kormányablakbusz

2021.10.28. 19:30

Megyeszerte viszik házhoz az ügyintézést

Új kormányablakbusz állt forgalomba Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

Fotó: Ádám János

Magyarországon – ezzel az átadással – 25-re nőtt a kormányablakbuszok száma. Erről dr. Domokos Péter kormányablakokért felelős miniszteri biztos beszélt Edelényben, az ünnepélyes átadón. „Magyarországon 6,2 millió olyan honfitársunk van, akik olyan helyen laknak, ahol van kormányablak. Ebből következik, hogy 3,5 millióan pedig olyan kisebb településeken élnek, ahol ez a szolgáltatás nem érhető el – hangsúlyozta a miniszteri biztos. – Népszerű és jó szolgáltatás ez, hiszen nagyon kevés állam büszkélkedhet azzal, hogy egy kisebb zsákfalunak a határában vagy akár az önkormányzati hivatal mellett az állammal kapcsolatos 2500 ügy indítható vagy intézhető el. Magát a buszt mint szolgáltatást nagyon szeretik az idős emberek és többek között a mozgásukban korlátozottak is, mert kiszámítható számukra, nem kell elhagyni a saját településüket, hogy az ügyeiket elintézzék.”

Ez a szolgáltatás 2018-ban indult el az országban, legfontosabb célként azt fogalmazták meg, hogy minden megyében legyen ilyen busz, megkönnyítve az ott élőknek ügyeik elintézését. Mára több olyan megye is van, ahol két busz is szolgálatba állt, köztük Borsod-Abaúj-Zemplénben is.

„Az itt élők életminőségét javítja ez a szolgáltatás” – emelte ki Riz Gábor országgyűlési képviselő. „A hivatalos ügyeket nagy biztonsággal és gyorsan el lehet intézni, emellett pedig kényelmes, mert házhoz megy” – foglalta össze.

A buszok legújabb generációját úgy alakították ki, hogy megjelenjen bennük az eddigi, 120 ezer ügyféltalálkozás kapcsán felgyűlt tapasztalat, így most nagyobb belső térben zajlik az ügyintézés.

„Borsod-Abaúj-Zemplén 358 településével az egyik legnagyobb megye az országban, nagyon magas lakosságszámmal és zömében kistelepülésekkel – ismertette Alakszai Zoltán kormánymegbízott. – Az ezeken a településeken élők számára is rendkívül fontos, hogy ugyanolyan minőségű szolgáltatásban részesüljenek, mint akár a városokban vagy a nagyobb településeken élők.”

Az elmúlt időszak fejlesztéseiről szólva Alakszai Zoltán így fogalmazott: „Az utóbbi 10 évben Magyarország kormányának köszönhetően száz éve nem látott mértékű és minőségű közigazgatás-fejlesztés valósult meg az országban. Ilyen a járási szisztéma kialakítása és a kormányablakrendszer megteremtése. Ezen az úton kell járni, mert ez biztosítja azt, hogy a magyar emberek és benne a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élők is 21 századi színvonalú szolgáltatáshoz juthassanak.”

(A borítóképen: Riz Gábor, Alakszai Zoltán és Domokos Péter adta át a kormányablakbuszt Edelényben)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában