Magyar Falu Program

2021.11.03. 15:00

A fejlesztések végére pont került

Forrás: SFL

A pandémia miatt nem tarthatták meg az elmúlt időszak fejlesztéseinek ünnepélyes avatását Mezőzomboron, ezeket az elmúlt héten pótolták a községben. Uniós forrásból épült meg a települést a 37. sz. főúttal összekötő kerékpárút mintegy öt és fél kilométer hosszan. A Magyar Falu Program keretén belül megvalósult fejlesztések közül hét projektet zártak le, megújult a Rózsa utca járda- és aszfaltburkolata, a Béke út, a József Attila út egy része önerő biztosítása mellett, beszereztek egy több mint 30 millió forint értékű JCB-t, felújították a temetőkert sétányát, illetve az óvoda is frissítésen esett át, egyebek mellett mozgásfejlesztő tornatermet alakítottak ki a legkisebbek számára. Ez utóbbi avatásához kötötték a nemzeti színű szalag átvágását. Az eseményen dr. Koncz Zsófia országgyűlési képviselő gratulált a település vezetésének az összességében mintegy 300 milliós, sikeresen zárult fejlesztési programokhoz.

(A borítóképen: Mozgásfejlesztő tornatermet is kialakítottak az oviban)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában