avatás

2021.10.16. 19:00

Tornaterem a diákoknak (videóval)

Hivatalosan is átadták a szendrői református Általános Iskola vadonatúj tornatermét.

Balogh Csilla

Fotó: Kozma István

Már múlt héten szombaton birtokba vehették a nebulók a Szendrői Református Általános Iskola új tornatermét, amely ezentúl méltó helye lesz nem csupán a sportrendezvényeknek, hanem a település egyéb, nagyszabású rendezvényeinek is – mint azt Benke András lelkipásztor az alkalomra rendezett ünnepélyes istentiszteleten mondta.

Multifunkciós tér

A település református templomában megtartott liturgián a lelkipásztor ismertette a tornaterem paramétereit, s emlékeztetett, hogy az épület alapkövét 2020-ban tették le a csaknem 1 hektáros területen. A 2019 végén indult projekt keretében a most átadott fejlesztési terület nagysága 1200 négyzetméter, amely a tornatermen kívül magában foglalja a konyhát, a szertárat, egy-egy tanári, illetve orvosi szobát, valamint a 300 adagos főzőkonyhát és a multifunkcionális étkezőt. A tetőtérben pedig csoportos foglalkozásra alkalmas helyiségek kaptak helyet. A tornaterem kialakítására 290 millió forint jutott, a projekt 455 212 500 forintos összköltségvetéséből. A 8 milliméter vastagságú sportpadlóval fedett tornateremben bordásfalakat és kosárlabdapalánkot helyeztek el, és felfestettek egy kézilabdapályát is.

Videó:

https://boon.hu/video/tornaterem-avato-szendron/

– A mostani és a hasonló fejlesztésekkel azt szeretnénk lehetővé tenni, hogy minden gyermek a lehető legjobb körülmények között sportolhasson, bárhol is éljen az országban – hangsúlyozta dr. Vitályos Eszter európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár, s felhívta a figyelmet arra, hogy hazánkban mindenütt tornatermek, sportpályák és tanuszodák emelkednek. Országunk folyamatosan épül és szépül.

A sport közösséget épít

A sport közösséget épít – Mindeközben pedig sportolóink teljesítményükkel és példamutatásukkal jó hírét viszik hazánknak a nagyvilágban. A kormány célja az egyházak, a nemzetiségi önkormányzatok és civil szervezetek által fenntartott közművelődési intézmények támogatása – mondta.

Az istentiszteleten jelen lévő gyerekekhez szólva a következőképpen fogalmazott az államtitkár: „Minden fejlesztés értetek van, mert a sport nem csupán az egészségeteket védi meg, hanem általa fantasztikus közösségek, lelkes csapatok tagjai is lehettek, és felnőttkorotokat, pályátokat is meghatározhatja.”

Sport egész életen át

– A sport egy életre szól – mondta Riz Gábor, a térség országgyűlési képviselője. A gyerekeknek édesapja gondolatait idézte fel a hajdanvolt testnevelő tanár: „Senki nem különb nálad, egyedül rajtad múlik, hogy magadból mit hozol ki”, s hozzátette: „mi felnőttek csak segíteni tudunk ebben”. Testnevelőkként megtanítjuk a mozdulatsor alapjait, a ti feladatotok pedig önmagatok kiteljesítése. Végezetül Riz Gábor azt kívánta a térségben élőknek, hogy legyen sokáig örömük a szép és modern tornacsarnokban.

A több évszázados múlttal rendelkező Szendrői Református Általános Iskola 2013-ban kezdte meg ismét a működését 4 kisdiákkal. Idén szeptemberben már több mint 152 tanulóval kezdte el az iskolaévet az intézmény, a létszám 48 óvodás gyermekkel egészül ki.

„Elértük, hogy az intézménybe járó tanulók száma csaknem 200 fiatal” – hangsúlyozta Kókainé Béres Mariann, az iskola vezetője.

(A borítóképen: Az avatás résztvevői bejárták a tornatermet)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában