Közbiztonság

2021.11.02. 15:00

A halottainkra emlékezés ideje

Csak néhány időszakban lassult le a forgalom az utakon. Kisebb balesetek azonban idén is voltak a halottak napjához kapcsolódó hosszú hétvégén.

Fotó: Bujdos Tibor

Polgárőrök és a települések önkormányzati rendészei is segítették a rendőrség munkáját Borsodban, sokan teljesítettek szolgálatot a közutakon és a temetők környékén egyaránt.

Elnézték a felhajtót

Vasárnap és hétfőn több kisebb anyagi kárral járó balesetnél helyszíneltek a rendőrök” – tudtuk meg Janasóczki Attilától, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjétől. – Ezek főként koccanásos balesetek voltak, amelyek elsősorban figyelmetlenségből adódtak. Ennek egyik magyarázata az is lehet, hogy a temetőlátogatások miatt több „hétvégi vezető” ül a volánhoz, miközben ilyenkor nagyobb a forgalom, mint egy átlagos hétvégén – hangsúlyozta a szóvivő.

Ketten az M30-ason mentek a forgalommal szemben. Mindkét sofőr szombaton nézte el a felhajtást az új sztrádaszakaszra, és temetői látogatás volt mindkét sofőr úti célja.

– Gyakorlatlanok és figyelmetlenek voltak, de szerencsére nem lett belőle tragédia. Egyikük – egy 82 éves asszony – szombaton kora reggel hajtott fel rossz oldalára az új M30-as autópályának. Két lengyel kamion is jött vele szemben, de a tapasztalt sofőrök lélekjelenlétének köszönhetően időben lehúzódtak, így nem lett baleset. Szombat délután pedig – ettől a helytől 10 kilométernyire – egy hasonló eset történt, az autó vezetője szintén komolyabb baj nélkül megúszta a sztrádahasználatot – foglalta össze Janasóczki Attila.

A közlekedési cégek is felkészültek a hosszú hétvégén. A MÁV-Volán-csoport járatai ehhez igazodva közlekedtek, és rásegítő járatokat indított a hétvégén a miskolci közlekedési vállalat is.

Megyénkben meghosszabbított nyitvatartással várták a megemlékezőket a temetők. Miskolcon kedden már újra 17 órakor zárnak a város sírkertjei, így a Szentpéteri kapui, a vasgyári, a perecesi, az ómassai, a hámori, a lyukói, a bükkszentlászlói temető és a Hősök temetője is.

(A borítóképen: Aki csak tehette, felkereste a mögöttünk lévő hosszú hétvégén a sírkerteket)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában