Y-híd

2021.10.18. 11:30

Látványosan, ütemesen épül a miskolci Y-híd

Júliusban jelentette be Csöbör Katalin, a térség országgyűlési képviselője, hogy idén ősszel pályázatot hirdetnek az Y-híd-projekt folytatásának megtervezésére.

Szaniszló Bálint

Fotó: Bujdos Tibor

Erről a kormány döntött, és biztosította a szükséges anyagi forrásokat is. Most az is kiderült: úgy állnak a dolgok, hogy az a bizonyos tervezési munka tavasszal mindenképpen megkezdődhet a közbeszerzési eljárás befejeztével.

Arról van szó, hogy az Y-híd folytatásaként a belvárostól a felsőzsolcai körforgalomig egy a meglévő úthálózatot tehermentesítő új, négysávos út épülhet majd meg. Ehhez természetesen szükség van az új Sajó-hídra is. A részletes tervezési folyamat olyan két esztendőt azért mindenképpen igénybe vesz, így a kivitelezési munkák előreláthatólag 2025-ben kezdődhetnek meg.

Az első, de még korántsem teljes kalkulációk mintegy 10 milliárd forintra kalkulálják a majdani beruházás összértékét. A pontos összeg a tervezési folyamat részeként állapítható meg.

A tehermentesítő úttal gyökeresen megújul majd Miskolc keleti városrésze, számtalan gazdasági lehetőséget is teremtve ezáltal az új közlekedési vonal mentén. Az építési engedély birtokában a NIF Zrt. megkezdi majd az útszakasszal érintett területek magyar állam javára való megszerzését, majd azok kivitelezésre való előkészítését, a szükséges épületbontási munkák elvégzését.

Látványos szakaszához érkezett Miskolc gigantikus infrastrukturális beruházása. A projekt keretében többek közt megépül a Martinkertváros felé vezető Y alakú híd, így az ott élők gyorsabban juthatnak el a belvárosba, és egyszerűbbé válik a Tiszai pályaudvar megközelítése is.

A munkálatok nagyot haladtak az elmúlt néhány hétben: az Y-híd Tiszai pályaudvar felé vezető ágán már elkészült a támfalak közötti – aszfalt nélküli – útpályaszerkezet, sőt már az első aszfaltréteget is felvitték egyes helyeken, a Kisfaludy utca felé vezető ágon pedig helyükre kerültek a föld alatti cölöpök.

A Kisfaludy utca felé vezető ágon tovább folytatódik a monolit, vagyis a helyszínen készülő oszlopok betonozása, de több ütemben már véget is ért ez a folyamat: az előregyártott gerendákat a Vörösmarty utca felől is elhelyezték. A CLC-Construct Kft. szakemberei a helyszínre telepített szabadtéri betonüzemben gyártják a betonkockákat.

Közben megkezdődött a Pfaff Ferenc utcával párhuzamos szervizút nyomvonalának kialakítása is a humuszréteg eltávolításával

(A borítóképen: A híd íve már jól látható)

Videó:

https://boon.hu/video/epul-az-y-hid-miskolcon/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában