Ezt írtuk anno 2011-ben

2021.10.14. 07:30

„Rohanunk tüzet oltani”

Miskolci Múzsa díjat kapott a Miskolci Galéria – biztatásnak vették a jövőre vonatkozóan.

20191121 Miskolc fotó: Bujdos Tibor BT Észak Magyarország FÖLDI” EMBEREK” című fénykép kiállításának megnyitója. képen: Bán András művészettörténész, a Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum volt igazgatója és Borkúti Mária Miskolci Nemzeti Színház PR vezető

Fotó: Bujdos Tibor

„Minden díj a múltat ismeri el, és biztatást ad a jövőre. Úgy gondolom, a Múzsa díjjal azt ismerte el a tisztelt kuratórium, hogy a Miskolci Galéria a rendszerváltás után a város megkerülhetetlen intézményévé, szellemi műhelyévé vált” – reagált az Észak-Magyarország 2011. október 14-i számában az elismerésre Bán András. Olyan intézményként írta le az interjúban az általa vezetett intézményt, mint amely a régió vizuális hagyományainak ápolásán és kortárs törekvéseinek bátorításán túl Miskolc identitásának újragondolásához is érdemi módon járult hozzá: szerepe van abban, hogy a város intenzíven jelen legyen a kortárs műveltség közép-európai térképén.

„Nehezen”

Hogyan tud a Miskolci Galéria megküzdeni a művelődési intézményeket is sújtó nehéz gazdasági helyzettel? – firtatta az Észak riportere. A lakonikus válasz: „Nehezen.” Egy másik, a jövő tervezésével foglalkozó kérdésre pedig ez hangzott el: „Oly kevéssé látszanak a művészeti-kulturális intézményrendszer újragondolásának körvonalai, hogy finoman szólva is végletesen kockázatos minden nemzetközi és hazai kötelezettségvállalás. Nehéz hosszú távra tervezni, amikor valamelyik sarkán mindig ég a ház, és rohanunk tüzet oltani.”

(A borítóképen: Bán András)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában