt jutalmat. Az sem látszik, hogy a város miként áll az idei adók beszedésével. A város megveszi a Lézerpont Stúdió épületét, de nem látjuk az épület jövőképét. Honnan lesz pénz a felújításra? Nem látjuk azt sem, hogy a kormánytól kapott pénzeket hogyan használja fel az önkormányzat. Például az MVK működésén sem érződik, hogy hol a pénz.

Veres Pál polgármester:

Nem jutalomra ácsingóznak a dolgozók, hanem rendes fizetésre. A kormánytól kapott pénz azt is alig pótolja, amit elvontak tőlünk. Jóval több pénznek volna helye a város költségvetésében, de nincs. Kényszerhelyzet, a költségvetésből például az MVK-ra ennyi futja. Nem vertük szét a tömegközlekedést, a lehetőségek mentén haladunk. A Diósgyőri vár építésére kapott pénzt csak arra lehet költeni.

Szécsényi Marianna:

Kiss János volt képviselő 2019-ben egyik felszólalásában arra intette a városvezetést, hogy olyan környezetet kell kialakítani a városban, hogy a befektetők alkalmasnak találják letelepedésre a miliőt. Így történt ez 2019 előtt, az előző városvezetés idején. Sorolni lehetne a milliárdokat és a fejlesztéseket, amely állami pénzből jelenleg is folynak a város területén.

Deák-Bárdos Mihály, Fidesz:

A város kapott 42 millió forintot a népkerti futókör megépítésére. Ezt a sportot támogató kormány adta.

Dr. Simon Gábor, Velünk a Város frakcióvezető:

Ellentmondás, hogy ebben a városban nem történik semmi, miközben fejlesztések tucatja kezdődött el. Mi nem azt mondjuk, hogy a kormány adjon többet, azt mondjuk, ne vegyék el a miskolciak pénzét. Tiltakozzanak a miskolci fideszes képviselők is az elvett pénzek miatt. Soha nem látott mértékű önkormányzati támogatást kap jelenleg az MVK.

Gazusné Pankucsi Katalin, Fidesz:

A tapolcaiak nagyon várják, hogy a már az előző önkormányzat idején elhatározott fejlesztések végre elkezdődjenek, Miért nem kezdődhettek el ezek? Mit mondhatok a Tapolcán élőknek? Miben reménykedhetnek?

Veres Pál polgármester:

Ezek valóban az előző ciklus fejlesztései. A kormány meghosszabbította a pandémia miatt a végrehajtást. Mi hihetetlen erőfeszítéséket teszünk, hogy minden megvalósuljon. 2022. december 31-ig be kell fejezni a projekteket. A költségvetések miatt sok a forráshiányos projekt, és az átmeneti idő fél évnél is hosszabb lehet.

Dr. Kovács László, KDNP:

A városvezetés tízmilliárdos tételben biztosított fejlesztési pénzeket például a várra, a tapolcai fürdőre. Második esztendeje nem kell lízingdíjat fizetni a a városnak a buszok után. Ki kell menni az emberek közé a buszmegállókba és megkérdezni az embereket, mit szólnak a város tömegközlekedéséhez.

Erdei Sándor, Velünk a Város:

Mindenkor, amikor a város költségvetéséről beszélünk, fel kell idéznünk, miért van a város ilyen rossz anyagi helyzetben. Azért mert az előző városvezetés nem valós körülményeket alakított ki ki. Soha nem teljesülő bevételeket építettek be a költségvetésbe. Úgy tűnt, hogy a város gazdag, miközben jelentős veszteségeket örököltünk. Kifizetetlen számlák maradtak. Ebből nehéz gazdálkodni. Idén szigorú költségvetést fogadtunk el, de a kormány elvonta a bevételek nagy részét. A kormány elvett, miközben adni kellett volna.

Hegedűs Andrea, Velünk a Város:

A jelenlegi költségvetési korrekció pozitív dolgokat tartalmaz, hiszen a plusz bevételeket fontos feladatokra költjük el. A lakosság nem a nagyberuházásokat, hanem a hétköznapi életüket könnyítő beruházásokat várja el. A lejtőn nem 2019-ben, hanem 2010-ben indult el a város.

Szarka Dénes, Velünk a Város:

Nem vita folyik a városvezetésen belül, hanem normális politikai párbeszéd. Érvek ütköztetése folyik, nem érdekcsoportok harca. Hiszünk a konstruktív vitában. Látni kell azt is, hogy milyen sok önként vállalt feladata van az önkormányzatnak és ezeket is igyekszik jól ellátni.

Borkuti László, Velünk a Város:

Az előző városvezetésben nem találtam egyetlen olyan helyzetet, hogy kulturális jellegű beruházás történt volna meg. Nehezen érthető például, hogy mi indokolta, hogy 81 szobás szálloda legyen a Diósgyőri vár második emeletén.

Bartha György, Velünk a Város:

A miskolciak kérdezik a Fidesz-KDNP-től. Amikor a 4 milliárd nem lett odaadva az MVK-nak, milyen minősítést adnának annak a városvezetésnek?

Dr. Mokrai Mihály, Velünk a Város:

Az iparűzési adó elvonása 1,7 milliárd veszteséget jelentett és ennél mintegy 500 millióval kevesebbet kapott vissza a város. A lízingelt buszok esetén a város élt a moratórium lehetőségével, de ez nem azt jelenti, hogy ezt nem kell majd kifizetni. Az Ellipsum fürdő elhibázott, soha meg nem térülő beruházás. A kormány által eszközre és működtetésre adott 700 millió elfogyott. Miből működtessük tovább?

Dr. Nagy Ákos, Fidesz frakcióvezető:

A városvezetés a védhetetlent akarja védeni. A város nagyberuházásaihoz ennek az önkormányzatnak semmi köze. Igaz-e, hogy a város büntetőeljárás alatt álló szakembereket is alkalmaz? A városvezetés a kormányra mutogatás helyett próbáljon meg dolgozni.

Hollósy András, KDNP:

A városvezetés hétről hétre bizonyítja az alkalmatlanságát. Mi igyekszünk felhívni az emberek figyelmét a jelentős hiányosságokra. Fel kell szólalnunk az értelmetlen, érthetetlen döntések miatt. Azt kérjük, legyen előremutató költségvetése Miskolcnak. Hazugság, hogy elvettük a pénzt a miskolciaktól, hiszen az a helyiek zsebében maradt.

Szopkó Tibor alpolgármester:

Szomorú vagyok, mert úgy látjuk, nem ugyanabban a világban élünk. Mi nem a kormánytól kérünk pénzt, hanem a miskolciak pénzét kérjük vissza.

Varga Andrea alpolgármester:

Önök megkérdezték a Diósgyőri várról, vagy a Kilián-dél rendelőről a miskolciakat, hogy akarják-e? Mi igyekszünk megkérdezni őket. Azt is meg kellet volna nézni, hogy lesz-e pénz a működtetésre.

Dr. Simon Gábor, Velünk a Város frakcióvezető:

A kormány gazdaságpolitikája az országra nézve hátrányos. A város például október 1-je óta többet fizet a gázért. Hatalmas többletköltség lesz az is például, hogy többet kell fizetni az utcai világításért.

Szilágyi Szabolcs, Velünk a Város:

Kárörvendő és cinikus magatartás, amit a Fidesz-KDNP tanúsít. Tudniuk kellene, hogy nincs pénz fejlesztésekre. Miért nem lobbiznak többletpénzért a kormánynál?

Dr. Nagy Ákos, Fidesz frakcióvezető:

Azt nem tudjuk, hogy euróban milyen kötelezettségünk van, de azt tudjuk, hogy tizenvalahány éve küzdünk az egykor felvett svájci frankos kötvény költségeivel.

Bazin Levente, Velünk a Város:

Dr. Varga László országgyűlési képviselő a parlamentben kezdeményezte, hogy a kormány állítsa vissza az MVK állami támogatását, de leszavazták.

Dr. Mokrai Mihály, Velünk a Város:

Ha valamit sokszor elmondunk, az nem biztos, hogy igaz. A svájci frankos kötvényt Káli Sándor polgármestersége idején vettük fel, de ezt később át lehetett volna váltani forintra. Ezt elmulasztotta az előző városvezetés.

Bartha György, Velünk a Város:

2010-ben nullázták a város adósságait, de 2019-ben sokmilliárdos adóssággal adták át a várost.

Soós Attila, Fidesz:

Nem számítottam rá, hogy ekkora gyűlöletbeszédet fogok kapni hozzászólásom után. Bízom benne, hogy nem gondolják komolyan. Harmadik évét zárja a városvezetés Miskolcon. Nem hiszem, hogy előrevisz, hogy az ellenzéket pocskondiázzák folyamatosan, mintha másodrendű állampolgárok lennék. Egyre mélyebbre ássák az árkot. Önök vezetik a várost, az önök feladata az építés, nem a folyamatos visszamutogatás. Alpári a stílus. Megbocsátani lehet, felejteni nem.

Dr. Kovács László, KDNP:

Dr. Mokrai Mihály olyan hangnemben szólt hozzá, amely szakmai volt és megfelelő politikai hangnemű. Köszönöm ezt! Nem számítottunk arra, hogy a városvezetés annyira kikel magából, hogy ilyen negatív irányba viszi el a vitát a számadatok helyett.

Molnár Péter, KDNP frakcióvezető:

A kormánynak nincs pénze, hanem a beszedett adókból fontos feladatokat lát el. Látszat intézkedések és sárdobálás helyett Miskolcon is intézkedések kellenének.

Bazin Levente, Velünk a Város:

A jelen adómértékek mellett ez a kormány szocialista típusúnak mondható.

Dr. Nagy Ákos, Fidesz frakcióvezető:

Javaslom, hogy Bazin Levente tanulmányozza gondosabban a szocialista kormányok gazdaságpolitikáját.


9:12

A miskolci közgyűlés ezekben a percekben kezdődő ülésén tárgyalja a város költségvetésének harmadik negyedévi korrekcióját. Az előterjesztésben megfogalmazottak szerint „az önkormányzat, az általa ellátott feladatokkal összefüggésben a harmadik negyedévben további forrásokhoz jutott, melyek a költségvetés mind bevételi, mind kiadási oldalát egyaránt érintették”. Ilyenek például a központi költségvetésből kapott támogatások, illetve az önkormányzathoz máshonnan beérkezett támogatások. A közgyűlés tárgyalja a Miskolci Nemzeti Színház és a Miskolci Szimfonikus Zenekar, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma között jövő január 1-jétől 2024. december 31-ig érvényes közszolgáltatási szerződést.

A testület módosítja a településkép védelméről szóló önkormányzati rendeletét, mivel a város prioritásként kezeli a helyi identitást és a városkép alakulását nagyban befolyásoló tényezőket. A megőrzés érdekében szükségesnek tartják a vasgyári kolónia területén lévő Vasgyári Közösségi Házra vonatkozó egyedi védelem kiterjesztését, mivel a területi védelem nem biztosította az épület teljes védelmét.

A közgyűlés elfogadja azt a tervet is, amely az önkormányzat és többségi tulajdonú társaságai, valamint a Miskolc Holding Zrt. tagvállalatai között fennálló kifizetetlen követelések, kötelezettségek rendezését szolgálja. Néhány ingatlan értékesítésével kapcsolatos, illetve eddig értékesíthetetlen ingatlanokkal kapcsolatos döntés is születik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában