gyalogosátkelőhely

2021.11.10. 20:00

A rendőrség szerint nem vitatéma, kinek van elsőbbsége

A rendőrség szerint nem vitatéma, hogy kinek van elsőbbsége.

Bacsó István

20211109 Miskolc fotó: Kozma István KI Észak-Magyarország A Zsolcai kapuban napok óta tartó útfelbontás miatt sárga villogóra állították a közlekedési lámpákat 3 csomópontban.

Fotó: Kozma István

Mindennapos látvány városunkban is a zebrán átsuhanó gépjármű, miközben az út szélén ott állnak az átkelni szándékozó gyalogosok, gyakran iskolából hazainduló gyerekek, akik kénytelenek „átadni az elsőbbséget” az autósoknak, ha kedves az életük. Pedig a KRESZ 43. paragrafusának rendelkezései egyértelműek: „Kijelölt gyalogos-átkelőhelyen a járművel a gyalogosnak elsőbbséget kell adni.” Sőt, azt a helyet, ahol a gyalogosnak elsőbbsége van, a jármű vezetőjének csak olyan sebességgel és fokozott óvatossággal szabad megközelítenie, hogy az elsőbbségadási kötelezettségének eleget tudjon tenni, időben meg tudjon állni.

Öttől 50 ezerig

Természetesen nem lehet minden zebrához rendőrt állítani, de ahogy Domokos Tibor rendőr törzsőrmestertől, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs és Megelőzési Osztályának referensétől megtudtuk, folyamatosak az ellenőrzések, most a korai sötét miatt különösen, mert a rossz látási viszonyok a balesetek számának emelkedésével is járnak. Egy út szélén álló, átkelni készülő alakot a sötétben, sötét ruhában nehéz észlelni. „Aki már a járdaszegély közelében áll, az ezzel jelezte az átkelési szándékát, a járművezetőnek ekkor már a KRESZ szerint kell reagálnia. Abban az esetben, ha a gyalogos egyértelmű jelzést ad, hogy nem kíván átkelni, akkor haladhat át a lelassított jármű” – mondta Domokos Tibor. Aki nem áll meg, az szabálysértést követ el, a szankciója súlyosságtól függően lehet feljelentés, figyelmeztetés vagy helyszíni bírság, öttől 50 ezer forintig. Ha a gyalogos már le is lépett az úttestre, akkor fix tizenötezer a díj, és sok-sok büntetőpont.

A törzsőrmester szerint a szabály egyértelmű, be kell tartani, akkor is, ha nincs ott rendőr. Indokolt a kölcsönös óvatosság és figyelem, minden közlekedő részéről. És törekedjünk arra, hogy a korai sötétségben jól lássunk és minket is jól lássanak.

(A borítóképen: A Zsolcai kapuban rendszeres, hogy nem engedik át a gyalogost az autósok)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában