Magyar Falu Program

2021.11.14. 18:00

A kicsik fejlődését segítik az újítások

Átadták a Rudolftelepi Huncutkák Óvodája megújult játszóterét és tornaszobáját.

Apagyi Beáta

A Magyar Falu Programnak köszönhetően egy régi elavult épület kiszolgált tornaszobáját tudtuk felújítani, az udvaron pedig mesés játszóteret kialakítani – mondta az átadón Zilahy Zoltán polgármester. – Nagyon fontosnak tartom és tartjuk mindannyian gyermekeink jövőjét, fejlődését, így a Pénzügyminisztérium által kiírt minibölcsődei projektre is benyújtottuk a pályázatunkat. Elnyerésével egy vadonatúj 5-8 fős épületet hozhatnánk létre, ami biztosítaná a három évnél fiatalabb gyermekek nappali gondozását, nevelését és ellátását is. Nagyra értékelem Demeter Zoltán országgyűlési képviselő a településért tett áldozatos munkáját. Szóban, illetve személyesen is igyekszik támogatni minden olyan kezdeményezést, amely Rudolftelep életét jobbá, szebbé, élhetőbbé teszi – tette hozzá a település vezetője.

Megfelelő körülmények

– Mindannyiunk nagy örömére átadhattuk az óvoda tornaszobáját, valamint a játszóterét is – mondta Demeter Zoltán. – Azok a beruházások, amelyek érintik gyermekeinket, közel állnak a szívünkhöz, hiszen szülők, édesanyák, édesapák vagyunk, örülünk annak, ha gyermekeink megfelelő körülmények között tudják az életet megkezdeni. A felnőtté válás útját járva pedig megérkezni oda, hogy majd ők is ennek a településnek aktív, a közösségnek építő tagjai legyenek. Építjük a falvakat, építjük Rudolftelepet, építjük a jövőt.

(A borítóképen: A játszótér is modern lett)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában