élelmiszergyűjtés

2021.10.20. 17:30

Nagycsaládosoknak, időseknek segítenek

Élelmiszergyűjtést szervez rászorulóknak a Miskolci Egyetem és a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete.

Fotó: Kozma István

Elsősorban tartós élelmiszereket várnak a csütörtök délutánig tartó akcióban az egyetemen és egy egyetemhez közeli áruházlánc miskolci üzletében kialakított gyűjtőpontokon.

Az élelmezési világnaphoz kapcsolódóan több mint 150 országban indítanak hasonló kampányokat, hogy felhívják a figyelmet a szegénység és az éhezés problémájára.

Dennis Engel vezetésével a campuson évek óta működik egy hallgatókból és oktatókból álló csoport, amely tagja az Egyetemek Harca az Éhezés Ellen (Universities Fighting World Hunger) nevű nemzetközi mozgalomnak.

Rászorulóknak

– Ez már a 16. ilyen alkalom, hogy rászorulóknak gyűjtünk – nyilatkozta Dennis Engel, az UFWH helyi képviselője az egyetemen tartott sajtótájékoztatón. – Az élelmezési világnaphoz kapcsolódva idén is főként tésztákat, konzerveket, cukrot, olajat, rizst érdemes adományozni, ugyanis a mostani gyűjtés során már az első napokban nagyon sok liszt gyűlt össze – emelte ki Dennis Engel.

Ez már a 16. ilyen alkalom, hogy rászorulóknak gyűjtünk

Dennis Engel

– Egyetemistaként ezeken az adománygyűjtő pontokon önkéntesekként veszünk részt – hangsúlyozta Jaskó Eszter, a Miskolci Egyetem hallgatója. – Emellett pedig igyekszünk reklámozni, népszerűsíteni is ezt a jó célokat szolgáló rendezvényt a közösségi média platformjain.

A begyűjtött élelmiszerek elosztását a Magyar Vöröskereszt helyi szervezete koor­dinálja, 20 kilogrammos csomagokat készítenek majd az összegyűlt adományokból, amiket rászoruló családok, idősek kapnak meg.

„Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy több száz kilogramm élelmiszer gyűlik össze egy-egy ilyen akció alkalmával.” Erről Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének igazgatója beszélt. – A Vöröskeresztnek ez azért is fontos, mert látjuk, hogy ez a fiatal korosztály, az egyetemisták is szívesen vesznek részt ezekben a segítőakciókban, a gyűjtésben és az élelmiszerek kiosztásában.

Az őszi, háromnapos egyetemi élelmiszergyűjtéshez a Tesco-áruházlánc egyik boltja is csatlakozott. Október 21-éig a campushoz legközelebb eső, Mésztelep utcai üzletben délután 16 és 18 óra 30 perc között várják a felajánlásokat, az egyetemi helyszíneken pedig 9 és 14 óra között lehet leadni az adományként felajánlott tartós élelmiszereket.

(A borítóképen: A Miskolci Egyetem önkéntesei is részt vesznek a gyűjtésben)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában