Tánc, fesztivál, gyertya a holtakért

Ahogyan a születés, úgy a halál az élet szerves részét képezi a világ minden embere számára, így talán nem meglepő, hogy a Föld valamennyi kultúrája foglalkozik a halál és a holtak témájával.

Az elhunytakról való megemlékezésnek csak az egyik fajtája a halottak napi gyertyagyújtás a temetőkben, de maga a temetés is olyan hagyomány, mely sokféleképpen jelenik meg bolygónk más és más részein.

Több helyen például fesztiválokkal tisztelegnek a halottak előtt, ezek közül az egyik legismertebb a mexikói halottak napja, ahol a katolikus és mezoamerikai őshonos szokások keveredéséből egy vidám ünnep alakult ki, tánccal és zenével. A keresztény kultúrkörön kívül azonban nem november második napja szól a halottakról.

Tűz és fény

Kínában nyár végére esik az éhes szellem fesztiválja, amikor az alvilágból feljövő nyugtalan lelkeknek áldozatokat ajánlanak fel – ételek formájában és különböző papírból készült tárgyak, autók, sőt „pokolpénz” elégetésével. A fesztivál tizenötödik napján a National Geographic szerint már csaknem lángokban állnak az utcák a lelkeknek felajánlott ajándékok miatt.

A japán buddhisták szokásai szintén aköré épülnek, hogy olykor látogatóba érkeznek a halottak lelkei. Itt is megjelenik a tűz motívuma, de ebben az esetben fényként, ami útba igazítja a szellemeket, hogy megtalálják szeretteiket. A koreaiak pedig úgy tartják, hogy a halottak még négy generáción keresztül együtt töltik az idejüket a családdal, így nekik az úgynevezett „őszi éj” alkalmával különleges ételeket készítenek ki otthon, jelenlétüket pedig egy emléktáblácskával szimbolizálják.

A Közel-Keleten muszlimok és keresztények egyaránt ünneplik a holtak vagy titkok csütörtökét, amikor hajnalban, napfelkeltekor kerül sor a rokonok sírjainak meglátogatására. A nagycsütörtökön megtartott ünnep alkalmával ételt is adományoznak a szegényeknek és a gyermekeknek.

A hinduk esetében az „elődök két hetével” tisztelik meg a holtakat. Ekkor a rituális ételáldozáson túl különbözőképpen emlékeznek azokra, akik hirtelen vagy erőszakos módon hunytak el, azokra, akikkel különösen szoros kapcsolatban voltak, illetve azokra, akik csak nemrég távoztak az élők sorai közül.

Vannak hasonlóságok

A temetkezés szorosan kapcsolódik a túlvilágban való hittel, de egyaránt a gyászolók megnyugtatásáról is szól – erről a brit Religion Media Centre és a haldoklókkal, halállal és gyásszal foglalkozó, Marie Curie nevét viselő jótékony szervezet írt.

A világ legtöbb hívőit számláló vallások temetkezési szokásaiban rengeteg közös pontot ismerhetünk fel. A szikhizmus esetében a haldoklóknak a vallás szent szövegeiből idéz rendszerint a helyi templomuk papja. A temetés a halál után nem sokkal, általában hamvasztással történik, de az elhunytat családja készíti erre elő, a hajat pedig ötféle ruhával takarják el.

A hinduknál a hamvasztás előtt eltakarják a testet, és a legidősebb fiú vezetésével a családdal közösen megmosdatják és felöltöztetik. A buddhistáknál a haldokló nyugalmat igyekszik elérni, ezért gyakran meditál, a család pedig vallási vezetők segítségével imádkozik érte.

A zsidóság esetében kifejezetten tiltott a hamvasztás, egyszerű fehér lepelbe borítva temetik el az elhunytat. A judaizmusban bevett szokás az újszülöttek mosdatása, így a halott mosdatása keretet ad az életének.

A muszlimok egész életét a rendszeres imádkozás miatt Mekka szent helye határozza meg, így van ez a halál esetében is. A haldokló hívőnek jobb oldalán kell feküdnie, és a szent város felé kell néznie, amikor átlép a túlvilágra. Ezután a család azonos nemű tagjai legalább háromszor megmosdatják az elhunytat, majd leplekbe takarva viszik a mecsetbe eltemetni.

Az Encyclopaedia Britannica összeszedett néhány érdekesebb temetkezési szokást, közülük egy a tibeti égi temetés. A tibeti buddhisták úgy tartják, hogy az elhunyt lelke miután távozik a testéből, azt a négy elem egyikével meg kell semmisíteni – víz, föld, tűz vagy levegő segítségével. A levegő ebben a szokásban úgy jelenik meg, hogy felajánlják a testet a keselyűknek, ezzel az élet körfogását is elősegítik.

Segítik a lélek távozását

A madagaszkáriaknál bevett szokás az eltemetett szerettek időszakos kihantolása, hogy új temetési ruhákba beöltöztetve őket, táncoljanak velük. A famadihána (vagyis a csontok felfordítása) célja, hogy felgyorsítsák a test bomlását, ezzel segítsék a lélek távozását a túlvilágra.

Indiában a váránaszi hagyomány része, hogy parádékat tartanak a halottakkal, színes ruhába öltöztetve vonulnak fel velük, mielőtt megszórnák őket a szent Gangesz folyó vizével és elégetnék a testüket. Dél-Koreában a hamvasztás pedig olyannyira természetes, hogy az elhunytak hamvaiból színes gyöngyöket készítenek. Ezeket az urnákhoz hasonlóan hazaviszik a rokonok, és a háztartások szerves dekorációit képezik.

A Fülöp-szigeteken belül is sokféle szokáshoz tartják magukat az elhunytak rokonai. Az egyik népcsoport a legdíszesebb öltözékeit adja a halottra, majd égő cigarettát tesznek a szájába, másoknál szemkötőt tesznek a testre, és úgy ültetik ki az elhunytat a ház bejárata elé. Több Fülöp-szigeteki népnél szokás a halottat függőlegesen nyugalomra helyezni, az egyik népcsoport szirtekről lógatja le a koporsókat, hogy közelebb kerüljenek az elhunytak a mennyekhez.

(A borítóképen: Halottak napi fesztivál Mexikóban, ott tánccal, zenével, vidáman emlékeznek)