Mint Egerről a bor, Miskolcról is eszünkbe juthatna úgy valami

„Hogyan tudja Miskolc újra megfogalmazni önmagát? Mi legyen, üdülőváros, iskolaváros, iparváros, vagy mi? Mi fog eszébe jutni az embereknek tíz év múlva, ha azt hallják, Miskolc, ahogy Egerről a bor?” Sári István (1945–2018) építész-urbanistát kérdezte húsz évvel ezelőtt az Észak-Magyarország abból az alkalomból, hogy városépítési koncepciót alkotott a miskolci önkormányzat.

Hogy sikerült-e olyan sorsot találnia a városnak azóta, ami alapján egyértelműen azonosítható a település, ezt a mai olvasó eldöntheti. Mindenesetre nem látszik megkopottnak az a gondolatsor, amelyet a megyei napilap 2001. október 19-i számából idézünk, a várostervező által láttatott problémákról.

A belváros: örök téma

„A belterület meglehetősen lelakott, leromlott. Nem egységes a várostest; sosem volt az egyébként. Diósgyőr egykor egyházi-hatalmi központként működött, Miskolc jobbágyfalu, kereskedőváros volt. Közéjük települt a nagyipar, plusz hozzájuk kapcsolódott számos falu. Ez adja az óriási dilemmát: majdnem minden településrész önálló karakterrel bír. Nézzük meg, Pereces mennyire más, mint, mondjuk, Tapolca! Meg kell találni, az összvárosi célon belül mi a fejlesztési válasz az egyes egységek kérdéseire. A legfőbb gond a belvárosé: ez örök téma. A Búza tér borzasztó nagy. Sőt, az egész belváros szerkezete területpazarló. Kérdés, hogyan lehet igazából városiassá – belvárosiassá – tenni. Elég a Zsolcai kapura gondolni: a belváros része, mégis országút, piac, iparterület – nem kimondott „cityatmoszféra”. De nem az jellemzi már Kazinczy, Szemere utcákat sem. Itt kanyarodunk vissza az alaptételhez: milyen legyen a város? Nagyon aprólékos munka eldönteni, a politikusoké és az építészeké közösen” – érvelt az Észak-Magyarországban Sári István.

(A borítóképen: A belváros, napjainkban)